Nagyon valószínű, hogy a Milan hamarosan követi a Juventus és az Atalanta példáját.
A MilanNews információi szerint konkrét lehetőségként áll fenn, hogy a Milan egy U23-as csapatot indítson az olasz harmadosztályban (Serie C) a 2024/25-ös szezontól.
A nyáron és az ősszel jelentős változások voltak az utánpótlásban, ugyanis a vezetők megerősítették a Primavera csapatot és csatlakozott a klubhoz Vincenzo Vergine, akit az utánpótlás szektor irányításával bíztak meg Angelo Carbone távozása után. A Primavera csapat remekel, hiszen az Interrel a bajnoki címért versenyez a bajnokságban és az UEFA Ifjúsági Ligában csoportelsőként jutott tovább, olyan neves együtteseket maga mögé utasítva, mint a Dortmund, a Paris SG és a Newcastle.
Az aktuális idényben több fiatal tehetség is debütált a Milan első csapatában a Primaverából, nevezetesen Davide Bartesaghi, Francesco Camarda, Chaka Traoré és Jan-Carlo Simic. A Milan követheti a Juventus és az Atalanta példáját és U23-as csapatot indíthat a Serie C-ben, amennyiben a szövetség engedélyezi a regisztrációt és lehetővé tesz egy helyet a következő szezontól.
Az U23-as csapat lehetőséget biztosítana arra, hogy azok a saját nevelésű játékosok, akik az életkoruknál fogva kinőtték a Primaverát vagy kiemelkednek a többiek közül, de még nem állnak készen a Serie A-ra, egy magasabb szinten, a harmadosztályban szerezzenek tapasztalatot és játéklehetőséget. Ez elősegítené számukra, hogy nagyobb nyomás nélkül fejlődjenek és felkészítsék magukat a profi futballra.