Stefano Pioli, a Milan trénere boldogan és elégedetten nyilatkozott az Olasz kupában aratott Cagliari elleni 4-1-es győzelem után és megdicsérte a Primaverából felkerült játékosokat, akik nagyon pozitív benyomást keltettek a San Siróban. Az olasz szakember megindokolta a döntéseit a kezdőcsapat összeállítását illetően, valamint kitért a játékra, Luka Jovic formajavulására és az Olasz kupa jelentőségére is.
„A kezdőcsapatban történt változtatások szükségesek voltak, különösen a bajnokságban való helyzetünk és a sérülések miatt. Úgy döntöttem, hogy nem kockáztatom meg azoknak a játékát, akik sokat játszottak, fáradtak voltak és akik esetleg nem voltak 100 százalékos állapotban az utóbbi időszakban. Azért is döntöttem így, mert ezek a fiatal játékosok megérdemelték a lehetőséget az edzésmunkájuk és a képességeik alapján. Nagyon elégedett vagyok a teljesítményükkel és a mérkőzésen mutatott játékunkkal. Ez egy szép győzelem volt és lehetővé teszi számunkra, hogy hazai közönség előtt negyeddöntőt játsszunk. A lehető legmesszebb akarunk jutni a kupában.” – mondta Pioli a meccs után.
„A mérkőzés elején kicsit lassan kezdtünk, néhány srác nagyon izgatott volt, de a gól után felszabadultabban játszottak. Elégedett vagyok a teljesítménnyel. A fiatalok maradhatnak az első csapatban, így már nem csak opciók vészhelyzet esetére, hanem alternatívaként tekintünk rájuk. Nagyon akartuk ezt a győzelmet és megfelelő hozzáállást mutattunk. Az Olasz kupa az egyik célunk, ahogy az Európa Liga is. Ezen az estén két prioritásunk volt: megóvni a legtöbbet játszó játékosainkat és egy győzelemre éhes csapatot pályára küldeni.”
„Ami a szurkolókat illeti: nehéz megfelelő szavakat találni. Továbbra is azt gondolom, hogy a mi szurkolótáborunk a legjobb a világon, különösen a szezon olyan pontján, amikor nehézségek adódnak. Könnyű lett volna feladni és elveszíteni a bizalmat az edzőben és a játékosokban, ezáltal a dolgok még nehezebbé váltak volna. Ehelyett a szurkolók a legelsők, akik támogatnak minket és nyilvánvalóan bizonyos szintű teljesítményt várnak el tőlünk, mert tudják, hogy mire vagyunk képesek. A szurkolók nagyon fontosak számunkra.”
„Jovic? Dolgoztunk Luka erőnléti állapotának javításán, mert a nyáron sokat küszködött és nem edzett rendszeresen. A fizikális adottságait és erejét tekintve ő egy elég robusztus játékos és mentális szempontból is erős. Azt gondolom, hogy Luka remek technikai képességekkel rendelkezik, remekül helyezkedik támadásban és nagyszerűen játszik centerként. Egy kicsit jobban kell hinnie magában és fontos célokat kell kitűznie a szezonra, mert megvannak a megfelelő képességei ahhoz, hogy folytassa a gólszerzést és hozzájáruljon a csapat sikeréhez. Theo? Ő egy rendkívüli játékos, technikailag, taktikailag és fizikálisan egyaránt. Mindig mindent belead és minden a koncentrációs szinten múlik. Theo a képességei alapján még szélső támadóként is tud játszani és nagyszerű visszajelzéseket adott egy olyan poszton, amelyen szükség volt rá, szóval örülök a teljesítményének. Nagyra értékelem a hajlandóságát, hogy segítsen a csapatnak és ez fontos aspektus egy edző számára.”
„Megpróbáljuk visszaszerezni a folytonosságot az eredmények tekintetében, ami az elmúlt két hónapban hiányzott és kitartónak kell lennünk. Nyilvánvalóan a negyeddöntőre fogunk koncentrálni, akár az Atalantával, akár a Sassuolóval játszunk, de előtte még lesz egy Empoli elleni bajnokin és most erre kell összpontosítanunk. Nagy odafigyeléssel és győzelmi vággyal kell pályára lépnünk, mert az Empoli képes bárkinek nehézséget okozni. Jól kell teljesítenünk a bajnokságban és kiváló teljesítményt kell nyújtanunk a pályán, hogy folytassuk a pozitív időszakot.”
„A fiatal játékosok az utánpótlás szektorunk kemény munkájának eredménye. A hozzáállásuknak köszönhetően ígéretes játékosok, mert nagyon koncentráltak, nagylelkűek, elkötelezettek és profik, még a fiatal koruk ellenére is. Ez egy jó jel a jövőre nézve és nem mindennapi dolog. Könnyebb felszínes fiatalokat találni, akik azt hiszik, hogy már mindent elértek, de ezzel szemben a mi fiatal játékosaink keményen dolgoznak. Továbbra is így kell folytatniuk és ki kell használniuk a lehetőségeket, hogy fejlődjenek és tanuljanak. Nagyon elégedett vagyok velük és megérdemlik a rivaldafényt a kemény munkájuk, a hozzáállásuk és az alázatuk miatt.”
1 hozzászólás
„Úgy döntöttem, hogy nem kockáztatom meg azoknak a játékát, akik sokat játszottak…”
„Ezen az estén két prioritásunk volt: megóvni a legtöbbet játszó játékosainkat…”
A Milan négy legtöbb játékperccel álló játékosa a szezonban (a meccs előtt):
Reijnders – 2007
Tomori – 1926
Maignan – 1881
Hernández – 1881
Ehhez képest Reijnders 80 percet játszott, Theo meg végigtolta a meccset…
Attól függetlenül, hogy Pioli ellentmondásba keveredett saját magával, persze szép győzelem volt, a fiatalok ügyeskedtek, örültem Jovic góljainak is, magabiztosnak tűntünk. Még akkor is igaz ez, ha a Cagliari Milan-fóbiája legendás (utoljára Franco Baresi és Mauro Tassotti búcsúmeccsén tudtak nyerni a San Siróban), és szerintem Ranieri eleve feladta ezt a meccset…