A Milan elveszítette az első mérkőzését az októberi válogatott szünet után, miután szombaton hazai pályán 1-0-ra kikapott a Juventus ellen a 9. fordulóban. Íme a legfőbb statisztikák és érdekességek az összecsapásról.
A csapatnak ez volt a második veresége a 2023/24-es szezonban, így 9 forduló után visszacsúszott a második helyre 21 ponttal. A mérleg 7 győzelem és 2 vereség, valamint 16 rúgott gól és 9 kapott gól. Jelenleg 1 pont a hátrány a listavezető Interrel szemben és 1 pont az előny a harmadik Juventus előtt.
Megszakadt a Milan négy egymást követő mérkőzéses győzelmi szériája a Serie A-ban az idei szezonban. Ráadásul a Juventus 5 nyeretlenül megvívott meccs és több mint 2,5 év után tudta legyőzni a Milant. A piros-feketék legutóbb 2021 januárjában veszítettek a Juve ellen, akkor 1-3 lett az eredmény a San Siróban.
A 2023/24-es szezonban 9 forduló alatt összesen 3 kiállítás történt a Milannál a Serie A-ban, ami eddig a legmagasabb szám a bajnokságban. Tomori a Roma ellen, Maignan a Genoa ellen és Thiaw a Juventus ellen kapott piros lapot.
A győzelmet érő találatot a korábbi Milan-nevelés, Manuel Locatelli szerezte. Érdekesség, hogy az olasz válogatott középpályás pontosan 7 évvel ezelőtt, 2016. október 22-én szintén győztes győztes gólt lőtt, azonban akkor a Milan színeiben a Juventus ellen tette.
A hivatalos adatok szerint teltház volt a Juventus elleni meccsen és összesen 75 676 néző látogatott ki a San Siróba, ami a klubnak 5,3 millió eurós bevételt jelent jegyértékesítésből.
Legutóbb 1998 márciusában fordult elő, hogy a Juventus elleni összecsapáson kiállítottak egy Milan-játékost az első félidőben. Akkor Zvonimir Boban kapott piros lapot és a Juve 4-1-re nyert azon a meccsen.
A Serie A-ban a 2018/19-es szezon kezdete óta mindössze két olasz csapat, nevezetesen a Sassuolo és a Fiorentina (15-15 piros lap) kapott több azonnali piros lapot, mint a Milan (14 piros lap).
A hárompontos rendszer bevezetése óta Antonio Mirante 40 évesen és 106 naposan a harmadik Rossoneri-játékos, aki több mint 40 évesen lépett pályára a Juventus ellen az olasz élvonalban. Rajta kívül Paolo Maldini (40 évesen és 318 naposan) és Zlatan Ibrahimovic (40 évesen és 112 naposan) mondhatja el magáról.
Ez volt az első olyan mérkőzés a Serie A-ban a hárompontos rendszer bevezetése óta, amelyen egyszerre négy amerikai nemzetiségű játékos volt a pályán: Christian Pulisic, Yunus Musah, Timothy Weah és Weston McKennie.
Yunus Musah nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a mérkőzésen 12 km-rel.

MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
---|---|---|
52% | LABDABIRTOKLÁS | 48% |
7 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 14 |
1 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 4 |
0 | GÓLOK | 1 |
3 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 6 |
3 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 4 |
0 | KAPUFA | 0 |
385 | PONTOS PASSZOK | 356 |
84% | PASSZPONTOSSÁG | 86% |
6 | SZÖGLET | 3 |
0 | LES | 2 |
3 | VÉDÉS | 1 |
12 | SZABÁLYTALANSÁG | 16 |
1 | SÁRGA LAP | 4 |
1 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | CS | SZ | P | % | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MIRANTE | 98 | 15 | 56 | 16(4) | ||||||
CALABRIA | 81 | 1(0) | 3 | 32 | 84 | 5(4) | 1(1) | 2(0) | ||
THIAW | 39 | 1(1) | 29 | 91 | 6(2) | 4(2) | 4(2) | |||
TOMORI | 98 | 3 | 66 | 92 | 4(3) | 2(1) | 3(0) | |||
FLORENZI | 98 | 1(0) | 1 | 50 | 89 | 5(3) | 2(1) | 5(2) | ||
MUSAH | 98 | 3(0) | 29 | 76 | 6(1) | 1(0) | 3(2) | |||
ADLI | 62 | 2(1) | 3 | 22 | 76 | 8(5) | 5(5) | 4(3) | ||
REIJNDERS | 81 | 1(0) | 4(2) | 1 | 31 | 97 | 8(3) | 2(0) | 2(2) | |
PULISIC | 42 | 1(0) | 2(0) | 11 | 100 | 1 | 5(0) | 2(0) | ||
GIROUD | 62 | 1(1) | 1 | 6 | 75 | 1 | 3(1) | 6(3) | ||
LEAO | 98 | 2(0) | 1(1) | 2 | 12 | 67 | 3 | 11(8) | 2(2) | 2(2) |
JOVIC | 36 | 2(2) | 4 | 80 | 3(3) | 2(1) | ||||
ROMERO | 17 | 6 | 100 | 1(0) | ||||||
KALULU | 56 | 3 | 29 | 85 | 5(3) | 3(2) | 6(3) | |||
KJAER | 17 | 1 | 11 | 92 | 2(1) | |||||
KRUNIC | 36 | 2 | 13 | 81 | 1 | 3(3) | 2(2) |
jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | GP – gólpassz | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | P – sikeres passzok | % – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
- MUSAH – 12,08 KM
- FLORENZI – 10,70 KM
- REIJNDERS – 9,85 KM
- TOMORI – 9,77 KM
- CALABRIA – 9,33 KM
LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:
- LEAO – 36,18 KM/H
- TOMORI – 35,48 KM/H
- CALABRIA – 33,36 KM/H
- PULISIC – 33,24 KM/H
- THIAW – 32,58 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ