Roberto Donadoni, a Milan korábbi középpályása ma ünnepli a 61. születésnapját.
Donadoni 1963. szeptember 9-én született Cisano Bergamasco városában, Olaszországban. A pályafutását az Atalanta együttesében kezdte, amellyel 1982-ben megnyerte az olasz harmadosztályt, majd 1984-ben a másodosztályt. 1986-ban felfigyelt rá a Silvio Berlusconi-Adriano Galliani kettős által vezetett Milan és megvásárolta a játékjogát.
A középpálya szélein és közepén egyaránt bevethető Donadoni kulcsembere volt a legendás Milannak az 1980-as évek végén és az 1990-es évek első felében és összesen 12 szezonon keresztül állt a klub alkalmazásában.
Az olasz válogatott futballista összesen 390 tétmeccsen öltötte magára a Rossoneri mezt, ezeken 23 gólt szerzett és 59 gólpasszt osztott ki. A trófeagyűjteménye is irigylésre méltó, hiszen 12 év alatt 18 trófeát nyert, többek között 6 Scudettót és 3 BEK/BL-serleget.
Miután megnyerte az ötödik olasz bajnoki címét a Milannal, 1996-ban az Egyesült Államokba igazolt a New York MetroStars csapatához, amelyben összesen 55 mérkőzésen játszott és beválogatták a bajnokság legjobb játékosai közé az MLS All-Starba. Donadoni az 1997-es amerikai szezon után visszatért a Milanhoz és a csapatnál töltött utolsó idényében Alberto Zaccheroni irányításával bajnoki címet nyert.
Pályafutását a szaúd-arábiai Al-Ittihad együttesében fejezte be, amellyel az 1999/2000-es szezonban megnyerte a bajnokságot.
VÁLOGATOTT:
Donadoni 1986 októberében – 23 évesen és 29 naposan – mutatkozott be az olasz nemzeti csapatban és az évek során összesen 63 alkalommal öltötte magára hazája nemzeti csapatának mezét. 1990-ben világbajnoki bronzérmes, majd négy évvel később világbajnoki ezüstérmes lett Olaszországgal.
EDZŐI KARRIER:
A visszavonulása után azon dolgozott, hogy megszerezze az edzői képesítést. Az első csapata a Lecco volt, majd a 2000-es évek elején dolgozott a Livornóban és a Genoában is. 2006 nyarán Marcello Lippi távozása után az olasz válogatott szövetségi kapitánya lett és két évig ült a kispadon.
Az azt követő években edzősködött a Napolinál (2009), a Cagliarinál (2010-2011), a Parmánál (2012-2015) és a Bolognánál (2015-2018) is, míg legutóbb a kínai élvonalbeli Shenzen együttesét irányította 2019 és 2020 között.
ROBERTO DONADONI
ADATOK:
Születési dátum: 1963.09.09.
Születési hely: Cisano Bergamasco, Olaszország
Poszt: középpályás
Eltöltött szezonok a Milanban: 12
Mérkőzések a Milanban: 390
Gólok a Milanban: 23
DEBÜTÁLÁS:
Serie A – 1984.09.16. Atalanta-Inter 1-1
Serie B – 1982.09.12. Atalanta-Pistoiese 1-0
Olasz kupa – 1982.08.18. Atalanta-Avellino 1-1
BEK – 1988.09.07. Levski-Milan 0-2
UEFA kupa – 1987.09.16. Monaco-Milan 1-0
MEGNYERT TRÓFEÁK:
MILAN
Scudetto: 6 – (1987/88, 1991/92, 1992/93, 1993/94, 1995/96, 1998/99)
Olasz szuperkupa: 4 – (1988, 1992, 1993, 1994)
BEK/BL-serleg: 3 – (1988/89, 1989/90, 1993/94)
Európai szuperkupa: 3 – (1989, 1990, 1994)
Interkontinentális kupa: 2 – (1989, 1990)
ATALANTA
Serie B: 1x – (1983/84)
Serie C: 1x – (1981/82)
Al-ITTIHAD
Szaúdi Premier League: 1x – (1999/00)
Isten éltesse sokáig!
1 hozzászólás
Nekem Ő az első igazi kedvenc, akinek a nevét a póló hátuljára is felírtam 🙂
Isten éltesse sokáig!