Az elmúlt napokban Sergio Conceicao lett a favorit a Milan vezetőedzői posztjára a következő szezonra, míg jelen állás szerint a B-tervnek Paulo Fonseca tűnik.
Luca Bianchin a La Gazzetta dello Sport mai számában arról ír, hogy Conceicao szándéka szerződést bontani az FC Portóval és csatlakozni akar a Milanhoz. Az ügynöke, Jorge Mendes – aki a múlt héten beajánlotta a Milannak – már dolgozik az ügyön és a Rossoneri vezetősége készen áll a portugál szakembernek évi 4 millió eurós fizetést tartalmazó szerződést kínálni, ami összhangban van az edző bérigényével.
Napirenden van egy kulcsfontosságú találkozó Conceicao és André Villas-Boas, a Porto új elnöke között, hogy megvitassák az edző jövőjét és a terveket. A 49 éves szakember távozni szeretne és az a szándéka, hogy átvegye a Milan irányítását a 2024/25-ös szezonra – hangsúlyozta a Gazzetta. Erre minden esélye megvan, ugyanis ő a vezetőség első számú jelöltje Pioli utódjának, miután leálltak a tárgyalások Julen Lopeteguivel.
Conceicao 2017 nyarán vette át az FC Porto irányítását és azóta 10 trófeát nyert a hazai porondon, továbbá a BL-ben is fontos tapasztalatokra tett szert. Az aktuális szerződését a korábbi elnök még áprilisban hosszabbította meg 2028-ig, azonban az elnökváltás miatt a felek számára lehetőség van a kontraktus felbontására.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja szerint jelenleg Paulo Fonseca a Milan vezetőinek B-terve, ha esetleg Conceicaót nem sikerül megszerezni. Eközben Longo közölte, hogy az elmúlt napokban Geoffrey Moncada, a klub technikai igazgatója találkozott Luka Jovic ügynökével, Fali Ramadanival és az egyeztetésen szóba került a jelenleg klub nélküli Maurizio Sarri, akit márciusban menesztettek a Lazio kispadjáról. Ugyanakkor a Gazzetta szerint az olasz szakember nem túl meggyőző a Milan számára.
10 hozzászólás
Szerintem ez az álom kategória az általunk, és a Serie A-ba hozható edzők közül, az abszolút plafon. Esetében nem sok kérdés lenne bennem, hogy mindenképp egy szervezett csapatot fog létrehozni.
Teljes mértékben így látom én is, kimondottan örülnék a portugál mesternek!
Fonseca-ról a Romaban eltöltött évei jutnak eszembe, ott ha jól rémlik, pezsgőbontás volt a távozásakor, ez alapján nem tartom jó ötletnek a B-tervet.
Egy tapasztalt, de mégsem annyira öreg edző.
Nem sok meccsüket néztem, de amit igen, azon gyors, kicsit agresszív, és fegyelmezett focit láttam, és mindenképp kiemelendő, hogy több formációval is tud játszani.
Szerintem készen áll a szintlépésre.
Tehá azt mondom jöjjön, és legyen sikeres szeretett csapatunkkal ❤️🖤
A felmerült nevek közül ő a favoritom. Pont abban erős, amiben mi gyengék vagyunk évek óta.
Ha jön, akkor biztosan végre rendes szervezett támadásokat láthatunk, és taktikai váltásokat meccs közben ha arra van szükség.
RLC és Rejinders óriási nyertesei lesznek az érkezésének. És még az is lehet hogy Jovic több lehetőséget fog kapni mint azt gondolnánk.
Vagy ha tényleg jön, akkár elhozza magával 1-2 évre Taremit. Bár idén nem ment valami nagyot. 🙂 De igen, most itt Pioli rendszerében sajna Reijnders meghalt mint támadó kp, és RLC is, mint box to box. Pioli 4-3-3-ra akart amúgy ugye váltani a nyáron, oda jobbak lettek volna, csak közben az ő kezében az a rendszer nem működött. Nem láttam túl sok meccsét, úgyhogy a kedvenc felállásait nem vágom, de most utánaolvastam, azt írják, hogy váltogat a 4-4-2, 4-3-3 4-2-3-1 között, szóval majd gondolom személyre szabja. Én a túltengő tkp-sok miatt úgy tippelném, hogy 4-3-3 lesz a végső győztes, és ha jön (bár ez bárki másnál igaz), egy jó vkp-st akar majd.
Taremi aláírt ingyen az Interhez nem?
Elvileg igen. Romano is lehozta.
Ja oké, nem követtem. 🙂
Wikipédia: „2004-ben a belga Standard de Liège csapatához igazolt, egy évre.[4] 2006-ban, többszöri durvaság miatt, három évre eltiltották.[5][6]”
Az biztos, hogy motivátornak nem lenne rossz! 😀
Wiki alapján keménykezűnek tűnik, de nem szentírás, amit ott lehet olvasni…
Taremit az Inter leigazolta és ezt Inzaghi is alátámasztotta.
Lehet valamire még is csak jó volt a tiltakozás Lopetegui ellen. Több fantáziát látok benne, csak az a baj hogy nem holnap jön mert én már nem bírom ezt a szenvedést nézni.