Ismael Bennacer boldogan nyilatkozott a Frosinone elleni győzelem után, amelyen nagyon hosszú kihagyás után visszatért a pályára. Az algériai válogatott középpályás 206 napig volt harcképtelen sérülés miatt és a 79. percben csereként lépett pályára a meccsen. Bennacer a nyilatkozatában kitért az érzelmekre, a hosszú kihagyására, a középpályára, Zlatan Ibrahimovic esetleges visszatérésére és a januári Afrikai Nemzetek Kupájára is.
„Nagyon kemény időszak volt, de elmúlt és mindig közel maradtam a csapathoz. Hihetetlenül keményen dolgoztam annak érdekében, hogy eljöjjön ez a nap és most újra kezdjük a szezont. Alig találok szavakat, hogy leírjam, belül milyen érzés volt ismét pályára lépni a közönség ilyen fogadtatása mellett. Nagyon, nagyon boldog és büszke voltam. Mindent bele akartam adni a szurkolókért a pályán, mert ők mindig mellettünk álltak és nagy erőt illetve elszántságot adtak nekünk. Büszke vagyok arra, hogy ilyen szurkolótáborunk van.” – mondta Bennacer a lefújás után.
„Jól irányítottuk a mérkőzést, három gólt szereztünk és egy gólt kaptunk. Kár volt azért a kapott gólért, de a győzelem volt a legfontosabb dolog ezen az estén. Középpálya? Ruben, Tijjani és Yunus nagyon erős játékosok. Még nem játszottam velük, csak együtt edzettünk. Úgy érzem, hogy jól fogunk teljesíteni. Remek munkát végeznek és pluszt adnak a csapatnak. Egységesnek kell maradnunk.”
„Amikor megműtötték a térdemet, nem tűztem ki magam elé határidőket. Az orvosok azt mondták, hogy a felépülésem 6 és 8 hónap közötti időt fog igénybe venni és végül szinte napra pontosan 7 hónap után tértem vissza a pályára. Így tehát minden jól alakult és nagyon, nagyon boldog vagyok. Nagyon hosszú idő volt, sok új dolgot tapasztaltam meg és rengeteget tanultam. Most már vége és örülök, hogy újra a pályán lehetek. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy itt legyek. A pályára lépésem pillanata elfeledtette velem az összes nehéz periódust, amelyen keresztül mentem az elmúlt hónapokban. Nehéz volt eljönni a stadionba úgy, hogy nem léphettem pályára a mérkőzéseken. Nagyon hosszú ideig vártam erre a pillanatra.”
„Scudetto? Ha egyszer megnyered, akkor utána újra nyerni akarsz. Teljesen normális, hogy ilyen mentalitásod van, ha a Milan játékosa vagy. Csak a győzelemmel lehet előrelépni. Arra törekszünk, hogy mindent beleadjunk és a legjobb formánkat nyújtsuk.”
„Ibrahimovic? Még nem beszéltünk egymással a visszatéréséről, de nagyon örülnénk neki. Sokat dolgozunk, koncentráltnak kell lennünk és mindent beleadni a pályán.”
Januárban rendezik az Afrikai Nemzetek Kupáját, amelyen Algéria is érdekelt. Egyelőre kérdéses, hogy Bennacer ott lesz-e a tornán, amely január 13. és február 11. között lesz.
„Meg akarom újra találni a meccsritmusomat, aztán meglátjuk, hogy készen fogok-e állni. Beszélni fogok a szövetségi kapitánnyal is. Egy elég komoly sérülésen vagyok túl és ha nem állok készen, akkor jobb döntés egy olyan játékost behívni, aki 100 százalékos állapotban van. Meglátjuk, hogy milyen formában leszek.”