Tijjani Reijnders, a Milan középpályása csalódottan nyilatkozott a Bayer Leverkusen elleni mérkőzés után, amely 1-0-s vereséggel zárult a Bajnokok Ligájában. A holland válogatott futballista szerint túlságosan mélyen védekeztek és a kapott gólig nem tudták követni a tervezett stratégiájukat.
„Az első félidőben nem tudtuk a saját játékunkat játszani, túl sok területet és lehetőséget adtunk az ellenfélnek, hogy veszélyesek legyenek a kapunk előtt. A második játékrészben már a saját játékunkat játszottuk, megvoltak a gólhelyzeteink, ahogy nekem is, de ezeket nem tudtuk gólra váltani. A kapott gól után megtaláltuk azokat a területeket, amiket akartunk és jöttek a lehetőségek. Az egyetlen dolog, ami hiányzott, az a gól volt és ez hatalmas csalódás.” – mondta Reijnders a meccs után.
„A kapott gól előtt nem tudtuk követni a stratégiánkat. Egész jól kezdtük a mérkőzést és volt néhány kisebb lehetőségünk, de aztán túlságosan visszaálltunk és teret hagytunk az ellenfélnek. Taktikailag mindannyian tudjuk, hogy mit akarunk és hogyan akarunk játszani. Ezt jól végrehajtottuk, csak nem sikerült betalálni az ellenfél kapujába.”
„Úgy gondolom, hogy úgy kell folytatnunk, ahogy ezt a meccset befejeztük és jó futballt kell játszanunk. Nyilvánvalóan gólt kell szereznünk, de továbbra is hinnünk kell a csapatunkban és az elképzeléseinkben. Mi vagyunk a Milan és minden mérkőzést meg akarunk nyerni, ez a hétvégi Fiorentina elleni bajnokin sem lesz másképp.”
„Még hat mérkőzés van hátra az alapszakaszból és bízom benne, hogy tudunk változtatni a helyzetünkön. Mi vagyunk a Milan és tovább kell jutnunk a Bajnokok Ligájában.”
2 hozzászólás
Ezt a „mi vagyunk a Milan” szöveget sokaktól olvastam már, de gyakran úgy érzem, hogy a pályán ez inkább úgy nyilvánul meg, hogy „mi vagyunk a Milan, könyörgöm fújd már a faultot”…
És sokkal több energiát fektetünk ebbe, hogy „elbalettozzuk” a világnak, hogy mi megérdemelnénk a külön bánásmódot, ahelyett, hogy lehajtott fejjel harcolnánk/futnánk MINDEN labdáért.
Sokan nyilatkozták, hogy Milan szurkolók, vagy lenyűgözte őket a korábbi érák sikercsapatai, de nem látom, hogy mindig 100%-ot beleadnának. Pedig nem kell kizárólag Gattusóra gondolni, Pippo, Sheva, Kaká sem lazsált! (Csak nem Flamoney miatt kapcsolták be a Tv-t anno..?)
(Azért megjegyezném, hogy nem azt mondom, hogy mindenki 0%-ot ad bele, hanem, hogy gyakran előfordulnak olyan szituációk, amikor a kényelmesebb utat választják – nevezzük 90%-nak.)
Ezen a meccsen volt pár labda, amit elveszettnek hittünk, nem futottunk utána, a németek meg befutották, és helyzet lett belőle. Ezen a szinten ez megengedhetetlen.