A Milan hazai pályán 1-0-s győzelemmel zárta a Napoli elleni rangadót a Serie A 24. fordulójában. Egy cikk erejéig összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat a meccsről.
A csapat nagyon fontos győzelmet szerzett és 24 fordulót követően a harmadik helyen áll 52 ponttal, valamint 16 győzelemmel, 4 döntetlennel és 4 vereséggel. A rúgott gólok száma 47, míg a kapott góloké 27. Stefano Pioli együttese ezzel a sikerrel 1 pontra megközelítette a második helyezett Juventust.
Több mint 9 év után győzött újra a Milan bajnoki meccsen a Napoli ellen hazai környezetben. Ezt megelőzően a csapat 2014 decemberében nyert, akkor Filippo Inzaghi irányításával 2-0-ra és a gólokat Jeremy Menez illetve Giacomo Bonaventura szerezte.
A piros-feketék az első 24 fordulóban 52 pontra tettek szert a Serie A-ban a 2023/24-es szezonban. A klub történetében a hárompontos rendszer bevezetése óta mindössze kétszer szerzett ennél több pontot a Milan, méghozzá az 1995/96-os szezonban (53 pont) és a 2003/04-es idényben (61 pont). Érdekesség, hogy Stefano Pioli irányítása alatt ez a harmadik alkalom, hogy a Milan az első 24 bajnokin 52 ponttal áll a 2020/21-es és a 2021/22-es szezonhoz hasonlóan.
A hivatalos adatok szerint 73 891 szurkoló látogatott ki a San Siróba a Napoli elleni meccsre. A klub bevétele a jegyértékesítésből mintegy 3,6 millió euró.
A Rossoneri egy 9 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatban van a bajnokságban, ezeken 7 győzelem és 2 döntetlen született. A csapat az elmúlt három hónapban a legutóbbi 13 bajnoki meccséből csupán egyet veszített el.
Theo Hernández a negyedik gólját szerezte a Milanban az aktuális idényben, ugyanis a Torino, a Fiorentina és a Roma után a Napoli kapuját is bevette. Az európai topligákban Theo és Jeremie Frimpong a két legeredményesebb védő a hazai meccseket tekintve.
Stefano Pioli beérte Arrigo Sacchit a mérkőzések számában a Milan kispadján. Pioli minden sorozatot figyelembe véve a 220. tétmeccsén irányította a csapatot, ezzel az ötödik pozícióba lépett a klub örökranglistáján az edzők között.
Rafael Leao egy gólpasszal vette ki a részét a Napoli elleni győzelemből, így az idei szezonban 28 tétmeccsen 6 gólnál és 8 gólpassznál jár a Milanban.
Yacine Adli nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a mérkőzésen.
Theo Hernández mutatta be a legtöbb sikeres szerelést (4) a csapatból.
Mike Maignan két védést mutatott be és kapott gól nélkül hozta le a meccset.

MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
---|---|---|
40% | LABDABIRTOKLÁS | 60% |
10 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 12 |
6 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 2 |
1 | GÓLOK | 0 |
3 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 6 |
1 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 4 |
0 | KAPUFA | 1 |
309 | PONTOS PASSZOK | 505 |
79% | PASSZPONTOSSÁG | 88% |
1 | SZÖGLET | 2 |
3 | LES | 1 |
2 | VÉDÉS | 5 |
9 | SZABÁLYTALANSÁG | 12 |
1 | SÁRGA LAP | 1 |
0 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | CS | SZ | P | % | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MAIGNAN | 99 | 17 | 53 | 21(6) | ||||||
CALABRIA | 36 | 1(0) | 1 | 15 | 83 | 6(1) | 2(1) | 1(0) | ||
KJAER | 69 | 2 | 30 | 86 | 4(2) | 1(1) | 6(3) | |||
GABBIA | 99 | 1(1) | 3 | 28 | 88 | 1 | 6(3) | 3(0) | ||
THEO | 99 | 2(2) | 1(0) | 4 | 36 | 78 | 10(5) | 2(1) | 6(1) | |
BENNACER | 67 | 1(0) | 3(2) | 3 | 42 | 84 | 8(5) | 3(1) | 2(0) | |
ADLI | 99 | 1(0) | 1 | 46 | 85 | 2 | 4(2) | 2(2) | 1(1) | |
PULISIC | 83 | 1(0) | 2(0) | 1 | 16 | 84 | 7(4) | 2(0) | ||
LOFTUS-C. | 99 | 2(1) | 1 | 24 | 73 | 2 | 8(5) | 4(3) | 1(0) | |
LEAO | 99 | 3(1) | 3(2) | 2 | 24 | 83 | 1 | 9(5) | 2(2) | 2(2) |
GIROUD | 82 | 1(1) | 1 | 12 | 71 | 2(2) | 5(1) | |||
JOVIC | 16 | 1 | 33 | 1(1) | 2(1) | |||||
FLORENZI | 62 | 1(1) | 2 | 8 | 80 | 3(2) | 2(1) | |||
JIMENEZ | 16 | 1 | 100 | |||||||
MUSAH | 31 | 5 | 100 | 1 | 1(0) | 1(1) | ||||
SIMIC | 30 | 4 | 80 | 1(0) |
jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | P – sikeres passzok | % – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
- ADLI – 11,63 KM
- LOFTUS-CHEEK – 11,36 KM
- HERNÁNDEZ – 10,56 KM
- GABBIA – 10,51 KM
- PULISIC – 10,28 KM
LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:
- HERNÁNDEZ – 34,38 KM/H
- LEAO – 33,42 KM/H
- JIMENEZ – 32,86 KM/H
- LOFTUS-CHEEK – 32,72 KM/H
- PULISIC – 31,63 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ