Történelmi pillanat következik, hiszen megkezdődik az új lebonyolítású Bajnokok Ligája alapszakasza a 2024/25-ös szezonban és a Milan kedden a magyar válogatott csapatkapitányával, Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpoolt fogadja a San Siro stadionban. Íme a mérkőzés beharangozója, minden fontos tudnivalóval.
Augusztus végén kialakult a Bajnokok Ligája főtáblájának 36 fős mezőnye a selejtező küzdelmeit követően és Olaszországból összesen 5 csapat kvalifikálta magát a legrangosabb európai kupaporondra. Ebben a szezonban debütál az új lebonyolítás a BL-ben, melynek értelmében a csoportkörös rendszert felváltja egy alapszakasz, vagyis a bajnoki szakasz, így a csapatok egy nagy tabellán fognak szerepelni és mindegyik együttesre 8 mérkőzés vár.
A sorsolás alapján a Milan a bajnoki szakaszban nyolc különböző ellenféllel fog összecsapni a továbbjutás kiharcolása érdekében, nevezetesen a Real Madriddal, a Liverpoollal, a Club Brugge-zsel, a Bayer Leverkusennel, a Crvena Zvezdával, a Dinamo Zagrebbel, a Gironával és a Slovan Bratislavával. A piros-feketék a Liverpool elleni rangadóval kezdik a BL idei kiírását.
Paulo Fonseca együttesen nem kezdte jól az olasz bajnokságot, ugyanis 4 forduló után 5 szerzett ponttal áll a tabellán, a mérleg 1 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség és 9-6-os gólkülönbség. A csapat a nyitófordulóban 2-2-es döntetlent játszott a Torino ellen, majd 2-1-re kikapott a Parmától és 2-2-es döntetlent játszott a Lazióval.
Szombaton a Rossoneri hazai pályán fogadta az újonc Veneziát és fölényes 4-0-s győzelmet aratott. A Milan gyakorlatilag 30 perc alatt elintézte a velencei együttest. A 2. percben Theo Hernández révén került előnybe a csapat, majd Youssouf Fofana növelte az előnyt. Ezt követően Christian Pulisic és Tammy Abraham is eredményes volt tizenegyesből, így a végeredmény 4-0 lett.
A csapat legeredményesebb játékosa Christian Pulisic, aki 4 tétmeccsen 2 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, továbbá Álvaro Morata, Tammy Abraham, Noah Okafor, Theo Hernández, Rafael Leao, Youssouf Fofana és Strahinja Pavlovic is betalált egy alkalommal.
A klub vezetősége a nyári átigazolási időszakban 72,5 millió eurót költött a csapat megerősítésére és szerződtette Álvaro Moratát (13 millió €), Emerson Royalt (15 millió €), Strahinja Pavlovicot (18 millió €) és Youssouf Fofanát (20 millió €), valamint kölcsönvette Tammy Abrahamot a Romától és végleg megvásárolta Alex Jimenez játékjogát 5 millió euróért a Real Madridtól. Ami a távozókat illeti: Charles De Ketelaere az Atalanta játékosa lett, Rade Krunic pedig végleg a Fenerbahcéhez szerződött. Pierre Kalulu szintén távozott a Juventushoz egy kölcsön+opciós transzfer keretein belül. Több játékosnak is lejárt a szerződése, így Simon Kjaer, Antonio Mirante, Olivier Giroud és Mattia Caldara is szabadon igazolhatóvá vált. Daniel Maldinit megszerezte a Monza, Jan-Carlo Simic az Anderlecht játékosa lett és Marco Nastit elvitte a Cremonese, valamint kölcsönben távozott Lorenzo Colombo (Empoli), Luka Romero (Alaves), Marco Pellegrino (Independiente), Devis Vasquez (Empoli), Marko Lazetic (Topolya SC), Tommaso Pobega (Bologna), Yacine Adli (Fiorentina) és Alexis Saelemaekers (Roma).
A Rossoneri játékoskeretének piaci értékét 601 millió euróra becsüli a transfermarkt portál. A legmagasabb piaci értékkel Rafael Leao rendelkezik, szám szerint 90 millió euróval, majd Theo Hernández következik 60 millió euróval. Christian Pulisic és Fikayo Tomori értéke is 40-40 millió euróra rúg.
A Liverpool a sorsolás alapján a Milannal, a Bolognával, az RB Leipziggel, a Bayer Leverkusennel, a Real Madriddal, a Gironával, a Lille-lel és a PSV Eindhovennel játszik a Bajnokok Ligája alapszakaszában.
Arne Slot együttese négy forduló után a negyedik helyen áll a Premier League-ben 9 szerzett ponttal, valamint 3 győzelemmel és 1 vereséggel. A rúgott gólok száma 7, míg a kapott góloké 1. A Pool idegenben 2-0-ra győzött az Ipswich ellen a bajnokság első játéknapján, majd a Brentfordot (2-0) és a Manchester Unitedet (0-3) is legyőzte.
A Liverpool hétvégén a Nottingham Forest együttesét fogadta az Anfield Roadon és nagy meglepetésre 1-0-s vereséget szenvedett. A három pont sorsát Callum Hudson-Odoi döntötte el és a Liverpool elszenvedte az első vereségét Slot irányítása alatt.
A házi góllövőlistát Mohamed Salah és Luis Diaz vezeti 3-3 góllal a 2024/25-ös idényben, továbbá Diogo Jota 1 találatnál jár a Vörösök színeiben.
A Liverpool a nyári mercato alatt 42 millió eurót költött és megvásárolta Federico Chiesa (12 millió €) illetve Giorgi Mamardashvili (30 millió €) játékjogát, míg utóbbit kölcsönadta a Valenciának. Ezzel szemben a távozói oldalon a klub eladta Sepp van den Berg és Fábio Carvalho játékjogát a Brentfordnak 23-23 millió euróért. Adrián ingyenes átigazolással a Real Betishez ment, valamint a Pool kölcsönadta Stefan Bajceticet, Calvin Ramsayt, Nat Phillipset, Rhys Williamst illetve Marcelo Pitaungát. Thiago Alcántara a legutóbbi idény végén bejelentette visszavonulását, valamint Joel Matip szabadon igazolható lett.
A transfermarkt 923 millió euróra taksálja a Liverpool játékoskeretének összértékét. A legmagasabb piaci értékkel Szoboszlai Dominik, Luis Díaz és Alexis MacAllister rendelkezik, szám szerint 75 millió euróval. Őket követi Trent Alexander-Arnold és Darwin Núnez 70-70 millió euróval.
MILAN – LIVERPOOL |
Időpont: 2024.09.17. 21:00 |
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó |
Játékvezető: Espen Eskas |
TV: RTL Három, RTL+ |
BL-alapszakasz, 1. forduló |
Espen Eskas vezeti a Milan-Liverpool mérkőzést a Bajnokok Ligájában. A 36 esztendős norvég bíró még soha nem vezetett meccset a Rossonerinek, ez lesz az első alkalom. A VAR-szobában Bastian Dankert fog helyet foglalni.
Játékvezető: Eskas
Partjelzők: Engan, Bashevkin
Negyedik bíró: Hagenes
VAR: Dankert
AVAR: Dingert
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
MILAN (4-2-3-1):
Maignan
Calabria, Tomori, Pavlovic, Theo
Fofana, Loftus-Cheek
Pulisic, Reijnders, Leao
Morata
Sérültek: Florenzi, Sportiello, Bennacer, Thiaw
Eltiltott: –
Nincs nevezve: Jovic, Jimenez, Origi, Ballo-Touré
LIVERPOOL (4-2-3-1):
Alisson
A-Arnold, Konaté, V.Dijk, Robertson
MacAllister, Gravenberch
Salah, Szoboszlai, Diaz
Jota
EGYMÁS ELLENI MÉRLEG:
A Milan a klub története során eddig összesen 4 alkalommal játszott a Liverpool ellen, a mérleg 1 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség, valamint 8 rúgott és 9 kapott gól.
M | GY | D | V | |
---|---|---|---|---|
Hazai pályán | 3 | 1 | 1 | 1 |
Idegenben | 1 | 0 | 0 | 1 |
Összesen | 4 | 1 | 1 | 2 |
LEGUTÓBBI ÖSSZECSAPÁSOK:
A két együttes legutóbb három évvel ezelőtt, 2021 decemberében mérkőzött meg egymással a San Siróban, akkor a Liverpool 2-1-re nyert, köszönhetően Mohamed Salah és Divock Origi góljának. Az akkori kezdőtizenegyből csupán Mike Maignan, Fikayo Tomori és Theo Hernández tagja a Rossoneri jelenlegi keretének.
IDŐPONT | MÉRKŐZÉS | |
---|---|---|
2005.05.25. | Milan-Liverpool | 3-3 |
2007.05.23. | Milan-Liverpool | 2-1 |
2021.09.15. | Liverpool-Milan | 3-2 |
2021.12.07. | Milan-Liverpool | 1-2 |
ESÉLYEK, ODDSOK:
H | D | V |
---|---|---|
3,80 | 3,90 | 1,96 |
Az összecsapást kedd este 21:00-kor rendezik a San Siro stadionban a Bajnokok Ligája alapszakaszának első fordulójában. A meccset az RTL Három tv-csatorna élőben közvetíti, valamint az RTL+ előfizetéses streaming szolgáltatón keresztül is megtekinthető. Forza Milan!
1 hozzászólás
Milyen pénzek mozognak Angliában… „a klub eladta Sepp van den Berg és Fábio Carvalho játékjogát a Brentfordnak 23-23 millió euróért.”
Durva.