Mike Maignan kiállítása után Olivier Giroud állt be a kapuba a Genoa elleni mérkőzés hosszabbításában.
A Milan 1-0-ra győzött Genovában a 8. fordulóban és átvette a vezetést a Serie A tabelláján. Elképesztő végjátékot hozott a mérkőzés, ugyanis a 96. percben Maignant azonnali piros lappal kiállította a játékvezető egy tizenhatoson kívüli durva szabálytalanság miatt.
Stefano Piolinak már nem volt több cserelehetősége, ezért egy mezőnyjátékosnak kellett beállni a kapuba: Giroud magára vállalta a feladatot, elkérte Maignan mezét és a kesztyűjét, majd beállt a gólvonalra. A 104. percben nagy gólhelyzetbe került az egyenlítésért küzdő Genoa a tizenhatoson belül, azonban Giroud nagyszerű ütemben jött ki a kapuból és bátor kivetődéssel elütötte a labdát George Puscas elöl.
A francia csatár kapusként a mérkőzés hősévé vált és góltól mentette meg a csapatát.
Giroud a meccs lefújása után üzent: „Sziasztok, Milanisták! Itt Mike beszél. Nem… Oli vagyok! Nagyon, nagyon büszke vagyok a csapatszellemünkre. A végsőkig harcoltunk és értékes három pontot szereztünk. Mike-ért, a szurkolóinkért és a Milanért mutattam be azt a védést.”
3 hozzászólás
Nem vagyok biztos benne, de mintha anno valahol olvastam volna, hogy Giroud valamikor réges régen kapusként kezdte nem rövid karrierjét 🙂 Mutatott egy kicsit a régiből..
Egyébként, hogy Calabriának mi volt a terve ebben a szituációban, az számomra rejtély..
Szia! Én is pont ezt vettem észre. Sajnos Calabria egyáltalán nem üti meg jelenlegi Milan szintet. Semmilyen szempontből. De ezt biztos a vezetőség is észrevette. Kiváncsi vagyok mikor igazolnak helyébe új embert.
“Örülök” hogy nem csak nekem tűnt fel itt a nagy Giroud védésmámorban, hogy a csk-knak megint fogalma nem volt hogy milyen rendezvényen van, ráadásul úgy hogy mögötte egy vészkapus van.. legalább Giroud mennybe ment ennek köszönhetően, nézzük pozitívan.