Davide Calabria, a Milan csapatkapitánya elmondta, hogy az első félidőben jobbnak bizonyult a Roma a mérkőzésen, azonban a második játékrészben jól reagáltak és megvoltak a helyzeteik a gólszerzéshez, melyeket nem tudtak kihasználni.
A csapat 1-0-ra kikapott a Roma ellen a San Siróban az Európa Liga negyeddöntő első mérkőzésén. Gianluca Mancini fejesével nyerni tudtak a rómaiak és ennek következtében egygólos előnyt szereztek a jövő heti visszavágóra.
„A második félidőben jobban reagáltunk, de amikor gólhelyzeteket alakítasz ki és nem sikerül betalálni, akkor nehézkessé válik a mérkőzés. Két vagy három szögletünk volt egymás után, de a labda nem ment be. Ez egy olyan meccs volt, amelyen sajnos hátrányba kerültünk, de még mindig van egy visszavágó.” – nyilatkozta Calabria.
„A Roma egy erős csapat és jól teljesített az első félidőben ezáltal nehéz helyzetbe hoztak minket. Nagyszerű játékosaik vannak és jól megakasztották a támadásainkat. Gyakorlatilag a második lehetőségükből gólt szereztek egy szögletből.”
„Megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk élni velük. Nem szabad sajnáltatnunk magunkat, keményen kell dolgoznunk. Fel kell készülnünk a hétvégi bajnokira és kielemezni ezt a mérkőzést, hogy a visszavágón jobban teljesítsünk.”
A piros-feketék a hétvégén a kiesőhelyen álló Sassuolóval játszanak a bajnokságban.