Geoffrey Moncada, a Milan technikai igazgatója az Udinese elleni mérkőzésen elmondta, hogy olyan játékos is szerepel a kiszemeltjeik között, akinek nem szivárgott ki a neve és beszélt Luka Jovic jövőjéről is, akinek a szezon végén lejár a szerződése.
Olaszországban február 1-ig van lehetőség új játékost igazolni a téli átigazolási időszakban és a Milan vezetősége eddig két transzfert bonyolított le az érkezői oldalon, így visszatért Matteo Gabbia és csatlakozott a csapathoz Filippo Terracciano a Verona együttesétől. Moncada az Udinese elleni 3-2-es győzelem alkalmával nyilatkozott a csapatról, az átigazolási piacról, a kiszemeltekről és Luka Jovicról is.
HOGY ÁLL A CSAPAT?
„Sokat dolgoztunk és az edző kemény munkát végez a szakmai stábbal. Jelenleg a mérkőzésekre koncentrálunk. Jó hangulat uralkodik a csapaton belül. Mindig együtt nyerünk és együtt veszítünk. Közösen akarjuk fejleszteni és erősíteni a csapatot.”
MI VÁRHATÓ AZ ÁTIGAZOLÁSI IDŐSZAK HÁTRALÉVŐ RÉSZÉBEN?
„Ugyanaz az irányvonalunk, mint az edzőnek. Megvizsgáljuk az átigazolási piacot és összhangban vagyunk az edző elképzeléseivel. Biztos játékosokat akarunk találni, de nyugodtnak és higgadtnak kell lennünk. Alaposan meg kell néznünk a játékosok profilját és beszélni a klubokkal.”
LENGLET, KIWIOR VAGY BRASSIER EGY LEHETŐSÉG A VÉDELEMBE?
„Meg kell értenünk a klubok álláspontját, mert nem minden játékos elérhető. Vannak nevek, akik kiszivárogtak a sajtóban és vannak olyan kiszemeltek, akik nem. Alaposan fel kell mérnünk a helyzetet, mielőtt cselekedünk.”
JOVICCSAL HOSSZABBÍTANI FOG A KLUB?
„Erről később fogunk beszélni. Meg akarjuk tartani Lukát, aki jó munkát végez és gólokat szerez. Mindent meg fogunk beszélni nyugodtan.”
17 hozzászólás
Hülyék lennénk, ha nem tartanánk meg Jovicot.😅
Pulisic után a legeredményesebb igazolás, ráadásul ingyen jött. 😁
Jók ezek a Moncada nyilatkozatok..
Ismét beszélt a semmiről..
Most mit mondjon szerencsétlen? 😅
Igen, a nyári sok érkező ellenére még próbálkoznak. Sokkal jobb mint Galliani nyilatkozata, aki, már rég mondta volna, hogy nem jön senki, mert bajnokaink vannak.
Azért Galliani és Moncada igazolásai között fényévek vannak….
Ahogy az akkori és a mostani csapat között!
Elég csak Pirlot emliteni,hozzá hasonló kp.s azóta se volt….
Itt kb. egy Alfa Romeot hasonlitunk egy Lambohoz. Abban az időben Az Ac Milan volt Európa Cityje/PSG-je a pénzügyi lehetőségeket tekintve.
Nekem eddig az igazolások nagy részes kínaiak időszak igazolásait emlékezteti egy kicsit. Jött egy rakás közepes játékos közepes csapatokból akik nagy ígéreteknek néztek ki aztán meg alig tudtunk megszabadulni tőlük. Engem igazán eddig csak Pulisic fogott meg, na meg RLC is felfelé lóg ki… Musah, Reijnders, Chukwu, Okafor eddig csak egy átlag (Pellegrino még az sem eddig) de remélem ez változni fog…. Na meg ott van Jovic aki számomra eddig egy zsákba macska vagy hogy is mondjam, belőle még lehet minden, de ameddig csak csere lesz addig nem sok minden.
De viszont ami tény a mercatonak lassan vége és ha erősíteni akarták a csapatot akkor azt meg kellett tenni már január elején ha nagyon szükség lenne arra a játékosra. Most már azt mondom hogy inkább ne hozzanak senkit sem. A védelem lassan helyre áll, a fiatalok is jól teljesítenek ott, és Gabbia is jól szállt be. Középre viszont jó lenne egy irányító de ha az edzőnek nem kell és nem hiányzik akkor gondolom nem is nézelődtek utána. A csatársorba meg Giroud kirobbanhatatlan és Jovic is kezd magára találni tehát oda is fölösleges.
Akkor ha jól értem Jovic Schrödinger macskája? Vagy inkább Schrödinger Jovic-a. 😀
Mitől középszerek az igazolások?
Ezt már vagy sokadjára hallom de eddig egyetlen érv sem látott napvilágot.
RLC, PULISIC, Csuku, Okafor, Rejinders, Musah mitől középszerek?
RLCt többek között az Inter akarta.
Musah többek között az Arsenal.
Rejinderst többek között a Barcelona.
Pulisicet többek között a MU.
Okafort többek között a Juventus.
Csukut többek között a Real Madrid.
Középszerű játékosokat ilyen top csapatok nem akarhatnak.
Nem a játékosok középszerek, hanem sok a sérült meg Pioli sem a legélesebb kés.
De pl Tonalinak, Bennacernek, Leaonak és még lehetne sorolni kiknek kellett még idő. Ezek szerintem gondolom te már az első idényükben elzavartad volna őket is.
Azt kellene megérteni, hogy nem varázsütésre fognak bevállni, hanem idő kell mindenkinek ahogy eddig is.
Azt írtam hogy Pulisic meg RLC nekem tetszik….őket fölösleges volt felsorolni hogy kinek kellett. Meg amúgy is fölösleges volt felsorolni hogy kinek ki kellett, mert attól hogy valakinek valaki kell akkor top játékos. Bojan Krkic nem csak kellett de a Barcelona játékosa is volt, Mastour is kellett sok mindenkinek és???? Az hogy valaki valakinek kell az még nem jelent sokat…. És nem azt mondtam hogy nem is lesz belőlük semmi mert ha jól olvastad volna akkor írtam azt is hogy remélem ez változni fog. De eddig engem nem fogtak meg és nem látom bennük azt hogy nagy fogások voltak. És hogy ki hibája azt nem tudjuk….
Nem azzal van a probléma, hogy így gondolod, mert mindenkinek más a véleménye, hanem hogy nem érvelsz mellette. Hanem mondom, hogy az igazolások nem olyan jók, de miért? Ezt pl nem írod le sose. Reijnders ahhoz képest bőven jó, és stabilodott vele a kp, a legtöbb sikeres pasdz az övé, (szinte) minden meccset végigjátszik, és nem alapember a Holland vállogatottba, ami azért a jövőben, az egyik ha nem a legerősebb lesz. Annyit bőven hozott, mint amit előtte Tonali, mindezt 20M ért. Musah eddig annyit nem játszott, de végre van egy mini kessiénk a személyében, aki nagyon jól védekezik, és nagyon jól hozza fel a labdákat támadásnál. Egy ilyen középpályás már nagyon kellett, de azért neki idő kell, meg meg is kell küzdenie a helyéért. Chukwueze eddig még nem hozza a Villarrealos formáját, de nélküle még az el sem lett volna meg, plusz azért amikor játszott mutatott ezt azt, de be kell szoknia, plusz Musahval hasonlóan nem ő az elsőszámú a posztján így neki is meg kell küzdenie a helyéért.
Remélem így érthetőbb amit mondani szerettem volna.
Oké, akkor én is le írom miért látom őket annak. Ha gyors akarnák lenni akkor annyit írnak hogy az alapján amit mutattak eddig a pályán, a meccseken, az alapján ami látok. De gondolom ennyi nem lenne elég. Én nem a statisztikát nézem hogy mennyi sikeres passzai vannak. Montolivonak is ebben jók voltak a mutatói de azok sokszor csak alibi passzok voltak hátra vagy előre. Reijnders engem eddig nem fogott meg. Többet vártam tőle, sok okos megoldást előre vártam tőle, azt hogy jobban fog látni a pályán de eddig Adli szerintem jobban lát a pályán. Reijndersnek rengeteg szürke meccsei voltak. Adli szerintem sokkal jobban mozog, gondolkodik, helyezkedik és kéri a labdát, és ha már hasonlítottad Tonalihoz akkor Tonali szerintem sokkal jobban küzdött, szívet, lelkét ott hagyta a pályán. Reijndersbe ezt sem nagyon látom. És akkor nem is mondom hogy mennyire érzi a kaput Reijnders. Sokszor azt mondtam magamba a meccsek alatt hogy be kellene neki tiltani kapura lőni.
Chukwu ahogy mondod nem hozza, vagy nem tudja hozni a spanyol formáját Olaszországba, és ezt már írtam régebben is m, sokszor csak fejetlenül neki rohan cselezni, de valahogy nem jönnek be ezek a cselek az olasz védőkel szembe. Nem látom benne azt hogy okosan játszana, ellentétben Pulisicel aki az én szemeimben egy rendkívül intelligens játékos és nagyon okosan játszik. Musah és Okafor igaz hogy nem sokat játszódtak de amikor a pályán voltak valahogy nem tettek le semmi olyan extrát az asztalra ami miatt azt mondtam volna hogy nekik a kezdőbe a helye. Olyan nem is rossz de semmi extra játékosok szerintem. Azt amit Musah lehozott eddig szerintem lehozták az ilyen Kucka féle játékosok is…..
Musah és Csuku szerintem is sima középszer játékosok.
Ha még mindig kellenek a Realnak vagy az Arsenalnak hát had vigyék őket.
Viszont, reálisan nézve a bajnokság elúszott, ugyanakkor a 3. hely jó eséllyel megvan, vagy meglehet. Mikor, ha nem most lehetne beépíteni egy fiatal csatárt?
Maradjunk annyiba,hogy sajna a Milan és az olasz foci is messze van a kiemelkedő korszakától…
Finoman fogalmazva is középszerű,akkor miért is jönnének ide sztárok,pláne ha a Pl.-ben többszörösét megkapják….
Ezt mondod majd akkor is, amikor feljövünk a 2. helyre szorosan az Inter mögé és ők meg szépen behúzzák a BL-t?
Szerencsére Pulisic valamiért ide jött, nekem ő egy magas kvalitású játékos. Ilyenek kellenének!