A legfrissebb hírek szerint Edin Terzic az első számú jelölt arra az esetre, amennyiben a Milan vezetősége meneszti Paulo Fonsecát a vezetőedzői posztról.
A borzalmas szezonkezdet után alaposan veszélybe került Fonseca állása a Milan kispadján. A portugál szakember a nyáron váltotta Stefano Piolit a csapat vezetőedzői posztján, azonban az irányítása alatt az első 5 tétmeccsből mindössze egyet sikerült megnyerni, valamint 2 döntetlen és 2 vereség a mérleg a 2024/25-ös szezonban.
A MilanNews exkluzív információi szerint szerdán a reggeli órákban megbeszélés volt Zlatan Ibrahimovic, a Milan felsővezetésének illetve tulajdonosi körének tanácsadója és Edin Terzic, a Borussia Dortmund korábbi edzőjének képviselője között.
A 41 esztendős német tréner jelenleg klub nélkül van, ugyanis júniusban távozott a Borussia Dortmund vezetőedzői posztjáról és a Real Madrid elleni elveszített Bajnokok Ligája-döntőn irányította utoljára a csapatát. Terzic két ízben összesen két és fél évet húzott le a dortmundiak edzőjeként és a mérlege a kispadon 156 meccsen 103 győzelem, 24 döntetlen és 29 vereség volt.
A MilanNews szerint Terzic a klub vezetőségének első számú opciói között van arra az esetre, ha Fonsecát menesztik. A Milan vasárnap a városi rivális Inter ellen lép pályára és könnyen lehet, hogy az a meccs sorsdöntő lesz Fonseca jövője szempontjából.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia átigazolási guruja szerint Terzic kedden a San Siróban volt és élőben megtekintette a Liverpool elleni mérkőzést. A német szakember készen állna, hogy csatlakozzon a Milanhoz és érdeklődést mutat a klub projektje iránt.
21 hozzászólás
Szimpatikus Terzic és nagyon szép mese az övé, de nem örülnék ha a csapatom edzője lenne. Nagyon kis és nagyon speciális légkörbe dolgozott.
Tuchel, Potter csak így kapás jobb lenne szerintem.
Illetve tavaly télen majd nem kirugták a francba, ha jól emlékszem a BL mentette meg, de cserébe a nyakára hozták Sahint. Szóval tényleg szép az ő története, de iszonyat nagy lutri lenne.
Potter mitől olyan nagy szám ? Mert a számai nem ezt mutatják és mint tudjul a számok makacs tények. Brighton 134 meccs 1.28-as pont átlag, Chelsea 31 meccs 1,42-es pontátlag. Sajnos most semmi más nem számít csak a megszerzzett pontok. Tuchel az már valóban más kávéház. Dortmund 2,12 ; PSG 2,35 ; Chelsea 2,08 ; Bayern 1,95. Terzic csak a Dortmundot tudja felmutatni első alkalommal 2,00 második alkalommal 1,93. És akkor nézzük Fonseca-t Shahtar 2,35 ; Roma 1,76 ; Lille 1,79 ; Milan 1,00 !!! .
Conceicao szabad akit kergettek a nyáron!
De elviekben Ibra szereti ha van kapcsolata az emberrel már, nos Xavi ilyen és szabad!
Ha olasz kell mert az is kritika volt, hogy minek külföldi akkor Sarri elérhető meg ugye Allegri vagy Tudor ( tudom ő nem olasz)
Én Tuchelre kicsi esélyt látok de nekem nem nagy kedvencem. Az előző csapatai mind feneketlen pénztárcások voltak és megkapott akit akart. A Milan azért más kávéház!
Terzic Papíron jó de nem a top elérhető viszont fiatal és jó focit játszott a Dortmund!
Potter az mitől jobb mint Lopetegui vagy éppen Fonseca?
Középcsapattal kiemelkedő volt de top csapatnál bukott eléggé hamar!
Azért Tuchellel elég rövid az emlékezeted:
Mainz : 183 meccs 1.43pont
Dortmund: 107 meccs 2.12pont ezek közül egyik sem ultra gazdag klub
Psg: 127 meccs 2.35 (itt is kb adott keregből dolgozott, Bl döntőbe Csupo lőtte)
Chelsea: 100 meccs 2.08 pont ( addig volt jó míg az amerikai nem Walmartnak képzelte a játékospiacot)
És a totális bukás Bayern: 61 meccs 1.95 ( benne bajnokság és a tavalyi Real majd nem kiejtése)
Pottert elismerem túl van hypolva én is kicsit abba estem bele.
Viszont Tuchellel nehéz vitatkozni miért Top 10 edző a világon.
(+ Conteval jóba vannak azt még elnézném egy darabig)
Tuchel dortmundi mérlege csaloka, azért egy készbe ült be Dortmundba amit a Klopp hátrahagyott ha megnézed a keretet ami volt ( Hummels, Subotic, Ginter, Kagawa, Gundogan, , Mkhitaryan, sahin, Pulisic, Reuss, Aubameyang, Januzai) ott ahol akkoriban kb csak a Bayern volt az az átlag nem annyira kiemelkedő!
A Chelseas első éve meg a PSG BL döntő ami oda emelte a nagyok közé!
De a Chelseanél azért csúnya vége lett pedig odavitette Lukakut és nem tudta használni meg a német vonal sem lett túl jó abban a Chelseaben!
De minden edző nyúl mellé kb !
Ancelottit megbuktatták munchenben a jatekosok, Emeri Londonban bukott, Enrique Romaban, Kloppnak is gyengébb 1-2 éve. Conte nálam. Bukott a Spursnél és nemzetközi porondon nem sikeres….🤷🏼♂️
Terzicnek örülnék de Tuchelnél ssm sírnék de Sarrinál sem.
Conceicaorol nem tudom mit gondoljak. Xavi lenne a legjobb
Amúgy szerintem ez a keret is kész van, oké jobb hátvéd az nincs, de amúgy elviekbe jó játékosaink vannak. Ezért is nagyon visszás amit Fonseca csinál, mert tavalyhoz képest csak erősödtünk.
mb1118 Nem az én emlékezetem rövid Tuchel-el kapcsolatban hanem nem akartam 10 évnél messzebre vissza menni mert annak semmi értelme de a te kedvedért megteszem a Mainz előtt a Mainz U19-nél volt előtte az FC Augsburg II. előtte FC Augsburg Academy, előtte az FC Augsburg U19 és a Stuttgart U19-nél kezdte edzői pályafutását. Én nem vitattam Tuchel edzői kvalitását, pontosan azt írtam, hogy Potter-hez képest Ő már egy más kávéház. Lefordítom ha nem érted: Potternél sokkal jobb edző !!! Az, hogy adott csapatnál éppen milyen problémák voltak az most teljesen írreleváns, itt a pont átlag a lényeg. Azt írtam a számok makacs tények, hogy mi van mögötte az most másodlagos.
Egy német edző, aki rengeteg időt töltött el a német utánpótlás nevelésben is. Meggyőződésem, hogy fizikailag, a párharcokban, le vagyunk maradva. Ez behozható egy megfelelő edzői stábbal. És azt hozhat Terzic is. Bár már ott tartanánk, hogy a csapat taktikáján, stratégiáján kelljen gondolkodni egy Reál Madrid ellen. Nekünk ma még a Párma a konkurencia. És hétvégén jön az Inter…
Egyébkét Tuchel persze még jobb lenne , de egy rádióműsorban azt hallottam Lőw Zsolttól (a segédedzője) , hogy egy évig nem mennek sehová.
Lehet, hogy most egy hasonló karakterű edző jó lehetne. Problémamegoldásra mondjuk tuto Tuchel lenne a legjobb, de azért Terzic mindenképp előrelépés lenne szerintem.
Esetleg Marco Giampaolonak van valahol munkája? Meg kéne próbálni….
Vagy ha ő sem,akkor itt már csak a piócás ember segíthet.
Így, hogy Pinyőt vitte a Vasas… 🙂
Terzic megint csak lutri, mint Fonseca szerintem. Lehet, hogy Flick lesz belőle, leht, hogy Matthaus.
Ha komolyan gondolná a klub, akkor nagy nevet hozna a padra.
Nyilván szép és romantikus történet lenne egy fiatal edző aki az emberi kapcsolatokra alapozva végre ki tudna alakítani egy játékstílust de az ismét csak fölöslegesen vállalt rizikó ami euró milliókba kerül meg egy elvesztett BL helybe.
Én most lehet inkább valami durva arcot keresnék, Conte pl ilyen lehetett volna.
Elvileg forradalmian új módszerekkel profiloznak mindenkit és ezért nagyon sok “szagértőt” fizetünk már. Nos, ez az ő dolguk és az ő felelősségük. Lássuk a következő ötletüket. Aztán majd amikor nem érjük el a BL helyet ez miatt akkor eladhatjuk pl Leao-t vagy akárkit és legalább lesz pénzük mégtöbb “szagértőre”
Pedig ennek az amerikainak ez remekül illik eddig a politikájába. Ő az a tulajdonos, aki nem egy szürke pénzes alak, hanem az a valaki, aki 1 dollárból a világ legjobb csapatát felépíti, mint a mesékben.
Azt azért Cardinale védelmébe mondom, hogy Ő nem futball szakértő (nem is kell annak lennie) itt volt 2-3 ember ( Zlatan, Moncada,Furlani) aki azt mondta nekünk ez az ember kell (Fonseca) Ő ezt a döntést elfogadta hiszen hozzáértő szakemberek mondták. Ugyanez van a játékosokkal is, sőt Cardinale még adott volna több pénzt is de Zlatan visszautasította akkor most miért is olyan szar ember ez az amerikai ? Az a három meg válság értekezletet tart, hogy miért tartunk itt. Hát én ott kezdeném, hogy a helyükbe belenéznék a tükörbe és elgondolkodnék azon, hogy vajon én nem hibáztam? Majd kiállnék a nyilvánosság (szurkolók) elé és bocsánatot kérnék !!! Talán akkor más lenne egy kicsit a dolgok megítélése !!! Én Cardinale helyében Moncadat visszatenném vez.scout-nak, és Furlani helyett pedig keresnék egy olyan embert aki ízig-vérig sportigazgató (Marotta, Giuntoli stb.). Zlatant az még nekem is nagy fejtörés mert játékosként isten volt (hatalmas egóval) , de vezetőként 0. És a hatalmas egó az megmaradt de most ez inkább romboló hatású mint építő !!! A fő probléma itt van az összes többi az ebből fakad !!
Ez szép is lenne, de Zlatan-t kinevezni elég meggondolatlanság volt az amerikaitól és nehezen hiszem el, hogy nem azért választották ki, hogy az elnök pajzsként használhassa mikor nem jönnek be a számításai. Volt egy eredményes csapat és annak a kiagyalóit elküldték innen, ezek után az a minimum, hogy akkor minden jobb lesz, de nem lett, tehát pusztán logika alapján, akik korábban voltak azoknak volt igaza.
Zlatan szerepet játszik, azért van itt. Gondolod, hogy a tulaj adja a lóvét, Ibra meg azt mondja, hogy ugyanmár Főnök, nem kell az nekünk, itt van Fonseca aprópénzért, majd jó lesz? Kizártnak tartom. Ibra „Ibráskodik” (Én vagyok a főnök, nekem dolgozik mindenki, stb.), kár komolyan venni. Villámhárító szerepet tölt be a klubnál. Van arca, elbír sok mindent. Szerintem volt egy keret, X millió, abból kellett edzőt hozni, és ezen az összegen belül Fonsecát gondolták a legjobbnak. Terzic még nagyobb lutri, de simán bejöhet, ahogy Fonseca is bejöhetett volna, ha nyerjük az első meccset, és lendületet kap a csapat, nő az önbizalom. Azzal egy fél évig simán el lehet menni, és csak tavasszal ütköztek volna ki igazáén a hiányosságok. Szerintem.
Amit én írtam azok kézzelfogható, látható dolgok, ti meg jöttök a szerintem így – meg szerintem úgy dolgokkal. Akkor én most itt befejeztem, helyette jövőhét pénteken elrepülök a Lecce elleni meccsre mert én nem csak fotelhuszár vagyok, én azért a lehetőségekhez mérten eljárok Milan meccsre. Ha valaki ott lesz szívesen beszélgetek vele a csapatot érintő problémákról. Ciao ! Forza Milan !!!
Jó szórakozást! 🙂
Tudort megnézném
Terzic szerintem akár jó is lehet, bár nem ismerem annyira a habitusát és a játék filozófiáját, de akár még lehet hasznára a csapatnak, ha tudja kezelni a fejekben keletkezett problémákat. Egy gyors összegzés emellé:
A fontolóra vett edzők sora, Moyes (ajánlás szinten), Allegri (konkrét célpont), Sarri (konkrét célpont), Tuchel (ajánlás és lehetséges célpont), Daniele De Rossi (valakinek eszébe jutott), Terzic (félig konkrét célpont, ügynökkel tárgyalnak), Klopp (említve lett, de ő pihenne még, talán jövőre), Lopetegui (edző csere a Westhammel ‘szerintem vicces ötlet’), Tudor (nemrég merült fel a neve), Conceição (említették és munka nélkül van).
Egyelőre ezek a nevek merültek fel, mint lehetséges jelöltek arra az esetre, hogy leváltsák Fonsecát, vagyis nagyjából ez lesz a forgatókönyv, mert a Derbin nem lesz könnyű nyerni, vagyis arra számolhattak, hogy mindenképp lecserélik.
A probléma majd akkor jön, amikor az új edző is szív a csapattal, mert az nem egy két nap alatt történik meg, hogy rendbe tegye a játékosokat.
Általam elképzelt forgatókönyv lenne, hogy a fél csapatot menesztik, ha kiderül, hogy a játékosok egyik edzővel sem hajlandóak dolgozni és Fonsecát konkrétan megfúrták.