Stefano Pioli csalódottan nyilatkozott az eredmény miatt és elmondta, hogy a mutatott teljesítményt illetően elégedett a csapattal, amely stabilan és figyelmesen játszott az egész mérkőzésen. Az olasz tréner kiemelte, hogy a kapu előtti hatékonyság növelésére kell koncentrálniuk, valamint elismerően beszélt Rafael Leao játékáról is.
„Csalódottak vagyunk, hogy döntetlent játszottunk ebben a stadionban és ez azt jelenti, hogy emeltük a szintünket. Úgy gondolom, hogy helyénvaló csalódottnak lenni, hiszen ebből a két mérkőzésből két döntetlen nem elegendő. Ez egy nehéz csoport, de bármelyik meccsen meglepetés születhet, ezért meg kell tartanunk az egyensúlyt és felmérni a teljesítmény szintet. Az első félidőben technikailag többször is pontatlanok voltunk, de sikerült javulnunk a második félidőben. Lelkesedéssel és intenzitással játszottunk. Így kell folytatnunk.” – mondta Pioli a meccs után.
„Nagy kár érte, mert két mérkőzést játszottunk a Bajnokok Ligájában és nem szereztünk egyetlen gólt sem. Most arra kell koncentrálnunk, hogy ezen javítsunk, de fenn kell tartanunk a jó teljesítményünket, mert ez egy versenyképes csoport. A csapatban megvan az energia, az önbizalom és a szív. Két olyan csapattal néztünk szembe, amely intenzív futballstílust játszik. Nem fogom azt állítani, hogy jobbak voltunk náluk, azonban mindenesetre nem voltunk rosszabbak. Ez pozitívumnak tekinthető.”
„Hiányzott a hatékonyság befejezésben. Az első félidőben jobban kellett volna kontrollálnunk a játékot és kevesebb technikai hibát véteni. Ez egy klasszikus BL-mérkőzés volt. Nekünk voltak a legnagyobb gólszerzési lehetőségeink, de nem tudtunk gólt szerezni. Az volt a szándékunk, hogy agresszívebbek legyünk az első félidőben. Az ellenfél erősen és minőséggel játszott. A második félidőben kiválóan játszottunk, azonban sajnos a fontos helyzeteket nem váltottuk gólra.”
„Leao? Úgy gondolom, hogy Rafának kiváló mérkőzése volt. Tőle mindig kivételes dolgot várnak el, de előfordul néhány hiba vagy rossz döntés. Rafa egy tüske volt a Dortmund védelme számára, megvolt benne az átütő erő és rengetegszer verte meg az emberét a szélen. Egyértelmű, hogy nagyon sajnáljuk, amiért nem sikerült megnyernünk ezt a két meccset. Mindenképpen fejlődnünk kell. Giroud? Megvoltak a lehetőségei, kiválóan dolgozott a csapatért. Az első félidőben bárki küszködött volna, aki csatárként játszik.”

„A csapat teljesítménye elégedettséggel tölt el, hogy stabilak és figyelmesek voltunk. A játékosok soha nem adták fel egy pillanatig sem. A két középhátvédünk a legmagasabb szintű teljesítményt nyújtotta. Természetesen a játékosok csalódottak voltak az öltözőben, mert nyerni akartunk.”
„Genoa? Keményen kell dolgoznunk, mert két idegenbeli mérkőzést játszunk nagyon rövid időn belül és az ellenfél problémát okozhat számunkra. Ez egy újabb kemény mérkőzés lesz egy hazai pályán jól teljesítő csapat ellen egy tüzes hangulatú stadionban. A következő két napot arra kell használnunk, hogy visszanyerjük az energiánkat, különösen mentális szempontból és a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk. Az a célunk, hogy az élen legyünk a válogatott szünet előtt.”