Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tájékoztatása szerint a Milan és az Inter is megfelelt a Pénzügyi Fair Playjel (FFP) összefüggésben lévő előírásoknak, míg a Roma pénzbüntetést kapott a szabályok megszegése miatt.
Az UEFA Pénzügyi Ellenörző Testülete (CFCB) ezen a héten ülésezett és elvégezte az elszámolási megállapodásban (Settlement Agreement) szereplő klubok pénzügyeinek ellenőrzését. A Pénzügyi Fair Play szabályait korábban megszegő kluboknak lehetőségük van egyezséget kötni az UEFA-val, miszerint részt vesznek az elszámolási megállapodás programban, melynek célja, hogy három pénzügyi év alatt fokozatosan csökkentse a csapat költségeit, ezáltal segítse a szabályoknak való megfelelést. Ennek alapján a csapat költségei (az átigazolási árak amortizációja és a bruttó bérkeret) 2023-ban nem haladhatta meg a klub teljes bevételének 90 százalékát. Ennek az aránynak 2024-ben legalább 80 százalékra, majd 2025-ben 70 százalékra kell csökkennie a klubok számára.
A Milan megfelelt a 2023-as pénzügyi évre meghatározott pénzügyi célkitűzéseknek – közölte az Európai Labdarúgó Szövetség egy hivatalos közleményben.
A Rossoneri mellett az elszámolási megállapodásban részt vevő klubok közül az Inter, a Monaco, a Marseille, a Paris Saint-Germain, a Besiktas, a Trabzonspor és az Antwerpen is teljesítette a szükséges pénzügyi célokat, így megfeleltek az előírt szabályoknak. Ugyanakkor a Roma nem felelt meg a szabályoknak és 2 millió eurós pénzbüntetéssel szankcionálta az UEFA.
2019-ben a Milan és az UEFA megállapodott egymással, amelynek következtében a piros-feketéket kizárták az Európa Liga 2019/2020-as idényéből a Pénzügyi Fair Play megsértése miatt. A klub pénzügyi helyzete az elmúlt években stabilizálódott és jelentős mértékben növekedtek a bevételek, emellett a költséghatékonysági politika hatására a legutóbbi két pénzügyi évet nyereséggel zárta a Milan.
4 hozzászólás
Esetleg valami kis plusz pontot is dobhatnánk érte….
Amúgy ha a Roma Bl-be jutt, mi meg nem akkor pont megérte az 2 milliós bünti.
„A Milan megfelelt a 2023-as pénzügyi évre meghatározott pénzügyi célkitűzéseknek”
És ezzel be is fejeződött a pozitívumok felsorolása..
Sajnos ezért nem (sem) adnak 3 pontot..
Pénzügyileg nagyon rendben vagyunk, ez a lényeg! A sportos rész meg tingli-tangli! Na bumm!
A legjobb, hogy manchesteri és egyéb angol clubokról nem nagyon esik szó, ott minden rendben van… 😀 Vicc ez az FFP.