Theo Hernández, a Milan francia balhátvédje ma ünnepli a 26. születésnapját.
Theo Bernard François Hernández 1997. október 6-án született Marseille-ben, Franciaországban. Édesapja a korábbi francia védő, Jean-François Hernández, míg a bátyja Lucas, szintén futballista és a Paris Saint-Germainben játszik. 2007-ben, mindössze 10 évesen került az Atlético Madrid utánpótlásába, azonban az első csapatban soha nem kapott lehetőséget. 2016-ban kölcsönadták az Alaves együttesének és 18 évesen egy Sporting Gijon elleni mérkőzésen bemutatkozott a spanyol élvonalban. Jól sikerült az első szezonja és 38 tétmeccsen 2 gólt szerzett illetve 4 gólpasszt osztott ki az Alavesben, majd 2017 nyarán a Real Madrid 24 millió euróért megvásárolta.
A francia balhátvéd kiegészítő ember volt a Real Madridban, amellyel a 2017/18-as idényben Bajnokok Ligáját, Spanyol szuperkupát, Európai szuperkupát és Klubvilágbajnokságot nyert, miközben 23 meccsen kapott lehetőséget. 2018 nyarán újabb kölcsönjáték következett: Theo egy szezonra csatlakozott a Real Sociedadhoz.
2019 júliusában egy ibizai bárban lencsevégre kapták Paolo Maldinit, a Milan technikai igazgatóját, amint a Realnál kegyvesztetté vált Theo Hernándezzel beszélgetett. Nem sokkal később a Rossoneri megállapodott a Real Madrid vezetőségével és 21,5 millió euróért szerződtette Hernándezt. A játékos megszerzéséért előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Bayer Leverkusen, azonban a Maldinivel való tárgyalás után Theo a Milan mellett tette le a voksát.
Hernández milánói időszaka balszerencsésen kezdődött, ugyanis az előszezonban megsérült, ezáltal a szezon első heteiben nem volt bevethető. 2019 szeptemberében egy Inter elleni rangadón debütált a Milanban és onnantól kezdve alapemberré vált a védelem bal oldalán. A francia válogatott védő az elmúlt négy évben meghatározó játékossá nőtte ki magát és a világ legjobb balhátvédjei között tartják számon. A 26 esztendős játékos eddig összesen 175 tétmeccsen lépett pályára a Milanban, a mérlege 25 gól és 28 gólpassz.
A 2021/22-es idényben bajnoki címet nyert a Rossonerivel és ebben fontos szerepe volt, hiszen 41 mérkőzésen 5 találatot szerzett illetve 10 asszisztot jegyzett. Az előző szezonban számos alkalommal viselte a csapatkapitányi karszalagot a Milanban és összesen 45 tétmeccsen játszott.
VÁLOGATOTT:
2021 szeptemberében egy Finnország elleni 2-0-ra megnyert világbajnoki-selejtezőn debütált a francia válogatottban. Egy hónappal később Nemzetek Ligáját nyert hazája nemzeti csapatával: az elődöntőben gólt szerzett Belgium ellen, míg a döntőben gólpasszt adott Spanyolország ellen. Világbajnoki ezüstérmesnek mondhatja magát, ugyanis a 2022-es katari világbajnokságon is részt vett és alapember volt a francia válogatottban, amely egészen a döntőig menetelt és a fináléban Argentína ellen tizenegyesekkel veszített. Theo eddig 19 meccsen kapott lehetőséget a válogatottban, a mérlege 2 gól és 6 gólpassz.

THEO HERNÁNDEZ
ADATOK:
Születési dátum: 1997.10.06.
Születési hely: Marseille, Franciaország
Poszt: balhátvéd
Magasság: 1,84 m
Mezszám: 19
Mérkőzések a Milanban: 175
Gólok a Milanban: 25
Gólpasszok a Milanban: 28
DEBÜTÁLÁS:
Serie A – 2019.09.21. Milan-Inter 0-2
La Liga – 2016.08.28. Alaves-Gijon 0-0
Olasz kupa – 2020.01.15. Milan-Spal 3-0
BL – 2017.11.01. Spurs-Real Madrid 3-1
EL – 2020.09.17. Shamrock-Milan 0-2
MEGNYERT TRÓFEÁK:
REAL MADRID
Spanyol szuperkupa: 1x – (2017)
Bajnokok Ligája: 1x – (2017/18)
Európai szuperkupa: 1x – (2017)
Klubvilágbajnokság: 1x – (2017)
AC MILAN
Scudetto: 1x – (2021/22)
FRANCIAORSZÁG
Nemzetek Ligája: 1x – (2020/21)
Isten éltesse sokáig!
4 hozzászólás
Remelem meg sokaig velunk marad! 🙂
Isten éltesse sokáig 🥳
Isten éltesse a legjobb balbekket!
Különben a bratyó a PSG-ben játszik. 🙂
Ez már a B oldal Theo, sajna de most még jó árat kaphatunk érted. Amúgy pedig Isten éltessen sokáig! 😁👏