Stefano Pioli milánói kalandja a végéhez közeledik, azonban jó esély van rá, hogy a következő szezonban is Olaszországban fog edzősködni.
A Roma elleni Európa Liga-kiesés óta szinte biztosra vehető, hogy a vezetőség a szezon végén meneszteni fogja Stefano Piolit a kispadról. Az olasz szakember közel 5 év után búcsút inthet a klubnak egy évvel a szerződésének lejárta előtt.
Olasz jelentések szerint a Serie A-ból a Napoli és a Bologna személyében két klub is érdeklődést mutat Pioli esetleges kinevezése iránt a 2024/25-ös szezonra. A Calciomercato szerint Aurelio De Laurentiis elnök Piolit szeretné a Napoli vezetőedzőjének Francesco Calzona helyére.
Nemrég Antonio Contét is szóba hozták a Napolival, de egyelőre nincsenek konkrétumok. A szóbeli megegyezésről megjelent egyes pletykák ellenére valójában még nincsenek előrehaladott szakaszban sem a tárgyalások Conte és a Napoli között. A nápolyiak elnöke más jelölteket is mérlegel, mint például Pioli vagy az Atalantánál dolgozó Gian Piero Gasperini nevét – erősítette meg Matteo Moretto a Relevótól.
A Footmercato, a SportItalia, szerint a Bologna vezetősége erősen fontolóra veszi annak a lehetőségét, hogy a Milantól való kirúgása esetén Pioli vegye át a távozóban lévő Thiago Motta helyét az edzői poszton. Pioli 2011 és 2014 között már edzősködött a bolognai együttesnél, így nem lenne számára ismeretlen a környezet.
Az Il Mattino nápolyi lap nemrég arról írt, hogy a Napoli készen áll egy 2 éves szerződést és évi 3 millió eurós fizetést ajánlani Piolinak. Ez 1 millió euróval alacsonyabb, mint amennyit jelenleg keres Milánóban.