Német híresztelések szerint a Milan vezetőségének célkeresztjében szerepel a Bajnokok Ligája-döntős Borussia Dortmund védője, Mats Hummels.
A klub erősítést tervez a védelemben a következő szezont megelőzően, így egy jobbhátvéd és egy középhátvéd is érkezhet. A csapat a 2023/24-es szezonban rengeteg gólt kapott a bajnokságban, így a csatárposzt és a középpálya mellett szükség lesz a védelem megerősítésére is.
Patrick Berger, a Sky német átigazolási szakértője arról számolt be, hogy a Milan nagyon élénk érdeklődést mutat Hummels megszerzése iránt, aki az idény végén a szerződésének lejártával búcsút inthet a Dortmundnak.
Hummels minden bizonnyal az utolsó mérkőzését fogja játszani a Dortmundban a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-döntő alkalmával és a szezon végén szabadon igazolhatóvá válhat, ugyanis lejár a szerződése. A Milan készen áll megkörnyékezni a 35 esztendős rutinos védőt, aki többször is bebizonyította, hogy az életkora ellenére továbbra is képes a legmagasabb szinten teljesíteni. Állítólag a Milan mellett a Juventus is szeretné soraiban tudni Hummelst a következő szezonban.
A világbajnok középhátvéd az idei szezonban 39 tétmeccsen 2841 játékpercet lépett pályára a Borussia Dortmundban.
9 hozzászólás
Érdekes fogás lenne és biztos kell a védelembe egy ilyen rutinos legenda.
Ingyen nem lenne rossz egyébként Kjaer helyére. Egy igazi vezér, így a tapasztalata és a mentalitása jól jönne a csapatnak. Talán még Thiaw is tanulna tőle.
Viszont 36 éves lesz ősszel, és már sajnos nagyon lassú lett, bár hű de gyors soha nem volt. Másrészt pedig Németországon kívül máshol nem játszott, így nem tudni, hogy mennyire tudna beilleszkedni új nyelvterületre, és bajnokságra.
Igazából ha megtudjuk szerezni, akkor rendben van, de így első blikkre szerintem inkább arra lenne jó, hogy a tapasztalatával segítse a védőinket (mondjuk Thiawnak nem jönne rosszul 😁).
Az a baj, hogy 3-4 millás fizut biztos kérne szerintem annyit meg már nem ér, ha 2 körül jönne mentori szerepbe szuper lenne, de ha több akkor megint kezdődik a kukázás, mint pár éve.
Az ilyen lehetőségeket szokta a lesipuskás Marotta 1 óra alatt lezsírozni. Pedig nem biztos, hogy ne jönne jól az évtizedes rutin a védelembe, még ha nem is hosszútávon.
Kevered Pavarddal…. sajnos Hummels már bőven túl van a zenitjén, ha kevés pénzt kér jöjön, de 3-4 millát ő már nem ér meg.
Thiago Silva nem kellett ennyi idősen ingyen, mert azt mondták, hogy öreg, aztán nyert is gyorsan egy BL-t. Nem ártana egy kis rutin a csapatban, de akkkor meg Kjaert is simán meghagyhatták volna, Hummels szerintem többet fog kérni, azt meg kétlem, hogy folyamatosan kezdő lesz,. Ha középhátvédet hozunk, akkor legyen olyan, akire hosszú távon a kezdőben lehet számítani.
35 évesen elég szépen lenullázta a P$G-t is.
Én örülnék neki. Thiago Silva jó példa, 40 éves korig ma már topon lehet lenni, akinek jók az adottságai. Azzal meg nem kellene foglalkozni, hogy mennyit keresne. Kit érdekel? Fizessék az amerikaiak… A csapatnak segítene az biztos. A fő problémánk az idei szezonban a sok kapott gól volt, biztosan a hasznunkra lenne.
Én nagyon örülnék neki. A Dortmund elleni meccseken mondtam, hogy mennyire jó lenne nálunk egy ilyen belső védő. Akkor nem gondoltam rá, hogy akár nálunk is kiköthet. Szvsz. pont egy ilyen rutinos vezérre van szüksége most a védelmünknek, amilyen ő, amellett, hogy a fiatalok is tanulni tudnának csak tőle.