Elszabadultak az indulatok a 250. Derby della Madonnina hosszabbításában és három piros lap is villant. Theo Hernández és Denzel Dumfries kis híján összeverekedett.
Az Inter 2-1-re megnyerte a hétfői milánói derbit az olasz bajnokság 33. fordulójában, így a Rossoneri a legutóbbi 4 tétmeccsén nyeretlen maradt 3 vereséggel és 1 döntetlennel. A meccs alatt a derbiken megszokott feszült hangulat volt a pályán és többször is kakaskodásba keveredtek a játékosok, majd a hosszabbításban teljesen elszabadultak az indulatok.
A 94. percben Theo Hernández és Denzel Dumfries került összetűzésbe és lökdösődés után nagy dulakodás alakult ki a játékosok között, majd a csapattársak közbeléptek és szétválasztották a két játékost.
Andrea Colombo játékvezető Theónak és Dumfriesnek is felmutatta az azonnali piros lapot. Végül a 97. percben egy szögletet megelőző lökdösődés közepette Davide Calabria hátracsapott Davide Frattesinek és a játékvezető a Milan csapatkapitányát is kiállította.
9 hozzászólás
Durva hogy idén most kapta meg az Inter az első piros lapját.😅
Az a durva, hogy mentálisan szétesett a csapat annyira, hogy már a Juve elleni meccsre se tudtak gondolni. ‘Csak” 3 védőnk lesz eltiltva a 4 tagú védelemből. BRAVÓ ! Bár ez a védelem teljes összetételével is szívja a gólokat… Jó, hogy már vége lesz a bajnokságnak. Ez a csapat nem alkalmas a nagy célokra, de még egy olasz kupára sem, és elsősorban nem a játékoskeret, hanem a szakmai munka hiányosságai miatt. Piolinak sokat köszönhetünk, de már jó ideje fogalma sincs, hogyan tovább.
Feltettük a koronát a tegnapi szánalmas teljesítményre…
Theonak teljesen elszállt az agya. Calabriával együtt megérdemelnének egy komolyabb büntetést.
Erről eszembe jutott a csapatkapitány-kérdés: világos, hogy Calabria nem megfelelő karakter erre a posztra. Theonak is gyakran „elmennek otthonról”, Tomori végig vitatkozott (hisztizett) a társakkal a Róma meccsen… Leao nem védekezik (de gakran még akkor is sétál -visszafelé lesről- amikor mi támadnánk. Rajtuk kívül „fix” kezdőnk viszont nem nagyon van. Puli sem vezér… Maradt Maignan, és bár volt rá példa, hogy kapus a csk, mégsem túl egészséges dolog, mivel nem tud oda szaladgálni a bíróhoz akármikor.
Szóval kilukadtam megint oda, hogy nincs vezérünk 🙁
Ha ebből a meccsből kéne kiindulni, akkor jogos amit írsz, viszont ha az egész szezont kéne nézni szerintem Tomori jó lenne kapitánynak. Benne azért én látom azt, hogy képes összetartani a csapatot. Calabriaról nem is kell mondani hogy nem való rá a szalag. Theo posztja legjobbja, de kapitánynak alkalmatlan lenne. Maignan sem lenne rossz szerintem attól hogy kapus, de ja, egy mezőnyjátékos jobb lenne erre.
Szerintem Tomori nem alkalmas kapitánynak, mert nem lát a pályán, sokszor veszekszik a társakkal, amikor neki kellene a helyén lenni és a kifutásain kívül néha jól védekezik, de többnyire nem, mert nem higgadt. Kjaer inkább lenne alkalmasabb, de ő már öregebb, lassabb és sokszor ő sem tud annyira koncentrált lenni. Neki a rutinja és az, hogy sportszerűbb játékos sokat nyom.
Én személy szerint keresnék irányító játékosokat, legalább 3-4 et a többiek meg aki dolgozik, meghagynám. A teljes játék és a stratégia nagyjából annyi, hogy vagy Giroud-nak adják a fejére-lábára a labdát vagy Leaotól várják, hogy legyen villanása. Szerintem ő csak gyors játékos, de beadni sokszor nem tud és nem annyira technikás. Akkor tud valakit megverni, ha lendületből teszi. Ezért a játék sajnos elég gyér lett és lényegében nincs vezér a csapatban, meg olyan aki lát is a pályán, Adli van hozzá a legközelebb, de ő meg körülményesen játszik.
Maignan nem lenne rossz választás, mert ő inkább vezér alkat, de mivel a kapuból nehezebb a csapattársakat képviselni, ezért a mezőny játékos lenne a legjobb.
Tomoriról (is) az a véleményem, hogy nem eléggé okos játékos. A Róma elleni első meccsről azért hiányzott, mert a megelőző fordulóban – kvázi biztos továbbjutásnál – a félpályánál szabálytalankodott teljesen feleslegesen. Létszámfölényben voltunk, mégis kisárgázta magát. Sajnos ilyen hibát többször is vétett a szezon során, de ennek különösen nagy ára lett végül. (Ki tudja, mi lett volna, ha…?)
Az nem vitás, hogy a fizikai adottságai meg vannak ahhoz, hogy jó védő legyen, de akkor lenne igazán jó, ha érkezne mellé rutin/ész.
Valamit tenniük kellett, másképp úgyse képesek már egy derbyt emlékezetessé tenni, maradt ez.