Yacine Adli, a Milan algériai-francia középpályása ma ünnepli a 24. születésnapját.
Adli 2000. július 29-én született Vitry-sur-Seine városában, Franciaországban. Hat évesen az US Villejuif együttesében kezdte a futballt, majd 2013-ban csatlakozott a Paris Saint-Germain akadémiájára. Adli 17 évesen, 9 hónaposan és 20 naposan 2018. május 19-én egy Caen elleni 0-0-s döntetlennel végződő bajnokin mutatkozott be a francia élvonalban és pár héttel később aláírta első profi szerződését a PSG-vel.
Az algériai származású francia középpályás 2019 januárjában távozott és aláírt a Bordeaux együtteséhez, ahol összesen három és fél szezont töltött és 104 tétmeccsen 6 gólt szerzett illetve 16 gólpasszt osztott ki. 2021 nyarán az átigazolási időszak utolsó napján a Milan hivatalosan is bejelentette, hogy megvásárolta Adli játékjogát a Bordeaux-tól, azonban a megegyezés alapján egy évre kölcsönben maradt Franciaországban. A klub vezetősége mintegy 8,75 millió eurót fizetett a játékjogáért.
Adli 2022 júliusában csatlakozott a Milanhoz, miután véget ért a kölcsönszerződése és a csapattal kezdte meg a felkészülést az előszezonban. Ugyan nagyon pozitív benyomást keltett a teljesítményével a felkészülési mérkőzéseken, ennek ellenére peremember volt a Milan csapatában és alig kapott játéklehetőséget tétmeccsen. Az első szezonban csupán 6 bajnokin játszott és összesen 140 játékpercet töltött a pályán.
A 2023/24-es szezonban már jóval több játéklehetőséghez jutott és Stefano Pioli egy új pozícióban, védekező-középpályásként számított rá. Adli összesen 33 tétmeccsen játszott a legutóbbi idényben és 1860 játékperc alatt 1 gólt illetve 3 gólpasszt jegyzett.
VÁLOGATOTT:
Adli végigjárta a francia utánpótlás-válogatott korosztályait az U16-tól egészen az U20-ig. A felnőtt válogatottban még egyetlen alkalommal sem kapott meghívót.

YACINE ADLI
ADATOK:
Születési dátum: 2000.07.29.
Születési hely: Vitry-sur-Seine, Franciaország
Poszt: támadó-középpályás
Magasság: 1,86 m
Mezszám: 7
Mérkőzések a Milanban: 39
Gólok a Milanban: 1
Gólpasszok a Milanban: 2
DEBÜTÁLÁS:
Ligue 1 – 2018.05.19. Caen-PSG 0-0
Francia kupa – 2020.01.03. Bordeaux-Le Mans 2-0
Serie A – 2022.08.27. Milan-Bologna 2-0
Olasz kupa – 2024.01.02. Milan-Cagliari 4-1
Bajnokok Ligája – 2023.10.04. Dortmund-Milan 0-0
Isten éltesse sokáig!