Paolo Scaroni, a klub elnöke szerint a Milan a 2028/29-es szezon elején költözhet az új stadionba és beszélt az „új San Siro” projekt meghiúsulásáról, a milánói önkormányzat ellenállásáról, valamint kitért arra is, hogy miből fogják finanszírozni a San Donatóban tervezett új stadionprojekt építési költségeit, amely mintegy 1 milliárd dollárra rúg.
„Évekig dolgoztam a San Siro projekten. Sok alkalommal találkoztam Sala polgármesterrel és az első naptól kezdve mindig próbáltam meggyőzni őt arról, hogy a San Sirót a világ legszebb stadionjává kell tennünk, mert Milánó megérdemel egy gyönyörű stadiont. A kérdés hosszú évekig húzódott, aztán szinte a végső csapást jelentette a San Siro második gyűrűjére vonatkozó műemlékvédelmi korlátozás. Ez nem zárta le végleg a kérdést, de egyértelműen akadályozta a Milan és az Inter álmait. Ezért elkezdtük felmérni egy új saját stadion építésének a lehetőségét. Ha 2018-ban sikerült volna meggyőznünk Milánó önkormányzatát az új San Siro projektről, akkor mostanra valószínűleg már épülne az új stadion. Elvesztegettük az időt, de néha az akadályok lehetőségekké válnak és véleményem szerint San Donato egy nagyszerű lehetőség a Milan számára. Remélem, hogy az új stadionunk ugyanolyan ikonikus lesz, mint a San Siro.” – mondta Scaroni a Sky Sport Italiának.
„A világ legszebb stadionját szeretnénk megépíteni. Ez egy környezetbarát létesítmény lesz 70 ezer férőhellyel. Szeretnénk értéket teremteni egy elszigetelt és elveszett területen és Milánó körül sok olyan település van, amely közel van a városközponthoz. Tetszik nekünk ez a megoldás, mert ez a nagy klubok megoldása. Tetszett az új San Siro projekt is, ami olcsóbb lett volna a költségek megosztása miatt, azonban nem adta volna meg azt az identitástudatot, amit az új stadion fog adni nekünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy egyedül építjük meg az új stadiont San Donatóban. Ez 1 milliárd dolláros beruházás lesz, amelynek körülbelül egyharmada saját tőkéből valósul meg, míg a további kétharmada pedig hitelből.”
„A terveink szerint az első mérkőzésünk az új stadionban a 2028/29-es szezon elején lesz, tehát 2028 júliusában vagy augusztusában.”
„Az új stadion területén meg kell oldanunk a parkolási és a csatlakozási problémákat, mivel a telek a két autópálya között egyfajta szigetben helyezkedik el. Ezért hidakra lesz szükség a város többi részével való összeköttetéshez. Kereskedelmi tevékenységeket fogunk létrehozni, de nem bevásárlóközpontokat, hanem éttermeket és szórakoztató központot. Ez egy olyan hely lesz, amely egész évben élettel telik meg. A mérkőzések mellett egyéb rendezvények és koncertek is lesznek. Nagy zöldterületeket fogunk kialakítani és ezek összekapcsolódnak a térség többi részével.”
A Milan új stadionja San Donatóban teljes egészében magánberuházás keretein belül fog megépülni, bármilyen állami forrás vagy közpénz bevonása nélkül.