Az Olasz kupa negyeddöntője következik és a Milan szerda este hazai pályán fogadja az Atalanta együttesét. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el a San Siróban. Az összecsapás szerdán 21:00-kor kezdődik, íme a beharangozó a meccsre.
Az olasz bajnokság harmadik helyén álló Milan egy fölényes győzelemmel jutott be a legjobb 8 közé, ugyanis a nyolcaddöntőben a Cagliarit búcsúztatta 4-1 arányban, köszönhetően Luka Jovic duplájának, valamint Chaka Traoré és Rafael Leao találatának.
Stefano Pioli együttese a legutóbbi 5 tétmeccsén veretlen maradt és 4 győzelem (Milan-Monza 3-0, Milan-Sassuolo 1-0, Milan-Cagliari 4-1, Empoli-Milan 0-3) mellett 1 döntetlen (Salernitana-Milan 2-2) született.
A házi góllövőlista első helyén minden sorozatot figyelembe véve Olivier Giroud áll 22 tétmeccsen 10 rúgott góllal, majd Christian Pulisic következik 7 találattal. Luka Jovic és Rafael Leao is 5-5 alkalommal volt eredményes, míg Fikayo Tomori és Noah Okafor 3 találatnál jár. Tijjani Reijnders, Ruben Loftus-Cheek, Theo Hernández, Samuel Chukwueze és Chaka Traoré 2 gólos ebben a szezonban.
A Milan játékoskeretének összértékét mintegy 540,95 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt portál. A legnagyobb piaci értékkel Rafael Leao rendelkezik, szám szerint 90 millió euróval, majd Theo Hernández és Mike Maignan követi 55 millió euróval illetve 45 millió euróval.

Az Atalanta a legjobb 16 között a Sassuolóval játszott és hazai környezetben 3-1-es győzelmet aratott. A csapat Charles De Ketelaere két góljával került előnybe, majd Aleksey Miranchuk növelte az előnyt. Végül a vendégek Daniel Boloca révén csak szépíteni tudtak és a bergamóiak jutottak tovább.
Gian Piero Gasperini csapata az előző 5 tétmeccséből hármat megnyert (Atalanta-Salernitana 4-1, Atalanta-Lecce 1-0, Atalanta-Sassuolo 3-1), valamint egy döntetlent (Roma-Atalanta 1-1) játszott és egy alkalommal vereséget szenvedett (Bologna-Atalanta 1-0).
Az Atalanta legeredményesebb játékosa Ademola Lookman 23 meccsen 7 góllal, majd Luis Muriel, Charles De Ketelaere és Gianluca Scamacca következik egyaránt 6 találattal. Ederson 5 alkalommal volt eredményes és Teun Koopmeiners 4 gólnál jár.
A transfermarkt mintegy 335,1 millió euróra becsüli az Atalanta játékoskeretének értékét. A legmagasabb piaci értékkel Giorgio Scalvini rendelkezik, szám szerint 40 millió euróval. Utána következik Teun Koopmeiners és Ademola Lookman 35 millióval illetve 30 millióval.
![]() |
MILAN – ATALANTA |
Időpont: 2024.01.10. 21:00 |
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó |
Játékvezető: Marco Di Bello |
TV: Sport 1 |
Olasz kupa 2023/24, negyeddöntő |
Marco Di Bello fújja a sípot a Milan-Atalanta meccsen az Olasz kupában. A 42 esztendős olasz bíró eddig összesen 17 mérkőzést vezetett a Rossonerinek, a mérleg 11 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség. A VAR-szobában Paolo Valeri fog tevékenykedni a meccsen.
Játékvezető: Di Bello
Partjelzők: Colarossi, Di Monte
Negyedik bíró: Caputi
VAR: Valeri
AVAR: Di Martino
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
MILAN (4-3-3):
Maignan
Calabria, Gabbia, Theo, Jimenez
Loftus-Cheek, Reijnders, Musah
Pulisic, Jovic, Leao
Sérültek: Sportiello, Caldara, Kalulu, Thiaw, Tomori, Pobega, Okafor, Florenzi
Kimaradt: Bennacer, Chukwueze, Krunic
ATALANTA (3-4-2-1):
Carnesecchi
Scalvini, Hien, Djimsiti
Holm, De Roon, Ederson, Ruggeri
Koopmeiners, Pasalic
De Ketelaere
Nem bevethető: Touré, Hateboer, Lookman
Eltiltott: –
EGYMÁS ELLENI MÉRLEG:
A Milan eddig összesen 148 alkalommal játszott az Atalantával, a mérleg 73 győzelem, 47 döntetlen és 28 vereség, valamint 257 rúgott gól és 145 kapott gól.
M | GY | D | V | |
---|---|---|---|---|
Hazai pályán | 73 | 40 | 22 | 11 |
Idegenben | 75 | 33 | 25 | 17 |
Összesen | 148 | 73 | 47 | 28 |
LEGUTÓBBI ÖSSZECSAPÁSOK:
A két csapat legutóbb december elején találkozott egymással a bergamói Gewiss Stadionban, akkor 3-2-es Atalanta-siker született a bajnokságban.
IDŐPONT | MÉRKŐZÉS | |
---|---|---|
2023.12.09. | Atalanta-Milan | 3-2 |
2023.02.26. | Milan-Atalanta | 2-0 |
2022.08.21. | Atalanta-Milan | 1-1 |
2022.05.15. | Milan-Atalanta | 2-0 |
2021.10.03. | Atalanta-Milan | 2-3 |
2021.05.23. | Atalanta-Milan | 0-2 |
2021.01.23. | Milan-Atalanta | 0-3 |
2020.07.24. | Milan-Atalanta | 1-1 |
2019.12.22. | Atalanta-Milan | 5-0 |
2019.02.16. | Atalanta-Milan | 1-3 |
ESÉLYEK, ODDSOK:
H | D | V |
---|---|---|
2,15 | 3,40 | 3,30 |
Az összecsapást ma 21:00-kor rendezik a San Siro stadionban. Napokkal ezelőtt több mint 50 ezer jegy elkelt a meccsre és a nagy érdeklődésre való tekintettel megnyitották a stadion harmadik gyűrűjét is. A továbbjutás egy mérkőzésen fog eldőlni az elődöntőbe jutásért és a meccs győztese a Fiorentinával találkozik a fináléba kerülésért. A meccset a Sport 1 élőben közvetíti. Forza Milan!
5 hozzászólás
Hát… Nekem ez elég rizikós. Nem értem Theo miért nem megy vissza a szélre, persze középen is remekel de főleg védekezésben félek Jimeneztől. Múlt meccsen (igaz másik oldalon) Calabria helyén rendesen forgatták. Középpálya sem tűnik a legmasszívabbnak.
Remélem rám cáfolnak a fiúk.
Rég vártam ennyire kupameccset mint ma. Így hogy a kuzinék már nincsenek versenyben, és ilyen ágon vagyunk, reális elvárás a döntőbe jutás, ahol egy meccsen bármi lehet. Persze, azért ahhoz van még pár falat, és tudjuk milyen idén a csapat. Tovább kell menni, kész.
Bár nem tartozik ide, de Csárliért szerintem ha jól játsszuk meg a kártyánkat, jó pénzt akaszthatnánk le a nyáron. Vagy ha nem Pioli lesz az edző, akkor akár még egy esélyt adni neki egy más rendszerben.
ON: Az Atalanta kicsit olyan csapat mint mi, nem olyan jók, mint 1-2 éve, de még mindig képesek szélvészként átsöpörni egy-egy csapaton ha jó meccset fognak ki. Az előzmények meg most épp tán mellettük szólnak. Szerintem ez így, hogy Jovic kezd, kicsit felénk billent át, de max ilyen 55-45% körülre teszem.
Kjaer a stabilitás a védelemben,ő hol van kedves Pioli???
Szerintem már jó ideje nem az. Plusz 34 éves, iszonyat sérülékeny, pihentetni is kell.