Frank Rijkaard, a Milan korábbi klasszisa ma ünnepli a 62. születésnapját.
Franklin Edmundo Rijkaard 1962. szeptember 30-án Amszterdamban, Hollandiában született. A kis Frank itt kezdte el a futball alapjait elsajátítani. 15 évesen csatlakozott az Ajax utánpótlásához és itt lett belőle profi labdarúgó. Ráadásul ebben az időben került be a bombaerős holland nemzeti tizenegybe is. 1981-ben játszotta első hivatalos mérkőzését a válogatottban. Rijkaard az 1980/1981-es bajnoki sorozatban egy Go Ahead Eagles elleni 4-2-es győzelem alkalmával – 17 évesen, 10 hónaposan és 24 naposan – lépett először pályára a holland élvonalban és ezután még 7 évig szolgálta a csapatot, amellyel jelentős sikereket ért el: holland bajnokságot ötször nyert, valamint a holland szuperkupát kétszer és a holland kupát háromszor emelhette magasba.
Ezután talán pályafutása legrosszabb éve következett, amikor megvette őt a portugál élvonalban szereplő Sporting CP. A csapatnál egy percnyi játéklehetőséget sem kapott, hanem egyből kölcsönadták a spanyol Real Zaragozának, ahol egész idényben csak 11 mérkőzésen kapott lehetőséget, gólt nem szerzett. Ez a szezon akár egy törést is jelenthetett volna a karrierjében, de szerencséjére 1988-ban Silvio Berlusconi és Adriano Galliani közreműködésével megvette őt a Milan.
Rijkaard egy olyan középpályás volt, aki egyszerre szerettet védekezni és támadni is. Nagy közönségkedvenc lett belőle a Milannál az 5 év alatt, amit a csapatnál töltött. Arrigo Sacchi képzett belőle igazi belső középpályást és előbb Ancelottival, majd később Albertinivel alkotott áthatolhatatlan falat a középpályán. Sok fontos mérkőzést döntött el a góljaival. A játéka nem volt olyan látványos, mint Van Bastené, de annál fontosabb volt a középpályán a szerepe a labdaszerzései miatt. A holland kiválóság a Milan színeiben 5 év alatt 201 mérkőzésen 26 gólt szerzett és 25 gólpasszt osztott ki. Az olasz gárdával 2-szeres BEK-győztesnek mondhatja magát (1989, 1990). Ráadásul a Rossonerinél töltött időszaka alatt összesen 10 trófeát nyert a Milannal, szám szerint 2 Scudettót, 2 BEK-serleget, 2 Európai szuperkupát, 2 Olasz szuperkupát és 2 Interkontinentális kupát.
1993-ban 5 év olaszországi légióskodás után visszatért nevelőegyesületéhez, az Ajaxhoz és a játékospályafutásának utolsó két évét itt töltötte. Rijkaard az Ajax-szal elért BL-győzelmét éppen egykori csapata, a Milan ellen könyvelhette el 1995-ben. A holland együttesben lejátszott két évben még két bajnoki címet is begyűjtött, majd bejelentette visszavonulását. Rijkaard 337 meccsen játszott az Ajaxban és 71 gólt lőtt.
VÁLOGATOTT:
Az 1981-es debütálása után egészen 1994-ig szerepelt a válogatottban és részese volt Hollandia legnagyobb sikerének: 1988-ban Európa-bajnok lett. Rijkaard a 13 esztendő alatt 73 alkalommal öltötte magára hazája nemzeti csapatának mezét és 10 gólt szerzett.
EDZŐI KARRIER:
A visszavonulása után az edzői pályáját a válogatottnál kezdte. 1997-ben másodedző volt a holland nemzeti csapat szakmai stábjában, majd 1998 és 2000 között már a válogatottat dirigálta a hazai közös rendezésű Európa-bajnokságon, amelyen bronzérmes lett. A torna végén elhagyta a nemzeti csapatot és az élvonalbeli kiscsapathoz, a Sparta Rotterdamhoz került 1 évre. 2003-tól egészen 2008-ig az FC Barcelona edzője volt és a kezdeti jó kapcsolata megromlott a játékosokkal illetve a szurkolókkal, miután kitette a csapatból Ronaldinhót.
2008 nyarán a Barca vezetősége megvált tőle, miután Rijkaard 5 év alatt 2 bajnoki címet, egy spanyol szuperkupát és egy Bajnokok Ligája-serleget nyert. A barcelonai időszak után egy év szünet jött az edzői pályafutásában, majd a 2009/2010-es szezonban a török Galatasaray edzője lett. Az idény végén csak a csalódást keltő 3. helyen végzett együttesével 11 pontos hátránnyal a bajnok Bursaspor mögött. 2011 nyarán Szaúd-Arábia szövetségi kapitánya lett, amelyet másfél év alatt 10 meccsen irányított.
FRANK RIJKAARD
ADATOK:
Születési dátum: 1962.09.30.
Születési hely: Amszterdam, Hollandia
Poszt: középpályás
Eltöltött szezonok a Milanban: 5
Mérkőzések a Milanban: 201
Gólok a Milanban: 26
Gólpasszok a Milanban: 25
DEBÜTÁLÁS:
Serie A – 1988.10.09. Milan-Fiorentina 4-0
La Liga – 1988.03.20. Valencia-Zaragoza 1-3
Eredivisie – 1980.08.23. Eagles-Ajax 2-4
Olasz kupa – 1988.08.21. Milan-Licata 2-0
BEK – 1980.11.05. Ajax-Bayern 2-1
UEFA kupa – 1984.09.18. Differdange-Ajax 0-0
MEGNYERT TRÓFEÁK:
JÁTÉKOSKÉNT:
AJAX
Eredivisie: 5x – (1981–82, 1982–83, 1984–85, 1993–94, 1994–95)
Holland kupa: 3x – (1982–83, 1985–86, 1986–87)
Holland szuperkupa: 2x – (1993, 1994)
Bajnokok Ligája: 1x – (1994–95)
Kupagyőztesek Európa-kupája: 1x – (1986–87)
MILAN
Scudetto: 2x – (1991–92, 1992–93)
Olasz szuperkupa: 2x – (1988, 1992)
BEK-serleg: 2x – (1988–89, 1989–90)
Európai szuperkupa: 2x – (1989, 1990)
Interkontinentális kupa: 2x – (1989, 1990)
HOLLANDIA
Európa-bajnokság: 1x – (1988)
EDZŐKÉNT:
FC BARCELONA
La Liga: 2x -(2004–05, 2005–06)
Spanyol szuperkupa: 2x – (2005, 2006)
Bajnokok Ligája: 1x – (2005–06)
Isten éltesse sokáig!
1 hozzászólás
Legjobbakat Frank! 🍾🍾🍾