Alessandro Florenzi, a Milan jobbhátvédje szerint a csapat szilárd volt a Rennes elleni mérkőzésen az Európa Ligában és úgy véli, hogy a háromgólos előny ellenére olyan szellemben fognak pályára lépni a visszavágón, mintha összesítésben 0-0 lenne a párharc állása. Az olasz futballista a meccs utáni nyilatkozatában kitért a gólpasszára, a játékra, Rafael Leaóra és a nyári Európa-bajnokságról is kérdezték.
„Egy igazi jó mérkőzést játszottunk. Olyan volt a hangulat a stadionban, mintha a Bajnokok Ligájában lennénk. Még lőhettünk volna egy gólt a végén, de mindenesetre jó előnyt szereztünk a visszavágóra. Gólpassz? Csak arra koncentráltam, hogy jól beíveljem a labdát a tizenhatoson belülre és Ruben nagyon szépen a kapu alsó sarkába fejelt. Remélem, hogy továbbra is sikerül gólpasszokat adnom a csapattársaimnak és ilyen teljesítményt nyújtanom, mert ebből mindenkinek csak előnye származik. A legfontosabb dolog, hogy gólokat szerezzünk, függetlenül attól, hogy ki talál be vagy ki adja a gólpasszt.” – mondta Florenzi a mérkőzés lefújása után.
„Szilárd és masszív csapat voltunk ezen a mérkőzésen és azt látom a csapattársaimon, hogy soha senki nem adja fel, ami egy olyan tényező, amit nem szabad alábecsülni. Csak azt tudom mondani, hogy mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk és nem foglalkozni azzal, hogy mi történhet a közeljövőben. Most számunkra a Monza elleni mérkőzés következik, aztán lehajtott fejjel folytatjuk és jön a visszavágó, amelynek úgy vágunk neki, mintha 0-0 lenne.”
„Egyértelmű, hogy jól érezzük magunkat, amikor nagyszerű futballt játszunk és sikerül mérkőzéseket nyerni, ami még fantasztikusabbá teszi az egészet. Végül az eredmény az, ami számít. Ezen a meccsen talán kicsit erősebben nyomhattunk volna az utolsó 15 percben, hogy megszerezzük a negyedik gólunkat, ami nem lett volna rossz. Ha ki kellene választanom egy dolgot, amiben talán jobban is teljesíthettünk volna, akkor azt mondanám, hogy többet kell tennünk az utolsó negyedórában.”
„Leao? Nagyszerű kapcsolatom van vele. Amikor mindenki dicséri őt, én szigorúbb vagyok vele, azonban amikor kritizálják, akkor megvédem őt. Most azt tudom mondani, hogy még sokat kell dolgoznia, még akkor is, ha úgy gondolom, hogy ő egy bajnok.”
„Válogatott? Csak arra fókuszálok, hogy a legjobb formámat nyújtsam a Milanban. A válogatott meghívó gondolata mindig ott motoszkál a fejemben, de ezt a pályán nyújtott teljesítményemmel kell kiérdemelnem. Mindenki tudja, hogy ennek milyen nagy jelentősége van számomra. Ez egy cél lehet és csendben dolgozom érte.”