Ismael Bennacer nehéz szezonon van túl, ugyanis tavaly fél évet hagyott ki térdsérülés miatt és most ismét hónapokra kidőlt.
A 26 esztendős középpályás vádlisérülést szedett össze az algériai válogatott edzésén és az elvégzett vizsgálatok kimutatták az izmok súlyos sérülését, így előreláthatóan legalább 3 hónap kihagyás vár rá a következő időszakban.
A transfermarkt adatbázisa szerint Bennacer az elmúlt négy évben, 2020 decembere óta több mint 400 napig volt sérült. A legsúlyosabb sérülése kétségtelenül 2023 májusában volt, amikor az Inter elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben porcsérülést szenvedett a térdében és meg kellett operálni. Akkor több mint fél évig nem volt játékra alkalmas állapotban.
Bennacer a szóban forgó időszakban – 2020 decembere és 2024 között – összesen 65 tétmérkőzést hagyott ki különböző sérülések miatt, többek között boka-, comb-, térd- és vádlisérülés miatt.
Az algériai válogatott futballista 2019 nyarán szerződött a Milanhoz az Empoli együttesétől 17,2 millió eurós átigazolási ár ellenében és azóta összesen 171 tétmeccsen lépett pályára a csapatban, ezeken 8 gólt szerzett és 11 gólpasszt osztott ki.
2 hozzászólás
Na, ezért (is) kell eladni.
A képességeit és a potenciálját nem vitatom, mert amikor játszott akkor egyáltalán nem lógott aki összeségében lefelé, és a hozzáállásával sem volt gond, de többször sérült mint egészséges.
Ezért mondtam, hogy el kell engedni, mert még egy sérülést összeszed és akkor már értelmes összeget nem kapunk érte, na most pont ez történt és kb lassan tényleg örülhetünk ha valahogy megszabadulunk tőle.
Igen és ezzel szerintem minden szurkoló így is van, csak kérdem én akkor miért 50es cetlit raktunk rá ? Nyáron 20-30ért simán elvitték volna.
Tonalin kívül valahogy ennek a vezetésnek se megy az eladás.
Charlit is végül jó szezon után még olcsóbban is vihették a bergámoiak, mint ami le volt beszélve.