Ismael Bennacer kétségtelenül a legjobb teljesítményét nyújtotta az idei szezonban a Cagliari elleni 5-1-re megnyert meccsen, melyen 1 góllal és 1 gólpasszal járult hozzá a győzelemhez. Az algériai válogatott középpályás csapatkapitányként vezette ki a csapatot a pályára és boldogan nyilatkozott illetve az édesanyjának ajánlotta a gólját.
„Nehéz hónapon vagyunk túl, reagálnunk kellett és ezen a mérkőzésen sikerült megtenni. Minden meccsen arra törekszünk, hogy nyerjünk. A szezonunk még nem ért véget. Amikor a Milan-mezt viseled, mindig hinned kell a győzelemben. Furcsa volt az atmoszféra a stadionban, de egy család vagyunk.” – mondta Bennacer a meccs után.
„CSK-szalag? Megtiszteltetés számomra viselni a csapatkapitányi karszalagot. Mindig mindent beleadok a pályán a csapatért. Ez egy jutalom mindazért, amit teszek. Gólom? Az édesanyámnak szentelem a gólt. Imádom őt, erre nincsenek más szavak.”
„Keményen dolgoztam és időbe telt, mire megtaláltam a megfelelő ritmust a felépülésem után. Néhány héttel ezelőtt kicsit nehéz volt, de most úgy érzem, hogy 4-5 mérkőzés után már jobb formában vagyok. Jól érzem magam, időbe telt, de végre megtaláltam a ritmust a pályán.”
„A szenvedés a munka része, mindannyian dolgozunk és egy csapat vagyunk. Az edző mellett állunk és nagyon tiszteljük őt. A Milan játékosaként mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy jól teljesítsünk a pályán.”
„Pioli? Természetesen sokat segít nekem, sokat tanultam tőle és vele vagyunk.”