Adli: „Soha nem érkeztem csalódottan Milanellóba”

Yacine Adli, a Milan francia középpályása a SportWeek legutóbbi kiadásában interjút adott és elmondta, hogyan vészelte át azt az időszakot, amikor mellőzött volt a csapatban, hogyan szeretett bele a Milanba és megosztott néhány kulisszatitkot, hogy kit tart a legviccesebb csapattársának és ki az, aki a legjobban meglepte őt.

„Úgy gondolom, hogy egy hamis világban élünk. Olyannak mutatjuk magunkat, amit az emberek elvárnak vagy amit szeretnének látni, de akik ismernek engem, azok tudják, hogy olyannak mutatom magam, amilyen vagyok. Semmit nem abból a célból teszek, hogy másoknak megfeleljek. Ugyanaz az ember vagyok az öltözőben, mint aki egy győzelem után ugrál és énekel a Curva Sud szektora előtt. A Milan iránti szeretetem őszinte, spontán robbant ki bennem és nem tudom kontrollálni. Amikor valamit szeretek, akkor mindent beleadok. Egyszerűen kiráz a hideg, amikor 80 ezer ember énekel a stadionban és úgy érzem magam, mintha közéjük tartoznék. Abban az időszakban, amikor nem játszottam, úgy éreztem, hogy újra életben vagyok, amikor szurkolóként viselkedtem. A ‘Bandito’ és a ‘Forza Diavolo alé’ című dalok tetszenek a legjobban. Amikor az egész San Siro a nevemet skandálta az első gólom után a Roma elleni meccsen, libabőrös lettem és majdnem megkönnyeztem a pillanatot. Mindazok után, amiken keresztül mentem, az egy különleges pillanat volt.” – mondta Adli.

„Még akkor sem kételkedtem magamban, amikor nem játszottam. Távozhattam volna, de az, amit minden egyes nap a munkába fektettem, magabiztossá tett. Tudtam, hogy még mindig hiányzik valami, de tisztában voltam azzal, hogy jönni fog a lehetőség. Arra törekedtem, hogy keményen dolgozzak és igyekeztem nem vesztegetni az időt. Hiányzott egy kicsit az alkalmazkodás taktikailag és fizikálisan egyaránt az olasz futballhoz. Nem olyan ember vagyok, aki sokat böngészi a meccsadatokat, de azt mondják, hogy sokat fejlődtem, különösen a védekezésben. Mivel még fiatal vagyok, biztos vagyok abban, hogy sikerül továbbra is fejlődnöm. Minden csapattársam közel állt hozzám. Szoros kapcsolatom van Bennacerrel, aki hozzám hasonlóan algériai származású, de közel áll hozzám Theo, Giroud és Maignan is, akik mindannyian franciák, mint én. A csapattársaimnak nem volt okuk aggodalomra, mert egyszer sem jelentem meg Milanellóban csalódott arccal, mint aki nem játszik.”

„Atipikus futballista vagyok, játszhatok mélyen a középpályán vagy támadó-középpályásként is, de korábban a pályafutásom alatt szerepeltem bal szélsőként és hamis kilencesként is. Nincsenek olyan erős lábaim, mint azoknak, akik 40 métert végigsprintelnek és kicseleznek mindenkit, de olvasni tudom a játék időzítését. Látom azokat a passzsávokat, amiket nem mindenki vesz észre. Olyan vagyok, mint egy sakkozó, aki megfelelő időben mozgatja a megfelelő figurákat, hogy megölje az ellenfél játékát. Ezek olyan dolgok, amelyeket a nézők nem mindig vesznek észre és emiatt soha nem fogok tudni mindenkinek megfelelni. Mindig is Yacine Adli leszek, a saját jellemvonásaimmal és ezek a tulajdonságok a különbséget jelenthetik.”

„Matteo Gabbia az a csapattársam, aki a legjobban meglepett. Tavaly nagyon keveset játszott, még nálam is kevesebbet, de nem adta fel. Elment a Villarrealhoz és sokkal nagyobb önbizalommal tért vissza hozzánk. Ki a legviccesebb? Alessandro Florenzi. Korábban nagyon sokat nevettem Sandro Tonalival is.”

„Mindenről szoktam beszélgetni a csapattársaimmal, az életről, a nehézségekről, amikkel találkozunk, a próbatételekről, amiken keresztül kell mennünk. Próbálok példát mutatni és jó tanácsokat adni. Szerencsés emberek vagyunk, hogy a szenvedélyünk lett a munkánk, ezért türelmesnek kell lennünk, amikor a dolgok nem mennek jól. Nem azokra kell fókuszálnunk, akiknek jobb a helyzetük, hanem azokra, akiknek kevésbé, így megtanulunk elégedettek lenni azzal, amink van. Ha valaki azt mondja nekem, hogy gyenge vagyok és nem tudok futballozni, akkor nem foglalkozok vele. Jóban-rosszban igyekszem megtalálni az aranyközéputat anélkül, hogy túlságosan a fejembe szállna egy dicséret vagy túlságosan csalódott lennék egy kritika miatt.”

„Milan? Gyerekként nem követtem a Milant, mert a hazámban nem sok Serie A-meccset láttunk. Édesapám volt az, aki követte a Milant és Van Basten volt a példaképe.”

„Zene? A zongora iránti szenvedélyemet a nővérem adta át, aki otthon zongoraleckéket adott. A Bella Ciaót a nagy pénzrablás című sorozat közben tanultam meg, de az én hangszerem továbbra is a hegedű. Most már ritkán játszom rajta, két gyerekkel – egy három éves kisfiúval és egy másfél éves kislánnyal – nehézkessé válik, de lehet, hogy előbb vagy utóbb újra elkezdem.”

„Néhány csapattársammal szoktam online sakkozni, különösen Pulisic-kel. Ő jobb nálam sakkban. Továbbá sokat olvasok, vallásos műveket is. Számomra a tudomány végtelen, így mindig van lehetőség tanulni a könyvekből és más emberektől, akikkel találkozom. Mivel szeretek tanulni, ezért mindig nyitva tartom a szemem és a fülem.”