Paolo Maldini, a Milan egykori legendás védője és korábbi technikai igazgatója Covercianóban nyilatkozott az újságíróknak, akik többek között az olasz bajnokság szintjéről, a Milanról, a kisebbik fiáról és Yacine Adliról is faggatták. Paolo szerint Daniel Maldini későn érő típus és most jött el a megfelelő pillanat, hogy bizonyítson.
MIT GONDOL A SERIE A-RÓL?
„Kétségtelenül szeretem a Serie A-t. Ez egy olyan bajnokság amelyet sokan nem tartanak nagyra, de technikailag, taktikailag és tudásszinten is a legjobb három bajnokság között van. Ami az erőviszonyokat illeti, az Inter rendelkezik a legerősebb kerettel, aztán sok változás történt a többi együttesnél, ezáltal szükség van egy kis időre, hogy összeálljanak a csapatok.” – nyilatkozta Paolo Maldini.
MI A VÉLEMÉNYE YACINE ADLIRÓL?
„Az első szezonjában kevés játéklehetőséget kapott a Milanban, míg az előző idényben már többet játszott. Véleményem szerint Yacine sokat tud adni a Fiorentinának, nagyszerű képességekkel rendelkezik és egy remek srác.”
NEM UNATKOZIK OTTNON?
„Nem. Végülis egy hosszú és megterhelő pályafutásom volt játékosként, aztán még igazgatóként is. Még a pihenéssel töltött időszakok is egészségesek.”
NEM TEHETÜNK FEL KÉRDÉST A MILANRÓL?
„Így van…”
A KISEBBIK FIA, DANIEL SERIE A SZINTŰ JÁTÉKOS?
„Vannak olyan játékosok, akik korán érnek, míg mások későn érők. Daniel valószínűleg egy későn érő típus, de olyan képessége van a rúgótechnika és a játék olvasása terén, ami nem gyakori. És most már fizikálisan is kezd berobbanni. Most jött el az ideje, hogy Daniel megmutassa, mire képes.”
MELYIK AZ A CSAPAT, AMELY A LEGKÖZELEBB ÁLL AZ INTERHEZ?
„A Milan az előző szezonban második lett és egy másik jelölt. A Juventus erősödött, ahogy a Napoli és a Roma is. A végső győzelemre esélyes csapatok mindig ugyanazok.”