Maldini: „Nem tudnám más klubnál elképzelni magam”

Paolo Maldini, a Milan egykori legendás játékosa és korábbi technikai igazgatója terjedelmes interjút adott a Radio Serie A-nak, melyben beszélt a csapatba kerülésének körülményeiről, a debütálásáról, Silvio Berlusconiról, a csapatkapitányi karszalagról és az igazgatói munkáról. A klubikon elárulta, hogyan lett jobbszélsőből jobbhátvéd, majd végül balhátvéd és kitért arra is, hogy mi az Inter sikerének titka.

A JELENRŐL
„Jól érzem magam és jó életet élek. Öt intenzív esztendő után hozzá kellett szoknom egy másfajta tempóhoz az életemben. Hasonló helyzetben voltam 2009-ben, miután visszavonultam és az az időszak egészen 2018-ig tartott, amikor elkezdtem az igazgatói pályafutásomat.” – nyilatkozta Maldini a Radio Serie A mikrofonjainak.

A MILAN MÚLTJÁRÓL, JELENÉRŐL ÉS JÖVŐJÉRŐL
„A Milan már a születésem előtt is létezett. Édesapám futballista és csapatkapitány volt a Milanban az 1960-as években. Mindig is a Milan volt a szülővárosom csapata, a környezet, ahol felnőttem és számomra ez olyasmi, ami túlmutat a szurkoláson és a munkán, ez extrém szenvedély. 10 évesen itt kezdtem és 41 évesen itt hagytam abba a játékot. Mindig is ilyen volt és mindig is ilyen lesz a kapcsolatom a Milannal. Ez soha nem fog változni és bizonyos kapcsolatok átívelnek minden korszakon és életszakaszon, amelyeken keresztül mentem. Mindig hálás leszek azoknak az embereknek, akik segítettek a fejlődésemben, különösen a Milannak. Nekik köszönhetően értettem meg sok fontos dolgot az életben. A közelmúltban az igazgatóként szerzett tapasztalataim hatására olyan dolgokat kezdtem el értékelni, amelyeket korábban nem ismertem vagy nem tudtam. A futballban az ember azt gondolja, hogy mindent tud, de amikor megtapasztalja a másik oldalt, akkor egy teljesen más valóságot él át. Az igazat megvallva, szeretnék visszaszívni néhány megállapítást, amit korábban futballistaként tettem.”

A MILANIZMUS VÉDŐSZENTJÉNEK ÉRZED MAGAD?
„Őszintén szólva nem tudom… Erről másokat kellene megkérdezni, hogy elmondják a véleményüket. A futball és a Milan biztosan sokat tanított nekem az értékekről és az elvekről és amikor ennek a klubnak dolgozol, akkor ezt figyelembe kell venned, mert ez olyan dolog, ami túlmutat az eredményen. Amikor egy klub több mint egy évszázados történetéről beszélünk, akkor azt ismerni és tanulmányozni kell. Az én történetem a Milannal az 1950-es években kezdődött édesapámmal és a mai napig is tart, mivel Daniel még szerződésben áll a klubbal.”

DANIELRŐL
„Egy játékos sorsa soha nem könnyű, különösen akkor nem, ha a családodban valaki korábban futballista volt. Sajnos ez egy olyan sors, ami elől nincs menekvés. Daniel önszántából kezdett el játszani és megtörtént vele az, ami velem is, hogy volt egy nehéz természetű édesapja. Nem figyelt a nyomásra, de idővel néhány dolog egyszerűen utolérte. A kezdeti években a fiaim csak jól akarták magukat érezni a futballpályán és beleszerettek ebbe a sportágba. Daniel és Christian is tudta, hogy mivel állnak szemben. Ha több nyugodt évet adhattam volna nekik, megtettem volna. A sport nagyon demokratikus és a végén csak azok juthatnak előre, akiknek megvannak az értékeik. Ellenkező esetben bizonyos ingerek felerősödnek és csak árthatnak. Az én időmben egy kicsit más volt a helyzet.”

MIT JELENT MILAN SZURKOLÓNAK LENNI?
„Azt gondolom, hogy mivel szenvedélyről van szó, ezért ez minden csapatban minden szurkoló számára mást jelent. Nekünk, Milan-szurkolóknak dicsőséges múltunk van a bukásokkal együtt.”

ÉRZED A FELELŐSSÉGET A MILAN TÖRTÉNELMÉNEK SZIMBÓLUMAKÉNT?
„Az igazat megvallva, nem. Amikor egy ilyen klubnál vagy, akkor a szerep rád erőlteti. Hiszem, hogy az emberek ennyi év után emberként is értékelnek téged és nem csak mint labdarúgót. Igyekeztem szétválasztani ezt a két dolgot egymástól. Ez fegyelem kérdése és erre a futballnak meg kell tanítania téged.”

MIKOR LETTÉL MILANISTA?
„Mindig is szerettem a futballt. Ismertem édesapám múltját és szerettem a válogatottat. Az első világverseny az 1978-as világbajnokság volt, amit futballrajongóként láttam. Lenyűgözött néhány játékos és kezdetben a Juventust követtem, de aztán próbajátékon voltam a Milannál és sikerrel jártam. Onnantól kezdődött minden. Jól emlékszem arra a pillanatra. Édesapámmal mentem a próbajátékra, amikre csak a 10 éves kor betöltése után lehetett jelentkezni. Előtte csak a játszótéren fociztam. Előtte soha nem játszottam rendes pályán és megkérdezték, hogy milyen poszton játszottam, de nem tudtam mit mondani, mert a kertben mindenhol játszottam. Megkérdeztem, hogy milyen poszton lehet játszani és azt mondták, hogy jobbszélsőként, én pedig azt válaszoltam, hogy rendben van, legyen az. A próbajáték végén az edző odajött hozzám és megkért, hogy írjam alá a híres kártyát, mely hosszú évekre a Milanhoz kötött. Az első 2-3 évben jobbszélsőként és balszélsőként játszottam. 14 éves koromban úgy döntöttek, hogy átkerülök a védelem jobb oldalára. Az egész utánpótlás karrieremet jobbhátvédként töltöttem. 15 évesen már az első csapattal játszottam felkészülési mérkőzésen, majd 16 éves koromban behívtak az első csapat edzőtáborába. Szerettem a jobb oldalon játszani, különböző pozíciókban cselezni és fejleszteni a képességeimet, amelyek a modern futballban már nem léteznek. Akkoriban nem sokat beszéltek a taktikáról, csak voltak bizonyos elképzelések arról, hogyan kell játszani egy az egyben, mind védekezésben, mind támadásban. A taktika első alapjaival csak a felnőtt csapatban kerültem kapcsolatba. Elvégeztem a többi sráccal együtt az első edzőtáboromat Liedholm irányítása alatt. Az akkori Primavera csapatban rengeteg tehetséges játékos volt, Costacurta, Stroppa, Ferron… Az a teszt volt a kezdete a történetemnek, mert addig a pillanatig csak az apám tettei miatt hoztak összefüggésbe a Milannal.”

A TAKTIKA ERÖLTETÉSÉRŐL A FUTBALLISKOLÁKBAN
„Nem értek egyet ezzel a filozófiával. A taktika megtanulására van elég idő, de a technika elsajátítására sokkal kevesebb. Ha nem fejlesztesz bizonyos dolgokat nagyon fiatalon, akkor később nehéz lesz alkalmazkodni a profi szintű futballhoz. Amikor Daniel elkezdett focizni, volt egy edző az utánpótlásban, aki egy évig csak a cselezéseket és az egy az egy elleni párharcokat gyakoroltatta a gyerekekkel. Intelligens embernek tartom őt. Ezeket a dolgokat kell megtanítani a gyerekeknek. Daniel élvezte a játékot, de a védő is. Ez a képesség, hogy nem félnek megtartani a labdát és nyomás alatt lenni, a védők számára is alapvető fontosságú.”

A MILANBAN VALÓ DEBÜTÁLÁSRÓL
„Ez egy Udinese elleni mérkőzés volt. Liedholm szólt, hogy Malda, gyere! Megkérdezte tőlem, hogy a jobb vagy a bal oldalon akarok-e játszani és azt válaszoltam: Ahogy Ön szeretné! A pálya rossz állapotban volt, de számomra csodálatos volt. Végül a jobb oldalon játszottam 45 percet. Ez a pillanat olyan volt számomra, mint egy álom. Nemrég, január 20-án volt a debütálásom évfordulója. Egyes közösségi oldalakon sok olyan poszt látható, amely felidézi ezeket a pillanatokat. Időről időre eszembe jutnak, de őszintén szólva legbelül jobban ragaszkodom az emberekkel való kapcsolatokhoz, mint magukhoz a pillanatokhoz. Az a szép dolog a futballban, hogy más emberekkel együtt éled át az örömöket és a csalódásokat. A kudarcokból sokat lehet tanulni. Liedholm megtanított arra, hogyan kell modern szemlélettel futballozni. Azt mondta, hogy mindig emlékezzek arra, hogy élvezzem a játékot.”

A MAI FUTBALLRÓL
„Úgy látom, hogy a Serie A-ban rengeteg szenvedély van, de ezt mindenki másképpen fejezi ki. Manapság nem könnyű futballistának lenni. Őrült verseny van a többiekkel és a 98 százalékuk elbukik. Kemény, de egyben gyönyörű is. Ha elveszíted a játék örömét, akkor nehéz a fejlődésre koncentrálni. A maga módján minden focista tudja, hogy a futball szenvedély és öröm.”

A FUTBALLKARRIERED ELVETT TŐLED VALAMIT?
„Talán a fiatalságom egy részét, amikor soha nem mentem el szórakozni, mert játszanom kellett. De nem mondanám, hogy bármit elvett volna. Akkor alakult ki bennem a fegyelem és az áldozatvállalás gondolata és akkor jöttem rá, hogy mit akarok csinálni. Ez volt a választásom és a futball nagyon sokat adott. Egy dolgot vett el tőlem, a testi egészségemet. 41 éves korom után 3 évig a barátaimmal fociztam, de ma már egy labda elrúgása is fájdalmas. A teniszezés már nem annyira fájdalmas. Korábban beneveztem egy ATP-tornára szabadkártyával, A tenisz tanáromnak köszönhetően sikerült megnyerni a belső tornát, de az első fordulóban kikaptam egy kiemelt ellenféltől.”

SILVIO BERLUSCONIRÓL
„Berlusconi modern és látnoki koncepciót alakított ki a futballról és a világról. Az első beszédében azt mondta, hogy azt akarja, hogy a mi csapatunk játssza a legjobb futballt a világon, hazai pályán és idegenben egyaránt. Először néhányan viccesnek tartották a kijelentéseit. A következő évben minden megváltozott: az edzőteremtől kezdve a táplálkozáson át Milanellóig minden, továbbá a klub egy olyan edzőt szerződtetett, aki senki máshoz nem volt hasonlítható. Mindig van bizalmatlanság egy vállalkozóval szemben, aki újonnan lép be a labdarúgás világába. Talán egyesek gazdaságilag túl erősnek tartották őt. Rögös volt a kezdet, különösen az első két hónapban. Minden más volt. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy fejlődjünk játékosként és emberileg is. Néhány emberben kétségeket ébresztett az a tény, hogy az edzőnk előtte még nem nyert semmit magas szinten. Aztán úgy kezdtünk el játszani Sacchi kezei alatt, mintha szárnyalnánk és ekkor néhányan elkezdtek megérteni bizonyos dolgokat. Nagyon tetszett Berlusconi elképzelése a jó futballról, a győzelemről és az ellenfél tiszteletéről. Egyszer azt mondta, hogy ha a Milan esetleg nem nyer, akkor annak is örül, ha az Inter nyer. Az őszinteségre és az eredmény tiszteletére vonatkozó felfogása elképesztő volt. Az eredmények a kemény munka és a maihoz képest teljesen más vízió következményei voltak. Nagyon tisztelte az ellenfeleit, még akkor is, ha nyertek.”

MEGROMLOTT A VISZONYOD BERLUSCONIVAL AZ IDŐK SORÁN?
„Nem. Szerettünk viccelődni egymással. Összebarátkoztam a fiával, Piersilvióval és sokszor találkoztunk, rendre az Arcore villa vendége voltam. Berlusconi gyakran mondta nekem, hogy a fiaként tekint rám. Emlékszem, hogy az egyik vacsora előtt megköszöntem neki mindazt, amit ő és Galliani tettek értem, a Milanért és a futballért. Amikor kórházba került, felhívott, hogy véleményt cseréljünk a Monzával és a Milannal kapcsolatban. Nagyon jól ismerte a játékosokat. A kapcsolatunk mindig is nagyszerű volt. Berlusconiban mindig nagy szenvedély volt, ami érezhető volt és képes volt átadni másoknak is. Az emberekkel való kapcsolatok fontosak, mert mindig nyomot hagynak.”

ARRIGO SACCHIRÓL
„A kezdetektől fogva igyekeztünk egymás rendelkezésére állni, bár az elején ez nagyon nehéz volt, mind fizikálisan, mind mentálisan. Fizikálisan nem volt olyan nagy igénybevétel a futballban, mint manapság. Hónapokon keresztül különböző módon edzettem, de mindig volt valami, ami fejlesztésre szorult a játékomban. Mindig elgondolkodtam azon, hogy amit csinálok, az jó-e. Fokozatosan végeztem a munkámat a héten, hogy elérkezzen a pénteki nap, majd arra koncentráltam, hogyan tudnék javítani a szintemen a vasárnap meccsre. Ez a megközelítés mindannyiunknak jót tett. Másfél hónap múlva, amikor Veronában nyertünk, elkezdtük azt érezni, hogy valami megváltozott a lábunkban és a játékunkban. Abban az időben a Milannak nagyon sok kiváló játékosa volt és a védelmünk a világ legjobbja volt.

MIÉRT HAGYTA EL SACCHI A MILANT?
„Amikor egy ilyen megkövetelő edzőt találsz, akkor figyelembe kell venned, hogy bizonyos dolgoknak van egy lejárati ideje, akárcsak a termékeknek. Ha egy bizonyos megszállottsággal dolgozol, akkor nem sokáig tudsz életben maradni.”

FABIO CAPELLÓRÓL
„Ő a pálya embere volt. Gyakran mutatott különböző példákat arra, hogy mit kell tenni a pályán. Játékosként fejlesztett téged, mert bizonyos dolgokat első kézből tapasztalt meg. Nagyon gyakorlatias volt és folytatta Sacchi munkáját. Az a csapat volt a legerősebb, sok szempontból. A kezdőcsapat és a cserék is a legerősebbek voltak. Ez csak gyakorlatiasabbá tette a koncepciónkat, mely helyenként utópisztikus volt. Azt hiszem, hogy a tökéletes kombináció Sacchi, Liedholm és Capello lenne. Ha más sorrendben érkeztek volna a Milan kispadjára, akkor talán még jobban is alakulhattak volna a dolgok.”

A CSAPATKAPITÁNYI KARSZALAGRÓL
„1997-ben 29 éves voltam és akkor már 13 éve játszottam a Serie A-ban. Három éve voltam a válogatott csapatkapitánya és mondhatni, hogy megszoktam ezt a szerepet, de a Milannál ez más volt és voltak nehéz pillanatok. Akkoriban egy nehéz időszakon ment keresztül a klub, de jó volt. Keveset beszéltem, nagyon zárkózott voltam, de a szerep megkívánja a kommunikációt és ezt meg kell tanulnod.”

MELYIK TRÓFEA A LEGSZEBB SZÁMODRA?
„A legelső trófeám biztosan emlékezetes marad számomra. Minden kupa szép, mert nem 3 évre, hanem 20 évre terjed ki. Szerencsésnek mondhatom magam. Visszaemlékezve a 2003-as manchesteri döntőre csapatkapitányként, 9 évvel a legutóbbi után, talán ez a trófea volt az, amire a legjobban vágytam.”

CARLO ANCELOTTIRÓL
„Mindig természetesen viselkedik. Misternek vagy Carlónak szólítottam, amikor az edzőm volt. A kapcsolatunk annyira jó volt, hogy bizonyos dolgokban szó nélkül megértettük egymást. Minden természetesen jött. Személy szerint őt tartom a legnyugodtabb embernek a világon.”

KI VOLT A LEGJOBB JÁTÉKOS, AKIVEL JÁTSZOTTÁL?
„Nem tudok csak egy játékost kiemelni. A mentális erőt és a védekezést tekintve Baresi volt a tökéletes játékos. Szerencsés voltam, hogy Van Bastennel játszhattam együtt, ő egy csodálatos játékos volt. Sokan érkeztek a pályafutások kevésbé fényes időszakában, mint Ronaldo és Ronaldinho, akik technikailag rendkívüliek voltak.”

KI VOLT A LEGERŐSEBB JÁTÉKOS, AKIVEL ELLENFÉLKÉNT NÉZTÉL SZEMBE?
„Ronaldo Nazario az Interben valami hihetetlen volt. Mindig is szerettem az egy az egy elleni párharcokat, de ellene nagyon nehéz volt. Soha nem adta fel a küzdelmet, még akkor sem, ha bizonyos szabályok akkoriban enyhébbek voltak. Remek testfelépítésű, gyors és technikailag nagyon képzett játékos volt.”

AZ ARANYLABDÁRÓL ÉS A VESZTES DÖNTŐKRŐL
„Ez inkább újságírói kérdés, nem gondolom, hogy igazságtalanság volt, hogy nem kaptam Aranylabdát. Soha nem nyertem világbajnokságot vagy Európa-bajnokságot a pályafutásom alatt, pedig ezek voltak azok, amiket kitűztem célként magamnak. Az egyéni sikerek teljesen más dolgok voltak számomra.”

MÉG MINDIG ÚGY GONDOLOD, HOGY TE LENNÉL A FUTBALLTÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB VESZTESE?
„Ez a kijelentésem egy nagyobb nyilatkozatom része volt, de van benne egy szemernyi igazság. A győzelmek a kudarcokból születnek. A pályafutásom során nyolc vagy kilenc döntőt veszítettem el, ami nagyon sok.”

ISZTAMBUL MÉG MINDIG EGY NYÍLT SEB?
„Nem. Isztambul után mindig van Athén. A futballban az a szép, hogy sok mindenre megtanít, amit utána az egész életed során magaddal viszel.”

A 2006-OS VILÁGBAJNOKSÁGRÓL
„Négy világbajnokságon játszottam, nem bánok semmit. Lippi felkeresett, hogy beszéljen velem a vb előtt és abban a szezonban térdproblémákkal küzdöttem. Nemet mondtam Trapattoninak a 2004-es Európa-bajnokságra és nem tűnt helyesnek, hogy utána igent mondjak Lippinek. Nehézségeim voltak a térdemmel és nem akartam senkinek sem a terhére lenni.”

AZ IGAZGATÓI PÁLYAFUTÁSÁRÓL
„Az igazat megvallva nem mindig tudtam, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Azt azonban pontosan tudtam, hogy mit nem akarok csinálni. Nem akartam edzősködni és a televízióban dolgozni. Amikor felmerült a lehetőség, hogy visszatérjek a klubhoz, alaposan átgondoltam. Hamarabb jött a lehetőség, mint vártam. Leonardóval könnyebb volt, mert korábban már dolgoztunk együtt és ugyanazok voltak az eszméink. Ő része volt a Milannak és jól ismerte ezt a környezetet. Ez a munka teljesen más, mint amire az ember számít és az alkalmazkodási időszakom körülbelül 10 hónapig tartott.”

EL TUDOD MAGAD KÉPZELNI IGAZGATÓKÉNT A MILANON VAGY A VÁLOGATOTTAN KÍVÜL MÁS KLUBNÁL?
„Az igazat megvallva nem tudnám elképzelni magam a Milanon kívül más klubnál. Nem lennék képes megtenni. PSG? Soha nem mondtam nemet senkinek. Volt lehetőségem beszélni Nasser Al-Khelaifivel 2-3 alkalommal. Néhány dolog nem alakult ki és ha most belegondolok, akkor azt mondhatom, hogy szerencsém volt. Az első 10 hónapban, amikor a Milan vezetőségében dolgoztam úgy éreztem, hogy nem vagyok alkalmas erre a pozícióra. Hazamentem és úgy éreztem, hogy nem vagyok boldog. Leonardo nem egyszer kinevetett, mert szinte minden nap elmondtam neki ezt. Szerencsés voltam, hogy Leonardo ott volt mellettem és számíthattam rá.”

A SAN SIRÓRÓL
„Nem megyek a stadionba, hogy megnézzem a Milant, számomra ez logikusnak tűnik a történtek után. Messziről követem a Milant és a Monzát is, de logikus, hogy nem megyek el a stadionba.”

A CSAPATRÓL
„Nagyszerű látvány, amikor meglátom a Milan balszárnyát Theóval és Leaóval, Minden játékost figyelemmel követek, ez a kapcsolatok kérdése. Rengeteg kapcsolatot alakítottunk ki azokkal a játékosokkal, akiket igazoltunk és nem csak a Scudetto-győztes csapattal.”

AZ INTERRŐL
„Az Inter vezetőségében létrehoztak egy olyan sportszakmai struktúrát, amely világos elképzelésekkel dolgozik. Van egy stratégiájuk és hosszú távra szóló szerződést kötöttek az igazgatókkal. Az emberek a menedzsmentnek mindig kevés jelentőséget tulajdonítanak, de nem véletlen, hogy a bajnok Napoli – az edző és a sportigazgató – Spalletti és Giuntoli távozása után gyengén teljesített. Sokan azt hiszik, hogy a játékosok gépek, de szükségük van valakire vagy valakikre, akik beszélnek velük, segítik a fejlődésüket és mindig támogatják őket.”

BORZALMAS LENNE A JÁTÉKOSMÚLT?
„Néha igen, de néha nem. Ha játékosként nagy múlttal rendelkezel, akkor annak igazgatóként előnyt kellene jelentenie, de ez nem mindig van így. Ez két teljesen különböző valóság. Amikor a Milan először hívott, megkérdeztem, hogy mi az elképzelésük és biztosak-e benne.”