Stefano Pioli elégedetten nyilatkozott, miután a csapat hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott a Monza ellen az olasz bajnokságban. Az olasz tréner szerint a játékosok megfelelő hozzáállással, koncentrációval és kiegyensúlyozottan játszottak, továbbá elismerő szavakkal illette a 18 éves Jan-Carlo Simicet, aki góllal debütált a Serie A-ban. Pioli reagált a csapatra, a kívülről érkező negativitásra és a sérültekre is.
„A játékosaimban nagy rendelkezésre állást és rugalmasságot fedeztem fel, mind technikailag, mind taktikailag, ami lehetővé teszi számomra, hogy változtassak. Pobega lecserélése miatt kénytelenek voltunk pozíciókat váltani, de ez nem probléma, amikor ilyen koncentráció, elszántság és győzelmi vágy van a játékosokban, Nem gondolom, hogy ilyen tehetséges játékosok számára problémát jelentene eltérő poszton játszani. Jól teljesítettünk és csapatként játszottunk egy olyan együttes ellen, amely jó futballt játszik. Amikor kellett, akkor visszaléptünk, aztán lecsaptunk és veszélyesek voltunk, amikor megvoltak a lehetőségeink. Ez egyértelműen egy pozitív nap volt és jó teljesítményt nyújtottunk.” – vélekedett Pioli a meccs után.
„Nincsenek kétségeim a csapat potenciálját illetően. Ezért mondom folyamatosan a játékosaimnak, hogy csak magunkkal kell versenyeznünk. Mi vagyunk azok, akik meghatározzák a jövőnket, a jelenünket és az eredményeinket. A csapatban megvan a potenciál és ahogy mindig is mondtam, a klub jó munkát végzett. Aztán sajnos voltak nehézségeink, részben a saját hibáink, részben a sérülések miatt, míg máskor egyszerűen azért, mert ilyen a futball. Nagyon nehéz mindig magasan tartani a szintet. Tisztában voltunk a Bajnokok Ligája csoportunk nehézségével, de nagyon közel voltunk ahhoz, hogy valami csodálatos dolgot hajtsunk végre. Sajnos végül nem sikerült elérni, de nem szabad, hogy ez csökkentse az önbizalmunkat és a képességeinkbe vetett hitünket. Tovább kell folytatnunk a munkát, mint eddig. Mindig csak és kizárólag a soron következő meccsre szabad gondolnunk. Minden meccshez úgy kell hozzáállni, mintha az utolsó lenne, így biztosan elszántan, valamint győzelmi és bizonyítási vággyal lépsz pályára. A játékosok megmutatták, hogy amikor élvezik a játékot és felszabadultan játszanak, akkor képesek a legjobb szinten teljesíteni. Nagy intenzitással éljük meg a jó és a rossz pillanatokat egyaránt. Voltak pillanatok, amikor nehezebb volt felszabadultan és tiszta fejjel játszani, mert nagy elvárások vannak a munkánkat és az eredményeinket illetően.”
„Minden tetszett ezen a mérkőzésen, mert jó hozzáállásunk volt, keményen nyomtunk, amikor szükség volt rá és egységesek, szilárdak illetve veszélyesek voltunk. Úgy változtattunk számos pozícióban, hogy nem veszítettük el az egyensúlyunkat. Ezek pozitív jelek. Összességében pozitív teljesítmény volt, de nem volt könnyű mérkőzés.”
„Előnyünkre fordítjuk az alsóbb szinteken, az utánpótlásban végzett nagyszerű munkát. Olyan fiatal játékosok kerülnek ki az ificsapatból, akikben megvan két kulcsfontosságú adottság: tehetség és nagyszerű munkamorál. Az utánpótlásban dolgozó szakemberek megérdemlik az elismerést. ahogy a fiatal srácok is, de nem szabad őket túlterhelnünk túl magas elvárásokkal. Még nagyon fiatalok és lehetőségük van hibázni, fejlődni és tanulni. Folytatniuk kell a saját útjukat a fejlődési folyamatban. Camarda, Bartesaghi és Simic is hihetetlen hozzáállással dolgozik és mindannyian jól beilleszkedtek a csapatba és ami nagyon fontos, hogy a csapattársaik máris nagyra becsülik őket. Nagyon örülök nekik, mert ezek fontos eredmények.”
„Simic mindenképpen játszott volna, mert Kjaer sérülésből tért vissza és nem tudta végigjátszani a meccset. A gólja mellett Simic nagyon jól debütált, jó teljesítményt nyújtott és karakterrel játszott, pedig nem könnyű a San Siróban debütálni. A gólja után azt mondtam neki, hogy folytassa ugyanilyen koncentráltan és még nincs vége. Sok ígéretes játékosunk van, továbbra is ilyen komolysággal és akarattal kell dolgozniuk. Ki kell használniuk a lehetőségeket és nekünk pedig türelmesnek kell lennünk velük.”
„Négy vagy öt védővel játszottunk, ez azért volt, hogy megkönnyítsük Kjaer és Florenzi dolgát. Egyértelmű volt, hogy óvnunk kell az állapotukat és Pobega képes volt erre, ő egy intelligens játékos.”
„Úgy gondolom, hogy amióta a Milannál vagyok, kívülről mindig is bizalmatlanul tekintettek ránk, még akkor is, amikor nagyszerű eredményeket értünk el. Ez a negativitás soha nem jutott be Milanellóba, ahogy most sem. Mi vagyunk a Milan, nagy potenciál van bennünk és normális, hogy vannak kritikák. A legfontosabb, hogy a srácok továbbra is magabiztosan, elszántan dolgozzanak és higgyenek abban, amit csinálunk. Ez mindig megvolt a csapatban.”
„Sérültek? Összességében túl sok mérkőzés van. A hétvégén a Newcastle-ben is volt két sérülés. Úgy tűnik, hogy Pobega csípőproblémával bajlódik, míg Okafor esetében talán izomfáradtságról van szó. Meglátjuk… Noah nemrég épült fel az izomsérüléséből, ami a másik lábát érintette. Reméljük, hogy nem komoly a sérülésük. Az biztos, hogy túl sok mérkőzést kell játszanunk és ez minden csapatra vonatkozik.”
„Európa Liga? Amikor pályára lépünk, tudjuk, hogy milyen mezt viselünk és nyerni akarunk. Ez a mentalitás minden meccsre és minden versenysorozatra érvényes. Most két hónapig a bajnokságra kell koncentrálnunk. Egyszerre csak egy mérkőzésre figyelünk és csak arra gondolunk, hogy minél több pontot szerezzünk.”