Olasz jelentések szerint a Milan vezetősége lépéseket tett Tanguy Nianzou szerződtetése érdekében.
A Rossoneri vezetősége középhátvédet tervez igazolni a januári átigazolási időszak hátralévő részében a piaci lehetőségektől függően. Az első számú célpontnak számító Alessandro Buongiorno eladására nemet mondott a Torino, így a klub kénytelen alternatívák után nézni.
A Tuttomercatoweb szerint a Milan érdeklődést mutat Nianzou iránt és múlt hétvégén kapcsolatba lépett a játékos ügynökével egy esetleges transzfer ügyében.
Nico Schira közölte, hogy a Milan vezetősége egy kölcsön + vételi opcióval próbálkozik Nianzouért a Sevilla vezetőségénél. A játékos egyik ügynöke, Vadim Vasilyev nagyon jó kapcsolatot ápol a Milan technikai igazgatójával, Geoffrey Moncadával, ugyanis korábban együtt dolgoztak a Monacónál.
A 21 esztendős francia középhátvéd a Paris Saint-Germain utánpótlásában nőtt fel, majd 2020-ban a Bayern Münchenhez igazolt, ám két év elteltével a Sevilla 16 millió euróért szerződtette. Nianzou csupán kiegészítőember a spanyol együttesben és az idei szezonban mindössze 9 mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken 409 játékpercet töltött a pályán. Elképzelhető, hogy januárban klubot vált és búcsút int a Sevillának.
Nianzou jelenlegi szerződése még három és fél évig, 2027. június 30-ig szól a Sevillával.
3 hozzászólás
Nem tudom ki ez és azt sem, hogy minek is kellene nekünk!? Spanyol bajnokságban 17. helyen szenvedő Sevillában csere.
Felesleges igazolás(kölcsön vétel) lenne. Inkább a középpályára hozzanak egy játékost ott vagyunk kevesen.
Éppenséggel középső védő poszton sem vagyunk meg. Simiccel együtt 3 bevethető játékosunk van.