Paulo Fonseca, a Milan vezetőedzője 29 játékost nevezett az Egyesült Államokba utazó keretbe a Soccer Champions Tour elnevezésű felkészülési tornára.
A piros-feketék csütörtökön a délutáni órákban elindultak az Egyesült Államokba. A csapat repülőgépe a Malpensa reptérről szállt fel és Giorgio Furlani vezérigazgató mellett Zlatan Ibrahimovic, a klub tanácsadója is a csapattal tartott. A Milan a következő két hétben az amerikai turné keretein belül három felkészülési mérkőzést fog játszani, nevezetesen a Manchester City, a Real Madrid és az FC Barcelona ellen.
Fonseca összesen 29 játékost jelölt az utazó keretbe az amerikai turnéra. Ott van a névsorban Rafael Leao, Noah Okafor, Yunus Musah és Christian Pulisic neve is, akik az elkövetkező napokban csatlakoznak a kerethez a tengerentúlon. A portugál szakember több ifijátékosnak is meghívót küldött az első csapatba, azaz Lapo Navának, Noah Raveyre-nek, Adam Bakounénak, Mattia Liberalinak vagy éppen Hugo Cuencának. Ami a lehetséges nyári távozókat illeti: Lorenzo Colombo, Daniel Maldini, Marco Nasti vagy éppen Alexis Saelemaekers is ott van az utazó keretben.
A MilanNews tájékoztatása szerint több kulcsjátékos is hiányozni fog, így az Eb-n szereplők közül Mike Maignan, Theo Hernández és Tijjani Reijnders sem fog pályára lépni a felkészülési meccseken Amerikában, hanem augusztus elején közvetlenül Milanellóban fogják megkezdeni az edzéseket, ahogy az új igazolás, Álvaro Morata is.
A MILAN KERETE AZ AMERIKAI TURNÉRA:
KAPUSOK: Marco SPORTIELLO, Noah RAVEYRE, Lapo NAVA, Lorenzo TORRIANI;
VÉDŐK: Adam BAKOUNE, Davide CALABRIA, Alessandro FLORENZI, Matteo GABBIA, Alex JIMENEZ, Pierre KALULU, Filippo TERRACCIANO, Malick THIAW, Fikayo TOMORI;
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Yacine ADLI, Ismael BENNACER, Ruben LOFTUS-CHEEK, Yunus MUSAH, Tommaso POBEGA;
TÁMADÓK: Christian PULISIC, Alexis SAELEMAEKERS, Samuel CHUKWUEZE, Lorenzo COLOMBO, Hugo CUENCA, Luka JOVIC, Rafael LEAO, Mattia LIBERALI, Daniel MALDINI, Marco NASTI, Noah OKAFOR.
A Milan felkészülési mérkőzéseinek listája az előszezonban itt megtekinthető.
5 hozzászólás
Tehát elmegyünk Amerikába haknizni úgy, hogy a kezdőből a következő játékosok lesznek elérhetőek:
Kapus – 0
Védők: Kalulu (talán); Thaiw, Tomori
Középpálya: Bennacer (talán) RLC
Támadók: Pulisic, Leao.
Tehát 5 (+2) a kezdőből. Ebből nagy összeszokottság lesz.
Tudom, hogy az EB is erősen közbeszólt, de az igazolásokkal tulajdonképpen ráérünk tovább sz@rakodni, nem kell kapkodni, csak nyugodtan – megfontoltan, figyeljünk oda minden centre…
Azoknak, akiknek kifelé áll a rúdjuk a Milanból, megértem, hogy kell a reklámidő. Kicsit mutogatni kell őket, hadd fedezzen fel bennük valaki valamit. A probléma az, hogy elnézve az ellenfeleket, simán benne van, hogy a csapatot minden meccsen úgy elverik, mint a kétfenekű dobot, aminek következtében lehet, hogy a távozóban vagy eladósorban lévő játékosoknak ez a hakni inkább egy ellenreklám lesz.
Ibrának meg lehet, hogy nem utazgatnia kellene, hanem az igazolásokon dolgozni.
Szerinted a City, a Real és a Barca az a komlett kezdő csapatát viszi ? Ugyan már ! Ha addig nem játszunk felkészülési meccseket amíg a komplett kezdő csapat nem áll rendelkezésre akkor azt hiszem az első bajnoki meccs lenne az amikor először pályára lépnénk. Mikor lehet kipróbálni azokat a fiatalokat és tartalék játékosokat akik amúgy szinte soha nem kerülnek a tűz közelébe ha nem ilyenkor ? Éles meccseken már nincs idő kisérletezgetni. A kezdő csapat már ismeri egymást hiszen együtt játszottak az előző szezonba is, az új játékosok meg nem nyeretlen kétévesek, nem most tanulnak meg focizni !!!
Aranyos amikor valaki ilyen lekezelően ír.
Arról volt szó, hogy Fonseca teljesen más rendszert fog leoktatni a csapatnak, vagyis hiába van itt a gerinc régebb óta teljesen új feladataik lesznek, amit mondjuk idő lesz megtanulni mindenkinek, és nem azért mert nyeretlen kétévesek, hanem , mert rendszer szintű mozgásokat kell leoktatni.
Nem egy veretes sor az biztos. Tulajok miatt kell amcsi hakni, a stabil kezdőnk lenne egy sulycsoportban az ő félcsapatukkal. Lehetőség a fiataloknak bizonyitasra. Másrészt, az EB-nek vége, behúztunk egy Moratat, eladni akarunk középszereket, az ujakrol meg csak alkudozunk. Megértem a szkepticizmust. Ad hoc szeptember vár ránk.