Arrigo Sacchi, a Milan korábbi sikeredzője úgy gondolja, hogy nem lenne helyes döntés meneszteni Stefano Piolit a csapat kispadjáról és véleménye szerint magasabb szinten van a probléma forrása. Az olasz szakember interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak és megvédte Piolit, valamint kifejtette, hogy mi a Rossoneri legfőbb problémája.
HELYES DÖNTÉS LENNE PIOLI MEGTARTÁSA?
„Én azt mondanám, hogy igen. Van valaki, aki úgy gondolja, hogy Pioli a hibás? Remélem, hogy nem… Azt gondolom, hogy a legsúlyosabb probléma felsőbb szinteken van, a problémák onnan erednek. Az a hiba, hogy a klub túl sok külföldi játékost vásárolt. Azoknak a játékosoknak, akik külföldről érkeznek idő kell ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a bajnokságunkhoz, a játékhoz és a rendszerhez. Ezek a srácok zavartnak tűnnek és ennek az az eredménye, hogy a Milan nem mindig egységes csapatként játszik.”
MELYEK A LEGNAGYOBB NEHÉZSÉGEK ILYEN HELYZETBEN?
„Minden nehézkessé válik, még a játékosok közötti kommunikáció is, mert nem ugyanazt a nyelvet beszélik. Felteszem a kérdést, hogy tényleg szükség volt ennyi változtatásra? A Milan nagyon keveset költekezett, aztán megnyerte a Scudettót és bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A klub a nyáron forradalmat hajtott végre és ez azt feltételezi, hogy az előző vezetőség kudarcot vallott.”
A SZURKOLÓK JOGGAL CSALÓDOTTAK ÉS DÜHÖSEK… MIT GONDOL?
„Jogos volt a közönség füttykoncertje az Udinese ellen. Nagyon rossz teljesítmény volt. Tény, hogy most nagyon kevés idő van hatni a játékosok fejére és meggyőzni őket arról, hogy egy csapattá kell válniuk.”
MIT KELLENE TENNIE PIOLINAK?
„Nem merek tanácsot adni neki, ő pontosan tudni fogja, hogy mit kell tennie. Én csak azt tudom mondani, amit én tettem. Amikor csatlakoztam a Milanhoz, engem Mr. Senkiként bélyegeztek meg. Valójában Mr. Senki voltam… De Mr. Senki nem akart a csapatába nagyképű, individualista, lusta, arrogáns és nem profi hozzáállású játékosokat. Manapság az edzőknek az átigazolásoknál hallatniuk kell a hangjukat. Mielőtt leigazoltuk Rijkaardot, elküldtem az egyik megbízható emberemet, hogy két hétig kövesse őt. Amikor visszatért, még azt is megkérdeztem tőle, hogy a játékos mit eszik és milyen szokásai vannak a pályán kívül. Előbb emberileg kell kiválasztani a játékosokat.”
A KLUB VEZETŐSÉGE TOVÁBBRA IS KÖZEL ÁLL AZ EDZŐHÖZ…
„Ez pozitív dolog, mert így Pioli kellő tekintéllyel rendelkezik a csapat irányításakor. A Milannál töltött első évemben voltak nehézségeim. Egy napon Berlusconi eljött Milanellóba és azt mondta: »Jó reggelt! Maximális a bizalmam Arrigo felé, követni fogom őt és marad nálunk jövőre is. Aki nem hajlandó követni őt, az nem marad. Viszlát!« Huszonhét másodperces volt a beszédje és attól a pillanattól kezdve elkezdődött a nagy utazásunk. A klub ereje kulcsfontosságú a nagy célok eléréséhez.”
5 hozzászólás
„e Mr. Senki nem akart a csapatába nagyképű, individualista, lusta, arrogáns és nem profi hozzáállású játékosokat. ”
Leaonak egy kis fricska 😀
Szerintem lehet egy darabig magyarázni a semmit, de ha kiesünk a BL csoportból és a bajnokságban távolodunk a top4-től, úgy hogy semmi tudatos nincs a játékunkban és a fejlődés legkisebb jele sem látszik, akkor Piolit el fogják küldeni.
De csak nállunk nehéz a beilleszkedés?
„akik külföldről érkeznek idő kell ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a bajnokságunkhoz, a játékhoz és a rendszerhez”
Bocsánat, de ez marhaság. Anglia azért lett a legjobb bajnokság, mert beengedték a külföldieket, akik változást hoztak a „szélen elfutunk, beadjuk, fejelünk, közben meg keménykedünk” játékstílusba. Cantona, Zola, Bergkamp, Henry stbstb., mind-mind nagyon sokat tettek azért, hogy a PL fejlődjön. Nem lehet hogy akkor az a baj hogy fordítva ülnek az olaszok azon a bizonyos lovon? Nem lehet hogy el kéne kezdeni felvenni a kesztyűt és elindulni a német és az angol bajnokságok irányába? Ahol nem csak az eredmény a lényeg, hanem az is hogy ez egy nézhető „termék” legyen? Ahol a kis csapatok is focizni akarnak és ezért emészthető mondjuk Brighton vagy Union Berlin mérkőzése is?
Lehet pont ezen kéne változtatni amit Sacchi, ezt a begyöpösödött 0-0-ás olasz felfogást el kéne engedni és hozni egy olyan edzőt, aki hajlandó nemzetközi szinten is emészthető játékot játszatni. Ahol lehet kikapunk egy Udinese-től, de úgy állunk fel a meccs után hogy „baxa meg, sokkal jobbak voltunk csak iszonyat pechünk volt”. És nem úgy hogy egy x-es meccsen egy 14 meccse nyeretlen csapat ellen semmit nem mutattunk, semmi elképzelés nem volt, csak hogy lőjünk egy gólt valahogy, aztán ennyi és mindenki baromi ideges és csalódott.
„Van valaki, aki úgy gondolja, hogy Pioli a hibás?” JELEN!
Sacchi kb. egy hónappal ezelőtt negatív kritikát fogalmazott meg a Milannal (Leaóval)szemben is. Néhány elem a nyilatkozatából: a Milan nem egységes; csapatjáték kell; folyamatosan mozogni és presszingelni kell; a játékosoknak tudniuk kell területet nyitni és zárni; a Milan játéka Leaótól függ… Ezek egyrészt olyan elemek, amiket akár tegnap is elmondhatott volna Sacchi. De ami a lényeg, ezek olyan negatívumok, amik mögött Pioli döntései állnak. Amiket Sacchi felsorolt hiányosságokként, azok ellen az edző tudna tenni.
Ezek a problémák még most is megvannak, ráadásul nem arról van szó, hogy mondjuk rugdossuk meccsenként a 4-5 kapufát, ami a pech kategória, hanem arról, hogy szemmel láthatólag a csapattal nem gyakoroltatta be Pioli a fenti játékelemeket. Van célzott, tervezett presszing? Van begyakorolt mozgás? Megvannak a játékkapcsolatok, az automatizmusok? A csapatrészek kölcsönhatása, a hibákra való reagálás látható? Nem úgy tűnik…
Sacchi egész egyszerűen marhaságokat beszél, már elnézést. Túl sok a külföldi játékos?! A scudettós idényben mennyivel volt több olasz a keretben, mint idén? Romagnoli meg Tonali megléte (jelenleg hiánya) ekkora negatív hatást kellett volna hogy kifejtsen? Nehogy már erre a két emberre fogja Sacchi, hogy ez a baj… És ha már a külföldiek sokasága… Arra miért nem tér ki Sacchi, hogy Pioli kérte ezeket a (nem olasz) játékosokat, akik sokasága miatt úgymond a gondok vannak?
Sacchi egyszerűen szerelmes az 1987-1991-es csapatába. Hogy büszke arra a társaságra, nem csodálom, lehet is. De azóta eltelt 30-35 év, és annyi minden megváltozott a futballban, annyi mindenre kell figyelni, hogy baromi könnyű jönni a „bezzeg az én időmben” szöveggel. Akkoriban volt játékosuralom? Akkoriban lehetett szabadon igazolni annyi külföldit, amennyit csak akart egy klub? Volt már Bosman-szabály? Volt FFP? Voltak arab milliárdok? Volt ilyen szintű pénzügyi dominancia, mint az angol kluboknál manapság? Mekkorák voltak a költségek? A BEK-ben a folyamatos részvétel (vagy éppen a BEK-ből való kimaradás) annyira determinálta a klubokat, hogy azok sok tízmilliótól estek el, és felért egy kisebb csőddel, ha netán kimaradtak a sorozatból? Voltak aláírási pénzek, játékosügynöki, illetve papának, mamának, testvérnek, feleségnek, unokahúgnak stb. adott jutalékok egy-egy játékos leigazolásakor?
Sacchi valamiféle álomvilágban él, ami bizonyos fokig rendben is lenne. A meglátásai sokszor helytállóak. De nem lenne hátrány, ha esetleg elolvasná azokat az interjúkat, amiket pár héttel korábban adott, és esetleg egyfélét mondana. Ebben a nyilatkozatban lényegében megvédi Piolit, holott pár héttel korábban olyan futballszakmai alapkövetelményeket hiányolt a Milantól, amiket nem lehet másnak, mint Piolinak felróni.
Szó sincs arról, hogy a külföldiek nem értenék a Serie A-t, a rendszert, a játékot, nem tudnak alkalmazkodni… Hány olyan játékos érkezett más csapatokhoz, aki könnyen és gyorsan be tudott illeszkedni? Nem kevés. RLC például az egyik jól teljesítő játékosunk, Calabria ehhez képest hullámzó teljesítményt nyújt, mert van, amikor teljes homály, máskor meg egy klasszis szélsőnek momentuma sincs ellene. Reijnders nagyon jól kezdett, de mostanra az egyik leggyengébb középpályásunk lett. Giroud is relatíve gyorsan beilleszkedett, mikor érkezett. Musah sem gondolnám, hogy rossz lenne, Pulisic is hullámzó, de láthatóan nem kommunikációs problémák állnak a háttérben. Magasabb szinten Kane, Lewandowski vagy Bellingham viszonylag gyorsan megtanulta, hogy kb. mit kell csinálnia. Nem lehet, hogy az edzők értenek a nyelvükön? Nem lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy elmagyarázta nekik az edzőjük, hogy mikor mi a dolguk? És itt nem arról van szó, hogy valaki klasszis vagy nem.
Még valami, ami az emberi tulajdonságokat illeti, mert itt Sacchi igencsak nagy öngólt lőtt… Rijkaard, bár két évvel korábban került a Milanhoz, az 1990-es vb-n azért csak leköpte háromszor is Rudi Völlert… Az, aki ilyet csinál egy vb-nyolcaddöntőben, azzal kapcsolatban nem tudom, lehet-e az emberi tulajdonságokat emlegetni… Az egy sunyi, tahó megnyilvánulás volt tőle, olyan, amihez talán csak Zidane híres fejese hasonlítható. Ettől függetlenül hatalmas játékosnak tartom, posztján a valaha volt egyik legnagyobbnak. De nem gondolom, hogy az emberi tulajdonságait kellene kiemelni vele kapcsolatban… Gullitot sem mondanám egy könnyen kezelhető valakinek (1992 elején például kijelentette, hogy ha a Milan Boban mellett még egy légióst igazol, akkor a három holland távozik…), van Bastennel meg igen sok vitája volt Sacchinak, aki a tipikus holland iskola tanítását követve rendre megmondta az edzőnek, hogy mivel ért vagy nem ért egyet, gyakran nyíltan kritizálta. Ez nem nagyképűség vagy arrogancia?
Amikor Sacchi megérkezett a Milanhoz, ezt ő mondta pár hete, kérte bizonyos játékosok eladását, illetve a játékosok leigazolásakor, mint mondta, figyelt azok emberi tulajdonságaira is… Ehhez képest a játékosok közül kezdetben többen kritizálták, nem támogatták, így – a gyengébb eredmények következtében is – Sacchi védelmében Berlusconinak kellett egy legendás beszédben kiállnia mellette.
Sacchi Milanját a három hollanddal szokták leginkább jellemezni. Akármekkora legendákról is van szó, egyikük sem volt az a szerény, visszahúzódó típus, mindegyikben volt egy adag exhibicionizmus, valamiféle ultraliberális szemlélet, ami a konzervatívabb olaszokkal együtt fantasztikus elegyet alkotott, mert a hollandok megértették, hogy az egójukat a csapat szolgálatába kell állítaniuk, és akkor a legfelső határ az ég. De messze nem arról volt szó, hogy úgy viselkedtek volna, mint valami ministráns fiúk…
Hogy mi a probléma, illetve ki vagy kik miatt van probléma, majdnem mindegy. Meg kell oldani. De azért érdemes megint a Gazzetta első kérdését tekinteni. A kérdésben, úgy gondolom, benne van maga a válasz is… Ez a kérdés szerintem azt tükrözi, hogy a mintha a Gazzettánál is azt tartanák a legkézenfekvőbbnek, ha Piolinak ajtót mutatnának. Persze a Gazzetta csak véleményt formál, de valakitől nem véletlenül szokták megkérdezni azt sem, hogy nem akar-e lemondani… Azt gondolom, a Gazzettának ez a kérdése lehet, hogy találkozott az olvasói igényekkel is, mármint érdeklődés szintjén.