Walter Mazzarri, a Napoli vezetőedzője szerint nem érdemeltek vereséget a Milan ellen és erősen kritizálta saját csapatát a kapott gól miatt, amely nagyon kiszámítható volt.
Theo Hernández góljának köszönhetően a Rossoneri 1-0-ra nyert a Napoli ellen és több mint 9 év után újra győzni tudott bajnoki mérkőzésen a nápolyi együttes ellen a San Siróban. A mérkőzést követően Mazzarri dühösen elmondta, hogy egész héten készültek Theo felfutásaira és a Milan nagyon kiszámítható gólt szerzett a meccsen.
„A Milan az első félidőben nagyon erősen nyomott, aztán a második játékrészben nagyban visszaesett a játékuk. Előre látható volt, hogy ez fog történni és jobban kellett volna játszanunk. A második félidőben a formációnktól függetlenül jól teljesítettünk és nem érdemeltünk vereséget ezen a meccsen. Akár a győzelem is meglehetett volna a bajnokság egyik legerősebb csapata ellen.” – nyilatkozta Mazzarri.
„Egész héten tudtuk, hogy Theo megjátssza a labdát, majd vertikálisan, középre mozdul. Nem akarom kiemelni, hogy ki hibázott, de készültünk a felfutásaira és ez egy kicsit bosszantó, hogy mégis így kaptunk gólt. Nagyon kiszámítható volt, ez egy klasszikus Milan-támadás volt. Meg kellett volna akadályoznunk az indítást.”
„Kvaratskhelia? Arra törekszik, hogy területeket találjon, de bárhová mozog, azonnal három ellenfél van rajta. Minden oldalról fogták őt ezen a meccsen és időnként az ellenfél durva belépőit kicsit jobban kellene büntetni. Amikor a szélen beszorítják, akkor megpróbálhat középre mozogni, de nem tud minden alkalommal 3-4 játékost megverni. A csapattársaknak is vinniük kell embert az elfutásaikkal.”
6 hozzászólás
Hol itt a kifakadás? Az a „klasszikus Milan támadás” rész? Voltak attól sokkal komolyabb helyzetek, amiket nem is értem hogy lehetett elpuskázni.
Teljesen korrekt nyilatkozat. Igaza van. Kritizálta azokat, akik hibáztak. Jogos.
Tisztelt Mazzarri úr! Nem elég tudni, hogy jön Theo, meg is kéne tudni állítani! 😉
Amikor anno R9 visszatért sérülésből akkor is tudták a védők, hogy pályán lesz, de hát… 😀
Tudtam, csak nem sejtettem.
„Egész héten tudtuk, hogy Theo megjátssza a labdát, majd vertikálisan, középre mozdul.”
Lehet, hogy ez volt a hiba. Ha ugyanis valaki a pálya széléről a pálya belseje felé mozdul, az nem vertikális, hanem horizontális mozgást végez. Persze Theo a gól előtt hosszanti mozgást is végzett (logikusan), de Mazzarri itt arról beszél, ami tényleg gyakori, hogy Theo a passz után nem szélsőként a vonal mellett próbál indulni, hanem befelé helyezkedik. Ez viszont nem vertikális, hanem horizontális mozgás…
Nagyon szeretem olvasni az írásaidat, részletezéseidet, de most szerintem félreérted. Persze a fő kérdés, hogy honnan nézzük a pályát, én úgy gondolom, az oldalvonalról, ahonnan az edző is. Vagyis ha a két alapvonal között futkos az illető legyen az az oldalvonal, vagy például a két kapu között képzeletben meghúzott csík mentén az horizontális mozgás.
Tehát ha Theo a passz után az oldalvonaltól elmozdul a pálya közepe felé, vagyis felfelé, az vertikális mozgás. Szerintem erre értette Mazzarri, de javíts, javítsatok ki, ha tévedek.