Christian Pulisic, a Milan támadója boldogan nyilatkozott a Genoa elleni mérkőzés után, amelyen győztes gólt rúgott a rendes játékidő utolsó perceiben.
Az októberi válogatott szünetet megelőzően a Milan idegenben 1-0-ra nyert a Genoa ellen a 8. fordulóban és az amerikai válogatott támadó a 87. percben győzelmet érő gólt rúgott az ellenfél kapujába. Pulisic szerint szürreális jelenet volt, amikor a hosszabbításban Olivier Giroud beállt a kapuba a kiállított Mike Maignan helyére.
„Szürreális volt látni Olivier-t a kapuban, de hihetetlen volt és mindannyian boldogok vagyunk a győzelem megszerzése miatt. Egy nagyon jól védekező csapat ellen játszottunk és nem volt könnyű.” – mondta Pulisic.
A 25 éves futballistának ez volt a negyedik gólja a Serie A-ban és a Bologna, a Torino illetve a Lazio után a Genoa kapuját is bevette. Ráadásul zsinórban két bajnoki mérkőzésen volt eredményes.
„Szeretek gólt szerezni és a győzelemhez segíteni a csapatot. Ez az egyik legjobb szezonrajtom a szerzett gólok tekintetében az eddigi pályafutásom alatt és nem akarok itt megállni.”
Pulisic a nyári átigazolási időszakban érkezett a Chelsea együttesétől mintegy 20 millió euróért és kulcsembernek számít a Rossoneri támadósorában, ugyanis 10 tétmeccsen eddig közvetlenül 5 gólból vette ki a részét, méghozzá 4 találat és 1 assziszt formájában.