Gerry Cardinale, a Milant tulajdonló RedBird Capital Partners vezetője karácsony közeledtével az elmúlt napokban egy közleményben üzent a Rossoneri-családnak és kifejezte jókívánságait, valamint beszélt a célkitűzésekről és a klub politikájáról is.
„Kedves Rossoneri-nemzet!
A 2023-as év végéhez közeledve szerettem volna megosztani veletek az ünnepi köszöntést és az újévi jókívánságokat mindannyiunktól a RedBirdtől és a Milantól. Mint minden évnek, a szezon eddigi részének is megvoltak a pozitívumai és kihívásai egyaránt. Az ünnepi szünethez érve még mindig versenyben vagyunk a Serie A élmezőnyében és bár a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába nem sikerült bejutni, most az Európa Ligában való továbbjutást tűztük ki célul.
Mint mindenki, jelenleg én sem vagyok elégedett a Serie A-ban és a Bajnokok Ligájában elfoglalt helyezésünkkel, de a sport világában eltöltött évtizedek által megtanultam, hogy a sportverseny egy maraton, nem pedig sprintfutam. Éppen ezért fontos a következetesség és a folytonosság megteremtése. Több mint egy évvel ezelőtt átvettük a Milan irányítását és azóta arra törekedtünk, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt a győzelmek azonnali megszerzése és egy szilárd alap létrehozása között, amely biztosítja számunkra, hogy a Milan visszatérjen ahhoz a bajnoki örökséghez, amelyet már jóval a tulajdonlásunk előtt elért.
A sport és az európai labdarúgás tele van érzelmekkel és ez egyben a futball nagy szépsége is. Ugyanakkor az érzelmek nem uralkodhatnak el azokon a személyeken, akiknek hozzánk hasonlóan az a feladatuk, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek biztosítják, hogy a Milan visszatérjen a korábbi szintjére.
A szurkolóink és a csapatunk szemszögéből továbbra is a legjobb döntéseket fogjuk meghozni a Milannál, mind a pályán, mind a pályán kívül. Ha ezt következetesen és professzionálisan tesszük, akkor a Milannak reális esélye lesz arra, hogy elérje a célkitűzéseit a Serie A-ban és az európai kupaporondon.
Az európai labdarúgásban az a nagyszerű, hogy ez egy alapvető csapatsport és a csapat részei a játékosok, a szakmai stáb, a vezetőség és a tulajdonosok mellett a szurkolók is. Ebben a csapatban mindenki ugyanazért a célért küzd: győzni és a legjobbnak lenni a Serie A-ban és a Bajnokok Ligájában. Ebben nincs semmi többértelműség és ennél kevesebbel nem lehet beérni. Az európai labdarúgás még soha nem volt ennyire versenyképes, hiszen több pénz versenyez a nehezen elérhető bajnoki címek megnyeréséért. Önmagában csak pénzzel nem lehet bajnokságot nyerni. Ahhoz, hogy rövid távon, de ami még fontosabb, hogy hosszú távon is sikeresek legyünk, arra kell összpontosítanunk, hogy okosabban, kreatívabban és fegyelmezettebben költekezzünk, mint a versenytársaink.
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mit csináltunk jól és ami még fontosabb, hogy tudjuk, mit nem csináltunk jól és miben kell javulnunk. Mint mindig, minden cselekedetünket átgondoltan, alaposan kielemezve fogjuk végrehajtani, hogy egyensúlyt teremtsünk az egyensúly és az alap megépítése között. A célunk nem az epizódszerű győzelem, hanem a hosszú távú, következetes győzelmek. Ez az, amit a szurkolóink, a játékosaink és a szakmai stáb elvár tőlünk tulajdonosoktól és ezt mi meg fogjuk adni nekik. Továbbra is minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy versenyképesebbek legyünk a pályán és a pályán kívül is növelni tudjuk a pénzügyi erőforrásainkat, hogy még többet fektethessünk be a klubba.
A játékosaink, a szakmai stáb és a Casa Milan munkatársai nevében szeretném megköszönni a hűséges és rendíthetetlen szurkolóinknak a folyamatos támogatásukat. Kellemes ünnepeket kívánok mindannyiótoknak, a szeretteiteknek és az egyre növekvő Milanista családnak!
Forza Milan, mindig!”
Gerry Cardinale
8 hozzászólás
Boldog karácsonyt mindenkinek ❤️🖤
Áldott karácsonyt kívánok!
Drága tulajbácsi! Tessenek csak dolgozni, mert bár Ön szerint ez a Milanista család egyre bővül, én viszont úgy gondolom, hogy aki még nem tette le a voksát egy futball csapat mellett, az most nem a Milant választja.
Mi nem változunk! Mi szeretjük ezt a klubot és ez már így is marad. Mi nem fogunk holnap egy színtelen-szagtalan Chelsea-t, City-t, Psg-t szeretni, nem fogjuk a BL serlegeket kilóra vett Real mezét hordani, ahogy a Barcáét sem, akinek ennyi adóssággal már a spanyol háromban kellene tötymörögni.
Nekünk már a Milan marad, de hogy jelenleg hogyan lesznek új szimpatizánsok, azt nem tudom és itt most nem az apáról fiúra szálló klubszimpátiára gondolok.
Forza Milan!
Szerintem elég szépen dolgoznak rajta. Szerethető figurákat hoztak, akik focizni is tudnak. Pulisic-kel pl. egy egész kontinensről alighanem nagyobb nézettség jön. Chukwueze még úgy is látványos dolgokat tud csinálni, hogy sehol nincs magához képest, Reijnders Tonali szintjét szerintem lehozza kb. RLC elég szép PL-es lendületet hozott a csapatba, már amikor épp nem sérült. Okafor baromi jól és látványosan focizó játékos, sajna hirtelen ő is sérülékeny lett itt.
A primaverával is elkezdtek foglalkozni, szerintem 1-2 év és lesz komoly játékosunk, aki onnan érkezett, ezt is tudják szeretni az emberek. Állítólag az orvosi stábbal is kezdeni akarnak valamit, amcsik lévén nyilván erősen modernizálni fogják az egészet, profibb lesz, ránk fér.
Egyik sem überklasszis, de szépen kezdték a dolgot. Pioli nyilván nem hozza ki sajna a maxot a dologból. De jó az út, nekem tetszik, folytasság a nyáron!
Kellemes ünnepeket!
Így van, és még hozzátenném, hogy mindenki által lesajnált Jovic is elég jól játszik, szerintem sokkal kevesebb idő alatt többet tud hozzádadni a csapathoz, mint Giroud. Meg Musah is extra. 💪
Melyik út tetszik? Amelyik a BL-ből kieséshez vezetett, vagy amelyik a 30 sérüléshez a szezonban, vagy az Inter 5-1-es győzelméhez, vagy ahhoz hogy feltávnál esélyünk sincs már a Scudettóra?
Most komolyan kérdezem.
Nyár óta zuhanórepülésben van a csapat, amelyen néhány troll remekül szórakozik, és úgy állítja be, mintha itt valami fennséges sikersztori lenne kibontakozóban. Hát távolról sem. A szerethető arcokat meg hagyjuk. Mracskó Mihály és Horváth Ferenc is szerethető arc volt, de nem sírom vissza azt a magyar válogatottat. Aki már látott eleget az elmúlt 30-40 évben, az tudja, hogy itt nem jó irányba haladnak a dolgok. De Yonghong Li idejében is tele voltunk olyanokkal, akik szerint akkor is jó irányba haladtunk.
Ha nekem valaki érvekkel alátámasztja, hogy Cardinale mit mutatott fel eddig, ami egy sikertörténet, azt el fogom fogadni. De ha csak trollkodást érzek, azt nem állhatom.
Egyetértek veled is és az előtted szólóval is.
Igazából én is úgy érzem, hogy valami elindult jó irányba. Vegyük elsőre a keretet. Most nem kölcsönjátékosokkal van tele a keret, hanem saját játékosokkal. Idén ráadásul posztra is lett igazolva, szóval a keret tavaly óta sokat erősödött. Viszont ennek ára is volt, konkrétan az egész középpálya le lett cserélve, sok új arc érkezett, de még mindig nem ez a legnagyobb probléma, inkább az hogy hiába van egy Red Bull az ember segge alatt, nem mindegy hogy Pereznek, vagy Verstappenek hívják az illetőt…edző csere kell vagy valami komolyabb változtatás a stábban, mert 30 sérülés nem lehet csak genetika, valamit valaki nagyon elcsesz…
Emellett az utánpótlást is előtérbe helyezték, és úgy néz ki valami elindult a stadion projekttel is. Tehát azért látni, hogy valami alakul, de nyilván ez nem meg egyik napról a másikra. Én a mercato után a minimum elvárásnak a legjobb négyet éreztem reális célnak, mégiscsak sok változó került a képlete és sajnos a fék is maradt…
Amúgy boldog karácsonyt mindenkinek!❤️🖤
Hasonlót akartam írni, de köszi. De még hozzátenném, hogy a klub vagy 16 év után lett újra nyereséges. Ja és kellemes ünnepeket ❤️🖤
Mi köze a sérültekhez a RB-nek? Főleg az első évükben? Pláne ahhoz mi köze, hogy Pioli mit tud kihozni belőlük? Nem is értem ezeket az érveket. Hoztak egy valag remek játékost 1 remek játékos helyett. Mind fiatalok, mindben van perspektíva.
Az, hogy közben vagy nem megfelelő a felkészítás, nem az ő saruk. A sérültek lehet pech is, még top angol csapatoknál is egész kezdők hiányoznak lassan (Newcastle, Tottenham, Pool…), pedig náluk tuti rendben van ez a részleg.
Vagy az ezért felelős stáb gyengén teljesít.
Dunsztom nincs, mit csináltak ők eddig rosszul. Tonali lehetne az egyetlen érv, de hát az meg óriási mák volt.