A Milan hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a Paris Saint-Germain ellen a Bajnokok Ligájában és a mérkőzést követően szavazást indítottunk a magyar Milan-szurkolók körében arra vonatkozóan, hogy ki nyújtotta a legjobb teljesítményt a csapatból.
Dembélét nem tudom, iróniából tetted-e oda. Barcásként már számtalanszor láttam hasonló jelenetet fontos pillanatban, amit most is, 90+ perc, rálép a labdára ziccerben és elesik. Olyan jót röhögtem. Aztán pár perc múlva megint elesett magától 16-oson belül ígéretes szituban. Amúgy tényleg nem volt rossz, de nála gyengébb clutch játékost még talán sosem láttam. Donnarumma sajna nagyon jó volt, de szerencsére nem számított. 🙂
A sorrended nálam is stimmel, de Musah elé csak beraknám Giroud-t.
RLC és Leao között nehezen tudok dönteni, mert a játékunkban RLC jelenti a különbséget, de Leao mégiscsak gólt ollózott és hihetetlen jól védekezett. Végül RLC-re tettem a voksom.
Rafát azért szoktam kritizálni, mert nem látszik rajta a lelkesedés, nem teszi magát oda védekezésben. A tegnapi hozzáállása után nem tehetem meg, hogy ne őt jelöljem a legjobbnak! 🙂 RLC is zseniális volt, ha belövi a ziccerét, akkor talán rá szavazok.
Igen most odatette magat bar a PSG golnal nagyon szidtam Leaot mert a szokasos flegma arcal setalt a szoglet utan es pont o volt az aki bentmaradt igy es miatta nem lett lesen Skriniar
Én úgy láttam, hogy a les nem Leaon múlt, mert középen a tolakodásnál maradt benn ember. Skriniar nagyon jól indult, akinek pedig fognia kellett volna, de ellépett tőle, az RLC volt. Nálam ezért Rafa a meccs embere, nem RLC. Szerintem Ő hibázott a gólnál.
Számomra a legjobb a CSAPAT volt! Itt én is RLC-t jelöltem meg, mert nagyon hiányzott az a karakter és tudás a középpályáról, amit képvisel. De nem is tudok gyengébb teljesítményt mondani. Szerintem most mindenki ott volt fejben nagyon. A védelmet is ki kell emelni a támadók mellett, mert amit ilyen minőségű támadosorral szemben műveltek az egész mérkőzés alatt, az sem semmi. FORZA
RLC labdatartásban, támadásban nagyon hasznos volt, de nálam egyértelműen Leao volt a legjobb. A gólja és cselei mellett 4 labdaszerzése kimagasló. A 3 középpályás összesen szerzett hármat!!
Valaki írta a PSG gólnál Leao szerepét. Én rosszul látom, hogy RLC egyszerűen otthagyta azt a tuskó védőt? 3 Milan játékos volt ott ahol tovább csúsztatták, tök feleslegesen lépett arra, főleg azt látva, hogy neki kiosztott embere volt.
15 hozzászólás
Nalam RLC! Őt szorosan Leao követi!
Reijnders szerintem nem volt most jo! RLC es Leao utan Musah jön nálam.
Amúgy meg az osszkep alapjan Dollarumma meg Dembele volt a legjobb de szerencsere nem szamitott
Dembélét nem tudom, iróniából tetted-e oda. Barcásként már számtalanszor láttam hasonló jelenetet fontos pillanatban, amit most is, 90+ perc, rálép a labdára ziccerben és elesik. Olyan jót röhögtem. Aztán pár perc múlva megint elesett magától 16-oson belül ígéretes szituban. Amúgy tényleg nem volt rossz, de nála gyengébb clutch játékost még talán sosem láttam. Donnarumma sajna nagyon jó volt, de szerencsére nem számított. 🙂
A sorrended nálam is stimmel, de Musah elé csak beraknám Giroud-t.
RLC és Leao között nehezen tudok dönteni, mert a játékunkban RLC jelenti a különbséget, de Leao mégiscsak gólt ollózott és hihetetlen jól védekezett. Végül RLC-re tettem a voksom.
Ja, Calabriát kihagytam, Kvara után a világ legjobb balszélsőjét is zsebre tette kb.
Rafát azért szoktam kritizálni, mert nem látszik rajta a lelkesedés, nem teszi magát oda védekezésben. A tegnapi hozzáállása után nem tehetem meg, hogy ne őt jelöljem a legjobbnak! 🙂 RLC is zseniális volt, ha belövi a ziccerét, akkor talán rá szavazok.
Igen most odatette magat bar a PSG golnal nagyon szidtam Leaot mert a szokasos flegma arcal setalt a szoglet utan es pont o volt az aki bentmaradt igy es miatta nem lett lesen Skriniar
Én úgy láttam, hogy a les nem Leaon múlt, mert középen a tolakodásnál maradt benn ember. Skriniar nagyon jól indult, akinek pedig fognia kellett volna, de ellépett tőle, az RLC volt. Nálam ezért Rafa a meccs embere, nem RLC. Szerintem Ő hibázott a gólnál.
Pontosan!!!
RLC💪🦍
Számomra a legjobb a CSAPAT volt! Itt én is RLC-t jelöltem meg, mert nagyon hiányzott az a karakter és tudás a középpályáról, amit képvisel. De nem is tudok gyengébb teljesítményt mondani. Szerintem most mindenki ott volt fejben nagyon. A védelmet is ki kell emelni a támadók mellett, mert amit ilyen minőségű támadosorral szemben műveltek az egész mérkőzés alatt, az sem semmi. FORZA
Voltak többen is jók, de számomra nem is kérdés, hogy RLC.
RLC volt számomra is a legkomplexebb, Calabria védekezésben, Rafa és Giroud támadásban mentek nagyot. Szép volt fiúk, szép este volt!
Forza MILAN!
Nálam egyértelműen RLC. Hatalmasat melózott, sérülés után így visszatérni valami brutális. Egyszerűen nem tudták megállítani szabályosan.
RLC labdatartásban, támadásban nagyon hasznos volt, de nálam egyértelműen Leao volt a legjobb. A gólja és cselei mellett 4 labdaszerzése kimagasló. A 3 középpályás összesen szerzett hármat!!
Valaki írta a PSG gólnál Leao szerepét. Én rosszul látom, hogy RLC egyszerűen otthagyta azt a tuskó védőt? 3 Milan játékos volt ott ahol tovább csúsztatták, tök feleslegesen lépett arra, főleg azt látva, hogy neki kiosztott embere volt.
Igen, RLC embere volt, simán ellépett tőle…
Azt gondolom bőven jóvátette ezt az amúgy nem kicsi hibát.