A debütáló dán tehetség, Alexander Simmelhack döntötte el a Milan Primavera mérkőzését a Sampdoria ellen.
Ignazio Abate együttese vasárnap hazai pályán fogadta a Sampdoriát a Primavera bajnokság nyolcadik fordulójában. A csapat hétközben 1-0-ra kikapott az UEFA Ifjúsági Liga csoportkörében a Paris Saint-Germain ellen. A 12. percben előnybe került a Milan, ugyanis egy szöglet utáni kipattanót Clinton Nsiala közelről a kapuba kotort.
Az első játékrészben kapufát lőtt a Sampdoria, míg a második félidőben Scotti kísérlete csattant a kapufán. A 77. minutumban jött a vendégek egyenlítő találata Leonardi révén. A meccs hosszabbításának utolsó másodperceiben a Rossoneri megszerezte a második gólt és ezzel együtt a győzelmet is. A 93. percben Sala 40 méteres szabadrúgásból középre ívelt és a labda a csereként debütáló Alexander Simmelhack elé pattant, akinek a lövése a kapuban kötött ki. A 17 éves dán csatárnak – aki a nyáron kölcsön+opcióval érkezett a Köbenhavn együttesétől – ez volt az első meccse és az első gólja a Primaverában.
Ezzel a győzelemmel a Milan Primavera továbbra is vezeti a tabellát az Interrel holtversenyben 8 forduló alatt 20 szerzett ponttal. A Rossoneri mérlege 6 győzelem és 2 döntetlen, valamint 18 rúgott gól és 5 kapott gól.

PRIMAVERA: MILAN-SAMPDORIA 2-1
Időpont: 2023.10.29. 11:00
Helyszín: Puma House of Football edzőközpont
Gólszerzők: Nsiala (12.), Simmelhack (93.) ill. Leonardi (77.)
Sárga lapok: Victor, Jimenez, Malaspina ill. Ntanda
KEZDŐCSAPATOK:
AC MILAN (4-3-3): Bartoccioni; Bakoune, Simić, Nsiala, Jiménez (68′ Magni); Victor (74′ Sala), Malaspina, Zeroli (86′ Skoczylas); Scotti, Sia (74′ Simmelhack), Traorè (74′ Bonomi). Subs: Raveyre; Magni, Paloschi, Parmiggiani; Perrucci, Vitali; Martinazzi.
SAMPDORIA (4-3-3): Scardigno; Porzi, Pellizzaro, Costantino, Langella; Conti (68′ Dacourt), Valisena, Alesi; Lemina, Leonardi, Pozzato (46′ Ntanda). Subs: Gentile; D’Amore, Georgiadis, Porcù, Ventre; Djalti; Chiesa, Meloni, Polli.
ÖSSZEFOGLALÓ:
KÉPGALÉRIA:





