Az elmúlt hetekben már körvonalazódott, hogy Antonio Mirante távozik a Milantól és most már hivatalossá vált, miután a klub köszönetet mondott és elbúcsúzott tőle.
A 40 esztendős kapus egyike azon játékosoknak, akiknek a szezon végén lejár a szerződése a Milannal. Mirante a szombati Salernitana elleni szezonzárón a kezdőcsapatban kapott lehetőséget és könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó mérkőzése nem csupán Milan-mezben, hanem az egész karrierjében.
A Milan a hivatalos közösségi oldalán mondott köszönetet Miranténak, aki a következő szezonban már nem lesz a csapat tagja és a szerződésének lejártával távozik a klubtól.
„Köszönjük a profizmusodat és az elkötelezettségedet!” – olvasható a Milan köszönetnyilvánítása Mirante felé. Az olasz kapus 2021 októberében csatlakozott a Rossonerihez szabadon igazolhatóként és azóta harmadik számú kapus volt a csapatban. Mirante közel három esztendő alatt összesen 4 tétmeccsen védte a Milan kapuját, ezeken 4 gólt kapott és 1 alkalommal kapott gól nélkül zárt.
Mirante – aki július elején tölti be a 41. születésnapját – egyelőre nem közölte, hogy a Milantól való távozását követően folytatni kívánja-e a pályafutását vagy pedig visszavonul a profi labdarúgástól. A Salernitana elleni meccs után a következő bejegyzést tette közzé a közösségi oldalán: „Nagyszerű érzelmekkel teli este volt.”
🧤 Thank you for your professionalism and dedication 🙏#ArrivederciAntonio #SempreMilan pic.twitter.com/LEQyiaiTNW
— AC Milan (@acmilan) 2024. május 26.