Hatalmas reflektorfényt kapott a futball világában Gianluigi Donnarumma fogadtatása, amelyben a Milan-drukkerek részesítették a Paris Saint-Germain elleni mérkőzésen a Bajnokok Ligájában. A teltházas San Siróban a hatalmas füttykoncert és a sértegető rigmusok mellett a Milan szervezett szurkolói csoportja, a Curva Sud Milano egy millió darab hamis bankjegyet készített Donnarumma arcképével és a zsoldos felirattal ellátva, hogy „megajándékozzák” vele a kapust. A meccs előtt a „Dollarumma-bankjegyeket” szétosztották a szurkolók között, akik kötegenként megvásárolhatták és az ultrák az ebből befolyó teljes bevételt felajánlották jótékony célra. A Curva Sud Milano egy nyílt levelet címzett Donnarummának, amelyből lépésről lépésre végigkövethető, hogyan lett egy közönségkedvencből az egyik leggyűlöltebb játékos.
„Kedves Zsoldos… Mi Milan-szurkolók romantikusok és álmodozók vagyunk és olyan viselkedést vártunk volna el Gianluigi Donnarummától, ami tükrözi az általa bevallott és hangoztatott Rossoneri iránti rajongását. Hálát vártunk volna el azoktól, akik azt mondták, hogy a szívükben hordozzák a Milant, még ha tisztában is vagyunk azzal, hogy a mai futballban nagyon nehéz ellenállni bizonyos csábításnak. A Milan minden bizonnyal hálát érdemelt volna Donnarummától mindazért, amit a klub érte tett, hogy kiválasztotta, felnevelte és elindította a karrierjét a Serie A-ban. Hálát érdemelt volna az a Milan, amely a Donnarummával folytatott tárgyalások éveiben nehéz gazdasági helyzetben volt és jelentős pénzösszeget szerezhetett volna a kapus eladásából, ha ő nem próbálta volna meg minden lehetséges módon elérni azt, hogy ingyen távozzon. Donnarumma kifejezhette volna a háláját, sőt a Milan iránti kötődését is, ha hagyta volna, hogy a klub bevételhez jusson az eladásából. Az utóbbi évek futballvilágában meglehetősen szokatlan módon köszönhette volna meg a klubnak, amely valóra váltotta a gyerekkori álmait.
De a történet másképpen alakult, mint reméltük és ahogy megérdemeltük volna, mindkét fél részéről. Nekünk, szurkolóknak gúnyt űzött az érzéseinkből és a szenvedélyünkből, míg a Milan kénytelen volt lemondani egy olyan értékéről, amelyben hitt és amibe befektetett.
Egy millió darab hamis bankjegyet nyomtattunk Donnarumma számára. Ha az első félidőben a Curva Sud szektorai előtt véd, akkor a hangosbemondónk visszaszámlálása után dobjuk a bankjegyeket a 10. percben, pont ahány millióért ment Párizsba. Ha viszont a második félidőben véd a Sud szektorai előtt, akkor a visszaszámlálásra nem sokkal a második félidő kezdete előtt kerül sor. Úgy döntöttünk, hogy a Donnarumma számára kitalált és megvalósított hamis dolláros kezdeményezésnek a teljes bevételét a Baggio és a Corvetto milánói városnegyed futballiskoláinak adományozzuk a ‘Sport4Restart’ humanitárius projekt keretében. A befolyt összegből mezeket, cipőket, labdákat és felszereléseket veszünk, amikre egy gyereknek szüksége van ahhoz, hogy focizhasson és kergesse az álmait. Ugyanazokat az álmokat, amelyekről gyerekként egy Milanba igazoló kapus álmodozott, hogy bekerüljön abba a csapatba, amelynek szurkolója volt.
Nem minden gyereknek – aki elkezd futballozni – adatik meg a szerencse és a nagy lehetőség, hogy egy napon a szíve csapatában focizhasson, hogy magára öltse azt a mezt, amelyről álmodott. Pontosan ez történt egy 1999 februárjában, Castellammare di Stabiában született gyerekkel, aki Kaká és Shevchenko Milanjának illetve Maldininek és Gattusónak volt a rajongója. Ezt a 14 éves gyereket a Milan kiválasztotta, hogy az utánpótláscsapatokban és a Primaverában játsszon. Ez a gyerek magas volt, hosszú karokkal és mindig is kapusként játszott. Általában minden gyerek arról álmodik, hogy gólokat szerezzen, ehelyett ez a srác arra született, hogy védje a kaput és megakadályozza az ellenfél játékosainak gólszerzését és hogy a legmagányosabb játékos legyen a pályán. Ez a kisfiú a szíve csapatának mezét viselte és az általa imádott csapatnak védte a kapuját, miközben még nagyobb álmokat kezdett szövögetni. Arról álmodott, hogy a Serie A-ban védjen, pályára lépjen a San Siróban és egy nap a Milan kapusa legyen. Annak a csapatnak a kapusa, amelynek mindig is szurkolt. Erről álmodott a Milan gyermeke, erről álmodott Gianluigi Donnarumma.
Ami tündérmesének tűnt, később valósággá vált, amikor a 15 éves Donnarumma bekerült az első csapat keretébe és Inzaghi edző mellé leült a kispadra, majd a következő évben, 16 évesen aláírta az első profi szerződését a Milannal, vagyis azzal a csapattal, amelyért gyermekkora óta dobog a szíve. Ettől a pillanattól kezdve a Milan és egy 16 éves kapus útja egyesült és már csak az álom megvalósulásának az a része hiányzott, amit egy bátor edző és egy igazi férfi végrehajtott: Sinisa Mihajlovic beállította a Rossoneri kapujába az alig több mint 16 éves Donnarummát, aki 2015. október 25-én debütált a Serie A-ban. Ettől a naptól kezdve ez a srác lett a Milan kezdőcsapatának kapusa és nagyon hamar a Curva Sud kedvencévé illetve sok kisgyerek és Rossoneri-szurkoló példaképévé vált.
Minden tökéletesnek tűnt: volt egy kapus, aki Milan-szurkoló, a Rossoneri utánpótlásában nőtt fel és alig 16 évesen már kezdőjátékos volt a Serie A-ban, ezzel minden esélye megvolt arra, hogy a szurkolók egy új ikont lássanak a pályán, aki új fejezeteket ír a klub legendás történelemkönyvébe Rivera, Baresi és Maldini után. Ez egy olyan izgalmas és romantikus történet, amelyet csak a futball tud írni és amelynek nem lesz happy endje.
És ezért nem az AC Milan-szurkolóit lehet hibáztatni.”
9 hozzászólás
A Curva Sud tényleg kezdi egy kicsit túltolni.
Donnarumma San Siróba való visszatérésének „tiszteletére” megvolt a véleménynyilvánítás a meccsen.
Azt, hogy mi erről (ti. Donnarumma távozásáról, illetve annak mikéntjéről) a Milan-szurkolók többségének véleménye, már korábban többször megénekelték-megénekeltük. Volt levél korábban is, voltak nyilatkozatok, minden.
Erre a levélre – ami ráadásul a világon semmi újat nem mond azon kívül, hogy „pénz” beszórására mi volt a terv – a világon semmi szükség nem volt, összességében egy fércmunka. Próbál hatásos lenni – főleg ezzel az atipikus lezárással, de nem sikerül. A levélben nagyjából azt írják le, amit eddig is mindenki tudott. A vége viszont olyan lett, mintha egy laptopon írták volna, és jött volna a figyelmeztetés, hogy az akku töltöttsége már csak 5%-on van. Na, olyan is lett a befejezés…
Donnarumma milanos élettörténetébe nagyvonalúan „elfelejtették” beleírni, hogy azért csak összekotort több mint 250 meccset, és alighanem a Milan történetének legjobb kapusáról beszélhetünk vele kapcsolatban.
A levél apropója Donnarumma visszatérése volt, nyilván utalással a távozására. Ha a távozásával kapcsolatos eseményeket akarták felemlegetni, és eköré felfűzni ezt a hatásvadász valamit, akkor viszont felesleges volt Ádámnál és Évánál elkezdeni a történetet. Ugyanakkor amennyiben egy quasi milanos Donnarumma-életrajzot akartak összehozni, akkor inkorrekt volt kihagyni belőle, hogy azért tett is pár dolgot a Milanért a „Zsoldos”… David Beckham karrierje szempontjából lényeges momentum volt az argentinok elleni emlékezetes vb-kiállítása 1998-ban, meg is kapta érte a magáét (az akkori egyik újságcikk címe: „Tíz hős és egy hülyegyerek”). De azért Beckham előtte és utána is tett egy-két dolgot az angol labdarúgásért…
A „hálával” kapcsolatban azért annyit tegyünk hozzá, hogy bár Donnarumma messze nem tiszta, mint a friss hó, azért a Milan vezetőségének a felelősségét is lehetne vizsgálni azzal kapcsolatban, hogy miért úgy alakult ez a dolog, ahogyan. Donnarumma kicseszett a Milannal, ez tény. De ez kicsit olyan, mintha az ellenfél kártyázás közben meg sem próbálja a nála lévő erős lapokat kijátszani, majd a parti végén siránkozik, hogy a másik nyert…
Na mindegy. Úgy gondolom, meg lehetett volna írni ezt a levelet sokkal jobban is.
Örüljünk inkább annak, hogy Donnarumma sem Leao lövését, sem Giroud fejesét nem tudta fogni. És persze reménykedjünk, hogy a Dortmund az utolsó körben kiejti a PSG-t.
@Lansky A Curva Sudnak nincs Lanskyja, ezért lett ilyen a levél 😀
Ez a Milan történetének legjobb kapusa megállapítás eléggé sántít szerintem, mert előtte is volt nála jobb kapusunk, meg utána is…
Az nem gond, ha csak ezzel nem értesz egyet, mert ez a hozzászólás talán legkevésbé lényeges része…
Egyre inkább olyan érzésem van, mint amikor egy csaj szakít a pasival, a pasi meg hónapokig zaklatja messengeren. Rengeteg játékos távozik ingyen folyamatosan, és ennek jelentős hányada úgy, hogy közben azt nyilatkozza, hogy itt akar játszani, mert ilyenkor a csapatmorál miatt ezt kell mondani. Soha még ilyet nem láttam azelőtt, mint amit a Curva Sud itt leművel.
Pont arról szól a levél, hogy nem egy volt a sok közül. Lehet így távozni, de neki kicsit máshogy kellett volna. Vannak olyan játékosok, akik ha visszajönnek a stadionban tapsot kapnak, ő füttyöt fog. És a pasi egy idő után megunja, Donnának ez egész karrierje alatt el kell viselnie, de nyilván leszarja, a szurkoló meg csinálja ha jól esik neki, szerintem ez is a futball része.
Itt a pont! Én is így gondolom. Szerintdm ez nem egy átlagos történet volt…
Én az közé tartozom, akik nem az olaszok miatt szerették meg és szeretik a Milant. Nagyon az sem hatna meg, ha egy olasz sem lenne a csapatban.
Anno örültem Donnarummának, mert jól indult és úgy tűnt lesz egy új rekord, bíztam abban, hogy a meccsek számában túljátsza Maldinit.
Azt sem felejtem el, hogy az Amelia, Abate (vele még nem volt gond), Agazzi, Gabriel, Storari, Roma, Lopez nevű veretes névsor után kellett egy normálisnak tűnő reménység abban az amúgy is hosszú gyalázatos időszakban.
Marha nagy bravúrjai voltak, de mellette ott voltak a 3-4 meccsenkénti ordító bakijai. Nem beszélve arról a szívinfarktus közeli állapotról amit akkor okozott, amikor valamelyik (amelyik még ráadásul ismerte is) visszapasszolta neki a labdát. Az már egy fél gól volt az ellenfélnek, de az mindenképp hogy 10 kirúgásából 8x az ellenfél jöhetett bedobással és támadhatott.
Helyette aztán kaptunk egy Maignant, aki tényleg egy tekintélyt parancsoló vezéralkat (nem csak annak akarja beállítani a sajtó), irányítja a védelmet. Neki is nagy szerepe volt a Scudettoban, hiszen Donna-bakik nélkül lehozta a szezont, miközben láthattuk, hogy mennyivel többet ér egy kapus, ha nem kétballábas és még gólpasszt is kioszt, vagy olyan támadás indul el tőle, amiből gól lesz.
Egy percig nem bánom, hogy Donna elment és a Curva Sud helyében sem foglalkoznék vele, mert így olyan mintha valami pótolhatatlan játékost veszítettünk volna. Az idő bebizonyította, hogy nem, sőt szerintem Párizsban is elcserélnék a két kapust szó nélkül.
Erőlködésnek tűnik a Curva Sud, de mi nem biztos, hogy minden cikket, nyilatkozatot látunk itthon. Nem tudjuk, hogy esetleg csak reagáltak-e valamire.
Pár napja, hete a menedzserének, a mangalica drogos öccsének magyarázkodó nyilatkozata is egy felesleges fingreszelés volt.
Ha ez a Curva Sud akció csak arra volt jó, hogy a két gólnál nem állt jó helyen az idegtől, akkor már megérte.
Az meg elég beszédes volt, ahogyan Mbappé röhögött ezen a szituáción.
Lesz ennél rosszabb időszaka is, amikor majd hazasunnyog pl. egy Juventusba 🤣
Dollarumma egy életre szóló döntést hozott, hát egy életen át viselje a következményeit.