A várakozások szerint a sérülésből lábadozó játékosok közül hárman is Stefano Pioli rendelkezésére állhatnak a következő fordulóban rendezendő Juventus elleni rangadón.
Másfél hét válogatott szünet következik és a hétvégén nem rendeznek meccseket az európai élvonalbeli bajnokságokban. Jövő héten a 9. fordulóval folytatódik a Serie A és a Milanra egy rangadó vár, ugyanis a Juventus lesz az ellenfél a San Siróban. Ráadásul ezt követően hétközben a Paris Saint-Germain elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-összecsapás, majd a Napoli elleni rangadó következik mindössze 7 nap leforgása alatt.
A La Gazzetta dello Sport mai beszámolója szerint Pierre Kalulu, Rade Krunic és Ruben Loftus-Cheek is fel fog épülni a válogatott szünet alatt, így várhatóan mindhárman bevethetőek lesznek a Juventus ellen.
Kalulu egy hónappal ezelőtt, szeptemberben a csapat egyik edzésén szenvedett izomsérülést a combjában, amelynek következtében 7 tétmeccset kellett kihagynia az elmúlt hetekben. Ezzel szemben Krunic a Verona elleni bajnokin sérült meg és az MRI vizsgálatok kimutatták a sérülést a jobb combhajlító izmában. Ezáltal a Cagliari, a Dortmund, a Lazio és a Genoa ellen is hiányzott.
Loftus-Cheek lágyéksérülésből lábadozik és a várakozások szerint a válogatott szünetben rendbe fog jönni. Ugyanakkor Ismael Bennacer és Mattia Caldara továbbra sem áll az edző rendelkezésére a következő hetekben.