A Milan egyike annak a 8 csapatnak, amely a 3. helyen zárt a csoportjában a Bajnokok Ligájában, így tavasszal az Európa Ligában folytatja szereplését. Megnéztük, hogy mely csapatok közül fog ellenfelet kapni a Rossoneri és hogyan zajlik a lebonyolítás.
Az Európa Liga főtáblájára 32 csapat kvalifikálta magát és 8 darab négyfős csoport alakult ki. A csoportelsők automatikusan továbbjutottak a legjobb 16 közé, míg a csoportmásodikok rájátszást fognak vívni a nyolcaddöntőbe jutásért a BL-csoportkör harmadik helyezettjei ellen. Csütörtökön kialakult a kieséses szakasz mezőnye.
A Bajnokok Ligájából a Milan mellett a Galatasaray, a Lens, a Braga, a Benfica, a Feyenoord, a Young Boys és a Shakhtar került az Európa Liga kieséses szakaszába.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) december 18-án, hétfőn 13:00 kezdettel tartja az Európa Liga rájátszásának sorsolását. A nyolc EL-csoportmásodik kiemeltként várhatja a sorsolást, míg a nyolc BL-harmadik helyezett nem kiemelt lesz. A továbbjutás két mérkőzésen fog eldőlni, az odavágót 2024. február 15-én, míg a visszavágót 2024. február 22-én rendezik. A sorsolás szabályainak értelmében azonos nemzetiségű csapatok nem kerülhetnek össze a rájátszásban és a kiemelt csapatok fogják hazai pályán játszani a visszavágót.
A Milan tehát nem kiemeltként várja a hétfői sorsolást, amelyen kiderül, hogy melyik kiemelt csapat lesz az ellenfele a nyolcaddöntőbe jutásért vívott rájátszásban.
CSOPORTMÁSODIKOK (KIEMELTEK):
Freiburg (német)
Marseille (francia)
Sparta Praha (cseh)
Sporting CP (portugál)
Toulouse (francia)
Rennes (francia)
Qarabag (azeri)
A következő csapatok jutottak be a nyolcaddöntőbe csoportelsőként: West Ham, Brighton, Rangers, Atalanta, Liverpool, Villarreal, Slavia Praha, Leverkusen.
2 hozzászólás
A Marseille és a Sporting azok akik azért erősebbek, de ezek közül mindenki verhető. Jelenleg szerintem csak a Liverpool és még talán a Leverkusen akik erősebbek. A negyed vagy az elődöntőig azért remélem elmegyünk, gyűjtjük a koeff pontokat, és hozunk egy kis pénzt. Meg szerintem az Európa Ligában jobban tudnak fejlődni a játékosaink is, főleg az újak. Így hajrá.
Jöjjön csak a Sporting, Marseilles, legalább komolyabb meccs lesz és meglátjuk ismét hogy nemzetközi szinten mire megyünk. BL magas labda volt, itt a lehetőség megmutatni, hogy van keresnivalo komoly kickoff meccsen.