Immáron hivatalos, hogy Christian Pulisic-et választották a 2023-as esztendőben a legjobban teljesítő futballistának a hazájában.
Az Amerikai Labdarúgó Szövetség hivatalosan is bejelentette, hogy Pulisic nyerte az Év játékosának járó díjat az Egyesült Államokban a 2023-as esztendőben. A Milan támadója kapta a legtöbb voksot, méghozzá a szavazatok 53 százalékát és az első helyen zárt a versenyben. A második helyen a szintén Milanban szereplő Yunus Musah (21,5%) végzett, míg a harmadik Ricardo Pepi (12,9) lett.
A 25 esztendős támadót a negyedik alkalommal választották a legjobban teljesítő játékosnak a hazájában, így beállította Landon Donovan rekordját, aki szintén 4 alkalommal vehette át a legjobbnak járó elismerést, nevezetesen 2003-ban, 2004-ben, 2009-ben és 2010-ben. Pulisic az eddigi karrierje alatt 2017-ben, 2019-ben, 2021-ben és 2023-ban lett az Év játékosa.
„Megtiszteltetés számomra, hogy újra megnyerhettem ezt a díjat, immáron a pályafutásom alatt a negyedik alkalommal. Ez egy hihetetlen év volt számomra. Mindig élvezem a játékot és a trófeák nyerését az amerikai válogatottban. Természetesen nagyon izgalmas volt ez az év, hogy a Milanhoz igazoltam. Nagyon élvezem és nagyon hálás vagyok, hogy megkaptam ezt a díjat.” – mondta Pulisic.
Pulisic 2023 nyarán mintegy 20 millió euróért szerződött a Milanhoz azok után, hogy kegyvesztetté vált a Chelsea-ben. Az amerikai válogatott támadó milánói kalandja kiválóan kezdődött, azonnal kulcsemberré vált és góllal debütált a Serie A-ban. Pulisic eddig 26 tétmeccsen játszott, ezeken 7 gólt és 6 gólpasszt jegyzett a Milanban.
3 hozzászólás
És micsoda versenyhelyzet volt! Musah-t kellett megverni hozzá, aki néha játszik egy kicsit a Milanban. 😀
Ettől még persze gratula, de őszintén szólva meglepő, hogy a fellendülőben lévő amcsi labdarúgás még nem kezdett el jobb játékosokat produkálni. Mondjuk gondolom az csúsztatva fog megjelenni majd.
Pepi és Reyna nem lesz gyenge, csak figyeld meg! 😉
És Destrtől se feledkezzünk meg! 😀