A Milan a Cagliari elleni győzelmének köszönhetően kvalifikálta magát az Olasz szuperkupa következő kiírására.
A csapat szombaton fölényes 5-1-es győzelmet aratott a Cagliari ellen az olasz bajnokság 36. fordulójában, így két fordulóval a vége előtt fontos három pontot szerzett a tabellán való második hely megtartása érdekében. Ráadásul a győzelemnek van egy további vonzata is a 2024/25-ös idényre vonatkozóan.
A Milan a tegnapi győzelmének köszönhetően hivatalosan is kvalifikálta magát az Olasz szuperkupa négyesdöntőjére, amelyet 2025 januárjában rendeznek.
Ez azt jelenti, hogy az Inter, a Juventus és az Atalanta mellett a Rossoneri lesz a negyedik résztvevő a Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő szuperkupán, amely jelentős pénzdíjazást hordoz magában. Ez lesz a második alkalom, hogy a szuperkupát az új lebonyolítási rendszernek megfelelően négyesdöntős formátumban rendezik meg, azaz a két elődöntő győztese a fináléban megmérkőzik egymással a trófeáért. Minden évben az olasz bajnok és az ezüstérmes mellett a két Olasz kupa-döntős vesz részt.
A Repubblica beszámolója szerint mivel Szaúd-Arábia megvásárolta a szuperkupa rendezési jogát, így 23 millió eurós pénzjutalmat osztanak szét. A győztes 8 millió euróval gazdagodik, míg az ezüstérmes 5 millió eurót kap. Továbbá a harmadik és a negyedik helyezett is 1,6 millió eurót tehet zsebre. A fennmaradó összeg a többi 16 élvonalbeli csapat között oszlik meg, akik nem vesznek részt a négyesdöntőn.