Az Olasz Labdarúgó Szövetség döntött Denzel Dumfries büntetésének mértékéről az Inter bajnoki ünneplése alatt történt incidens után.
A történet április végéig nyúlik vissza, amikor az Inter buszos ünneplése alatt Dumfries egy szurkolótól kapott transzparenst mutatott fel, amelyen Theo Hernández fejével ellátott kutya szerepelt Dumfries által pórázon tartva. Az incidenst követően az Olasz Szövetség eljárást indított az ügyben és bő egy hónap után megszületett a döntés.
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) tájékoztatása szerint Dumfries 4 ezer eurós – átszámítva 1,5 millió forintos – pénzbüntetést kapott, miután április 28-án az Inter bajnoki címének megünneplésére szervezett felvonuláson sértő és tiszteletlen transzparenst mutatott fel.
A büntetés mértéke Dumfries körülbelül másfél napnyi keresetének felel meg. Továbbá a szövetség tájékoztatása szerint a holland válogatott játékos mellett az Intert „szigorú” felelősségre vonással szintén 4 ezer euróra büntették az eset miatt. A döntést követően Dumfries és a klubja is elfogadta a pénzbüntetést.
Finoman fogalmazva sem felhőtlen a kapcsolat Hernández és Dumfries között, ugyanis az elmúlt években számos alkalommal konfliktusba keveredtek egymással a milánói derbiken. A legutóbbi összecsapáson a meccs végén mindkét játékos azonnali piros lapot kapott, miután megráncigálták és nyakon ragadták egymást a pályán.
2 hozzászólás
Pont egy jelentéktelen figura, aki a GTA-n nőtt fel, ahol igazi szintén nem fehér bűnöző bőrébe bújhatott. A papa maradhatott volna Arubán, kár volt neki átmenni egy surinamei kupiba.
A kutya mindenit, ezeknek most jól rá léptek a tyúkszemére…remélem nem kell jelzálogot felvenniük…mintha én vennék egy csokit.🤦