Giorgio Furlani, a Milan vezérigazgatója a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a klub átláthatóan működik nincs ok aggodalomra a tulajdonosi háttérrel kapcsolatos nyomozás miatt. Az olasz szakember beszélt a csapat fejlődéséről, az új bevételt biztosító stadionprojektről, Zlatan Ibrahimovic hatásköréről, Stefano Pioliról, a közelgő nyári mercatóról és Francesco Camarda jövőjéről is.
A MILANNAL KAPCSOLATOS EMLÉKEIRŐL
„Mindenekelőtt két szép emléket emelnék ki: Weah szólógólját a Verona ellen és Van Basten mesternégyesét a Göteborg ellen. Az örökös bajnokok közé sorolom Van Basten és Baresi mellett Savicevicet és Papint is.”
A MÁSODIK CSILLAGRÓL
„Nyilvánvalóan szerettük volna először mi megnyerni a 20. Scudettót, de a következő szezonban ez lesz a célunk. Végülis nem vagyunk olyan messze ettől. Kihúztuk a mélyvízből a klubot, melyet a kínai tulajdonosi kör miatt csődveszély fenyegetett. Most tovább kell haladnunk a fejlődési folyamatban, hogy tartósan egy szinten legyünk Európa legjobb csapataival. Az elsődleges cél a győzelem volt és mindig is az marad. Jelenleg a második helyen állunk a bajnokságban és egy ponttal kevesebbet szereztünk, mint 2 évvel ezelőtt a Scudetto-győzelem alkalmával. Most tízzel több pontunk van, mint az előző szezonban ugyanannyi mérkőzés után. Ez azt jelenti, hogy javultunk, erősebb lett a kezdőcsapatunk és jó variációs lehetőségeink vannak. Az új igazolásaink 40 gólt hoztak és a csapat rotálása már nem jelent problémát. Tavaly nyáron forradalmi változtatásokra volt szükség a csapatban, viszont idén nincs szükség erre és a nyáron tökéletesítenünk kell. A folytonosság előnyeit kihasználva a bajnokság megnyerését és az európai kupaporondon való továbbjutást fogjuk megcélozni.”
A BAJNOKOK LIGÁJA MEGNYERÉSÉNEK IDŐTARTAMÁRÓL
„Nem tudom, hogy mennyi időt fog igénybe venni. Egy fizetésképtelen klubot örököltünk, melyet visszahoztunk a legmagasabb szintre. Ha megkérdezed Cardinalét, akkor azt fogja válaszolni, hogy a lehető leghamarabb meg kell nyerni a BL-t. Cardinale szerelmes a Milanba és ő a legelszántabb. Ha engem kérdezel, hogy miben akarok fejlődni, akkor könnyű a válasz: a győzelemben. Egy évvel ezelőtt bejutottunk a Bajnokok Ligája-elődöntőjébe, amire 2007 óta először volt példa. Az idei szezonban kiestünk a csoportkörből és ez a szerencse illetve a balszerencse kérdése is a sorsolásnál. Aztán ott van az Európa Liga, amelyet még soha nem nyertünk meg. Ez egy fontos célkitűzés számunkra. Nem tudom, hogy mennyi időt fog igénybe venni, hogy a Milan újra BL-t nyerjen, de ismétlem: visszahoztuk a klubot Olaszország csúcsára Scaroni elnök úr vezetésének is köszönhetően. Ma minden megtermelt pénzügyi forrást újra befektetünk a klubba, hogy egyre erősebb csapatot építsünk, mely képes a győzelemért versenyezni.”
A STADIONPROJEKTRŐL
„Egyértelműen a stadionból lehet új bevételeket generálni. Annak érdekében, hogy egy klub tartósan versenyképes tudjon lenni Európában, lépést kell tartania a többiekkel. Egy olyan stadion nélkül, amely a 2024-es szabványoknak felel meg és nem az 1960-as éveknek, gyakorlatilag hátrányban vagy másokkal szemben. A San Donato projektet találtuk a legvonzóbbnak és ezen az úton haladunk tovább. Sala polgármester úr és a WeBuild felvetette a San Siro felújítási projektjének ötletét, de ennek részleteit nem ismerjük. Meghallgattuk a különböző lehetőségeket, de az elsődleges út továbbra is a San Donato marad. Ami az időbeli ütemezést illeti, a feltételezések szerint 2028 és 2029 közé tehető a stadion megépülése, de nem akarok túl messzire menni.”

A FEJLŐDÉSRŐL
„A sporteredmények segítettek abban, hogy fontos pénzügyi eredményeket érjünk el és ez fordítva is így van. Tizenhét év után először a klub mérlege pozitív. A RedBird és Cardinale tapasztalatának is köszönhetően a bevételeink 60 százalékkal nőttek. Gerry számára nagyon fontosak az eredmények. Cardinale az első személy, aki mindig hangsúlyozza, hogy nincsenek pénzügyi eredmények sportteljesítmény nélkül. Ő egy olyan tulajdonos, aki napi szinten részt vesz a klub életében és minden egyes nap, naponta több alkalommal is beszélünk. Gerry mindig jelen van és állandó kapcsolatban van az egész munkacsoportunkkal. Azt akarja, hogy a projektje minden szempontból sikeres legyen.”
A KLUB TULAJDONOSI HÁTTERÉNEK VIZSGÁLATÁRÓL
„Egyáltalán nincs félnivalónk, a Milan tulajdonosa 2022 augusztusa óta a RedBird. Az Elliott egy eladói kölcsönt nyújtott, ami egyike a sok lehetséges finanszírozási módnak egy ilyen nagyságrendű üzlet esetében. Semmi sincs eltitkolva, minden nagyon átlátható a klubnál és a tények könnyen ellenőrízhetőek. Rendben van, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, mi továbbra is teljes mértékben együttműködünk.”
A KISEBBSÉGI RÉSZVÉNYES ÉRKEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGÉRŐL
„Tekintettel arra, hogy a sokat emlegetett eladói kölcsön 2025 második felében jár le, így jelenleg nincs semmi küszöbön. Nincsenek folyamatban lévő tárgyalások. A Milan irányítása mindenesetre a RedBird kezében van és marad is.”
ZLATAN IBRAHIMOVIC SZEREPÉRŐL
„Formális szinten Zlatan nem rendelkezik döntési jogkörrel, de a munkához való hozzáállásunk nem formális jellegű. Van egy munkacsoportunk a vezetőségben, amelynek tagjai teljes kollegialitással együttműködnek és döntéseket hoznak. Fantasztikus a kapcsolatom Ibrával és szerencsés vagyok, hogy együtt dolgozhatok vele. Kiegészítjük egymást, ő a pálya embere, én pedig igazgató vagyok. Én nem tudok Maignan nyelvén beszélni, Ibra viszont igen.”
A VEZÉRIGAZGATÓI POSZTRÓL
„Törődöm a Milannal és nagyon foglalkoztat a klub sorsa. Az a helyzet, amelybe korábban a klub került, nagy odafigyelést, felelősségérzetet és a kockázatoktól való idegenkedést váltott ki belőlem. Ezek megakadályozzák, hogy irracionális legyek. Amikor felajánlották, hogy csatlakozhatok a klub vezetőségéhez, akkor feltettem magamnak a kérdést: »Vajon megbánnám-e ezt a döntést a halálos ágyamon?« A válaszom az volt, hogy nem bánnám meg. Ez nem a karrier kérdése, csak a Milan létezik számomra. Ez az a klub, amelyhez mindörökké kötődni fogok. Nem keresem a reflektorfényt a futballban és soha nem fogok más klubhoz menni.”

A JÁTÉKOSOK KIVÁLASZTÁSÁRÓL
„Nem szabad megfeledkeznünk Moncadáról, Geoffrey a number one. Ibra az első, aki hozzá fordul, hogy véleményt cseréljenek és megvitassák a játékosok profilját. Én nem a szakmai kiválasztásról döntök, hanem a befektetéssel kapcsolatos és az azzal összefüggő szempontokról. Ha van 100 millió euród, akkor nem fogsz 80 milliót fizetni egyetlen játékosért. A futballban elkövetik azt a hibát, hogy azt gondolják, hogy az átigazolási ár megfelel az adott játékos értékének, de ez szinte soha nem így van. A futballisták piaca a legkevésbé sem hatékony. Mi olyan értékekre akarunk törekedni, ami nem feltétlenül egyezik meg a játékos árával. Pulisic és Loftus-Cheek típusú játékosokat kell találnunk. Az átigazolási költségvetés sok tényezőtől függ, többek között attól, hogyan zárjuk a szezont és kik távoznak.”
RAFAEL LEAÓRÓL
„Rafának 175 millió eurós kivásárlási ára van, de mindenekelőtt fontos kiemelni, hogy megvan benne a vágy a Milanban maradásra. Jól érzi magát itt. A klubváltáshoz neki kellene kérnie a távozását, de ő egyáltalán nem akar távozni. Leao hosszú ideig a Milan játékosa lesz.”
THEO HERNÁNDEZRŐL ÉS MIKE MAIGNANRÓL
„Nekik 2026 júniusáig van szerződésük a klubbal. Sok szó esik igazolásról vagy eladásról, de gyakran a játékosok döntenek a saját jövőjükről. Theo és Mike két bajnok. Reméljük, hogy a lehető leghosszabb ideig velünk fognak maradni és meghatározóak lesznek a pályán.”
STEFANO PIOLI SORSÁRÓL
„Eddig jól alakult a szezonunk, de az előző idényhez hasonlóan idén is van egy olyan csapat, amely túlszárnyalta a várakozásokat. Tavaly a Napoli, idén az Inter… Pioli története kifejezetten pozitívnak tekinthető a Milannál, hiszen segített visszavezetni a csapatot a Bajnokok Ligájába és Scudettót nyert. Gyakran kritizálják őt, de fontos eredményeket ért el. A klubnál nem volt szó arról, hogy veszélyben lenne a pozíciója a kispadon. Igazságtalan lenne az Európa Ligában való szereplés vagy a milánói derbi végkimenetele alapján értékelni a munkáját, bármennyire is fontos mérkőzések lesznek.”
AZ U23-AS CSAPAT INDÍTÁSÁRÓL
„A második csapat létrehozásával kapcsolatos gondolatok már 5-6 évvel ezelőtt megszülettek, de a szabályozási környezet továbbra is bonyolult az U23-as csapat indítására vonatkozóan.”
FRANCESCO CAMARDÁRÓL
„Francesco egy olyan srác, aki az utánpótlásunkban nőtt fel és most töltötte be a 16. életévét. Azt szeretnénk, hogy mindig velünk maradjon és sok gólt szerezzen a jövőben a Milan-mezben. Ő is Rossoneri-szurkoló, akárcsak én. Meg vagyok győződve arról, hogy maradni akar egy fontos sportprojektben. Szeretném leszögezni, hogy bizonyos számadatok, amelyek a feltételezett követelésekkel kapcsolatban napvilágot láttak, egyáltalán nem valósak, sőt, sértőek az ügynökére, a játékosra és a családjára nézve.”
A KLUB JÖVŐJÉRŐL
„Csak saját magunkra koncentrálunk. Az összeesküvés-elméletek nem részei a kulturánknak. Ehelyett fontos üzeneteket szeretnénk közvetíteni, mint például az elfogadást és a rasszizmus elleni küzdelmet, ahogy azt Mike Maignan védelmében is láthattuk. A Milan egy társadalmi intézmény, több millió szurkolóval és globális médiaérdeklődéssel. Lehetőségünk van rá és kötelességünk, hogy példát mutassunk. A Casa Milanban, Milanellóban és Vismarában mindannyian ugyanazokat az értékeket valljuk a klubnál. Érezni lehet, hogy mindenki egy irányba evez, ezért nagy optimizmussal tekintek a Milan jövőjére.”