A legendákat felsorakoztató Milan Glorie 2-2-es döntetlent játszott és tizenegyespárbajban legyőzte a Georgia Legends-et egy gálamérkőzés keretein belül.
Szombaton egy gálamérkőzést rendeztek Georgia fővárosában, Tbilisziben és a Milan Glorie a Kakhaber Kalandzével felálló Georgia Legends ellen lépett pályára. A csapatban olyan legendák öltötték magukra a Rossoneri-mezt, mint Dida, Cafu, Alessandro Costacurta, Massimo Ambrosini, Clarence Seedorf vagy éppen Kaká.
Az első 30 percben számos gólszerzési lehetőség adódott a Milan Glorie előtt, legfőképpen Ricardo Kaká jóvoltából, míg a másik oldalon Dida két nagy védést is bemutatott. A 38. percben Demetradze megszerezte a vezetést Georgia Legends-nek: egy kiugratást követően becsapta Massimo Oddót, majd elpöckölte a labdát Dida mellett, majd Cafu gyönyörű beadásából Marco Borriello fejesével egyenlített a Milan Glorie.
A 66. minutumban egy középre tett labdából Siradze a kapuba lőtt, így 2-1-re módosult az eredmény, majd három percre rá Ricardo Kaká előkészítéséből Clarence Seedorf is eredményes volt. Több gól nem született, így 2-2-es rendes játékidőt követően büntetők következtek. Cafu, Kaká és Oddo is értékesítette a tizenegyest, míg Valerio Fiori két büntetőt hárított.
GEORGIA LEGENDS – MILAN GLORIE 2-2 (2-3)
Időpont: 2024.09.21. 17:00
Helyszín: Mikheil Meskhi Stadium, Tbiliszi
Gólszerzők: Demetradze (38′), Siradze (66′) ill. Borriello (54′), Seedorf (69′)
Sárga lapok: Siradze ill. Panucci
KEZDŐCSAPATOK:
MILAN GLORIE (3-4-2-1):
Első félidő: Dida; Panucci, Costacurta, Oddo; Cafu, Ambrosini, Montolivo, Serginho: Seedorf, Kaká; Rivaldo. Cserék: Antonini, Borriello, Brocchi, Fiori, Zaccardo. Edző: Ba.
Második félidő: Fiori; Zaccardo, Panucci, Oddo; Cafu, Brocchi, Seedorf, Antonini; Kaká, Rivaldo; Borriello. Cserék: Ambrosini, Costacurta, Dida, Montolivo, Serginho. Edző: Ba.
GEORGIA LEGENDS: Amisulashvili, Ananidze, Arveladze, Demetradze, Dvalishvili, Gudushauri, Iashvili, Jamarauli, Kaladze, Khizanishvili, Kobakhidze, Kobiashvili, Kinkladze, Kvirkvelia, Lomaia, Martsvaladze, Mchedlidze, Navalovski, Revishvili, Salukvadze, Siradze, Tskhadadze, Tskitishvili. Edző: Ketsbaia.
5 hozzászólás
Montolivo és Zaccardo, mint Milan Glorie játékos? Na az a nem semmi, én igyekeztem őket inkább elfelejteni. Legközelebb jöhet Poli és Cerci is.
Van néhány megmosolyogtató név (Borriello, Antonini, Brocchi), de ami felháborító, az Zaccardo beválogatása. Amikor a Milanban szerepelt, mindent megtett, hogy gáncsolja a csapatot. Semmit nem csinált, eladni vagy elcserélni sem lehetett, mert teljesen megfelelt neki, hogy edzéseken elvan, de sokszor a meccskeretbe sem fér be. A Milan történetének egyik legnagyobb élősködője. És ezt a rohadékot elviszik egy ilyen gálameccsre?!? Szégyellheti a pofáját, aki beválogatta.
Most mi a baj vele? 15 meccset lenyomott a csapatban. Igazi LEGENDA. :):):)
Ahol Ibrahim Ba az edző, ott belefér szerintem. 🙂 Egyébként biztosan jóba van a többiekkel, különben biztosan nem vinnék. Amúgy nekem is az Ő neve volt a legfurább az összeállításban… Boriello, Brocchi, Antonini legalább hajtós játékosok voltak, velük kapcsolatban nem volt rossz érzésem. 🙂
Cafu tarthatna továbbképzést a bekkjeinknek, hogyan kell beadni.