Daniel Maldini, a Monza futballistája nyilatkozott a mai mérkőzés előtt és elmondta, hogy mindig különleges szembenézni a nevelőegyesületével, a Milannal és kitért a céljára, a szezonra, valamint a januári klubváltására is. Daniel a szezon végéig kölcsönben szerepel a Monzában a Milantól, miután januárban közös megegyezéssel felbontották a kölcsönszerződését az Empolival.
„A Milan ellen pályára lépni mindig különleges érzés. Ez soha nem lesz olyan mérkőzés, mint a többi. Az álmom soha nem változott: szeretnék egy nap visszatérni a Milanba főszereplőként.” – mondta Daniel Maldini a meccs előtt.
„Már egy ideje szó volt arról, hogy a Monzához megyek. A tárgyalások nagyon gyorsan lezajlottak: délután kettőkor felajánlották a lehetőséget és este hatkor már Milánóban voltam. Amint megéreztem, hogy Adriano Galliani bízik bennem, rögtön otthon éreztem magam. Az Empolinál bonyolult helyzetbe kerültem, így egyszerű volt ezt a megoldást választani. A végső döntés az enyém volt. Galliani jelenléte megkönnyítette a klubváltást, de nem ez volt az egyetlen tényező. Úgy gondoltam, hogy szakmailag és fejlődési szempontból is a Monza a legjobb döntés számomra.”
Danielt arról is kérdezték, hogy az édesapja, Paolo Maldini tanácsot adott-e neki a döntéseket illetően és kitért arra is, hogy ott lesz-e a stadionban a mai meccsen.
„Édesapám elmondja a véleményét mind a futball, mind az élet kapcsán. Édesanyám el fog jönni a mérkőzésre, ő mindig ott van a bátyámmal, Christiannal. Apukám nem hiszem, hogy ott lesz. Ő csak az első mérkőzésemen volt ott a stadionban az Inter ellen.”
„Célom, hogy jól érezzem magam és pályára lépjek a Monzában, aztán majd meglátjuk, hogy mi történik a szezon végén. Pioli? Az utóbbi időben nem hallottam felőle, a múlt hónapban Empoliban találkoztunk.”
Mint ismert, tavaly júniusban menesztették Paolo Maldinit és Frederic Massarát a Milan vezetőségéből.
„Megtörténnek ilyen dolgok, a futballban előfordul, hogy egy kapcsolat véget ér. Engedje meg, hogy ne mondjak többet erről. Hiányzik neki a futball? KI tudja, talán egy kicsit… Jelenleg nyaral és jól érzi magát.”