Theo Hernández, a Milan balhátvédje boldogan nyilatkozott a Napoli elleni 1-0-ra megnyert mérkőzés után, amelyen győzelmet érő gólt lőtt az ellenfél kapujába. A francia válogatott védő megvédte a csapattársát, Rafael Leaót a kritikákkal szemben.
„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, a Napoli egy kemény csapat. Jó munkát végeztünk és ennek köszönhetően nyertünk. Korábban nehéz időszakon mentünk keresztül, de mindent beleadva dolgoztunk és ennek meglett az eredménye.” – mondta Theo.
„A gólról? Nem készültünk erre…” – mondta nevetve, majd folytatta. „Csak teszem a dolgom a pályán, ami nem más, mint jól teljesíteni és boldoggá tenni a szurkolókat. Gólöröm? A pályán reagálok és itt válaszolok. Igaz, hogy voltak olyan mérkőzések, amelyeken nem ment annyira jól a játék, de keményen dolgozom, hogy minden egyes nap jobban teljesítsek.”
„Leao? Ő egy hihetetlen játékos. Amikor nem rúg gólt, akkor is gólpasszokat ad. Az emberek valójában nem látják azt a munkát, amit Rafa minden nap beletesz a pályán. Boldogok vagyunk, hogy ilyen játékos van a csapatunkban, mint ő.”
Theót arról is kérdezték, hogy a Milan versenyben van-e a Scudetto megnyeréséért.
„Nem. Tesszük a dolgunkat, aztán amikor elérkezik a milánói derbi, akkor majd visszatérünk erre. Most csak a csütörtöki Európa Liga-mérkőzésre koncentrálunk.”