A Milan szerdán idegenben 0-0-s döntetlent játszott a Borussia Dortmunddal a BL-ben. Az összecsapást követően szavazást indítottunk a magyar Milan-szurkolók körében arra vonatkozóan, hogy ki nyújtotta a legjobb teljesítményt a csapatból.
Hétvégén nem adtam oda Reinders-nek akárhogy Ő volt a legjobb Leao két gólpassza miatt, de most „senki nem menti” meg tőle, hogy megkapja a szavazatomat. Új poszton is nagyon jól játszott, megérdemli.
Reijders?? Hát…. Akkor nem egy meccset néztünk. Ég és föld volt amikor Adli beállt. Egyszerűen nem tudtunk labdát kihozni, elbújt nem kérte el a védelemtől. Ez nagyon nem az ő posztja. Ráadásul a végén meg tudtam volna ütni, amikor indult egy Kontra és belevezette 3 emberbe, mikor Adli ott kérte vele szemben és ő egyből indíthatta volna a támadókat. Mindez a 9x. percben. A kapusról kipattanó labdát meg így mellé lőni szerintem megint csak nagyon gáz. Egyszerűen nem talál kaput. Én eddig őt tartottam a legjobb igazolásnak, de egyre jobban elbizonytalanodom. Nem mondom, hogy rossz játékos, de ezen a meccsen olyan messze volt a meccs legjobbja poszttól….
Pl sokat mondó adat, hogy a támadó Leao 40-t passzolt a meccsen, míg a mélységi irányítónk összesen 27-t? Adli fél óra alatt már kb fele annyi passzal zárt.
Nálam összességében Thiaw volt a legjobb.
Reijnders nálam sem volt a legjobb. Már csak a kipattanó elbénázása miatt sem.
Leao volt a legjobb támadásban de kimaradtak a helyzetek vagy rossz lett a beadás.
Kpn nálam Adli volt a legjobb!
Igen, úgy néz ki akkor nem egy meccset néztünk, tartom hogy Rijnders volt a legjobb.
Adli-ról annyit hogy jobb volt mint Pobega, ez egyértelmű, de sokat segített az a tény is, hogy akkor játszott amikor már a cseréink voltak fent vele. Florenzi, Okafor, Chuk sokkal jobban mozogott mint a Calabria, Pulisic, Giroud hármas. Calabria és Giroud konkrétan tragikus volt, a kapitányt nincs mi felmentse, Giroud-t szegényt sajnálom, nyilván fáradt, formán kívül van és hát idősebb is annál hogy ennyit játsszon, rengeteg támadás halt el rajta megint. Nagyon remélem kap egy ki pihenőt, mert a kisebb csapatok ellen vagy amikor nem kontrázni kéne (hátrányban pld.) még nagyon kéne egy egészséges/formában lévő gyilkos Giroud.
Hát, Okafor szerintem maximum jót mozgott… Hogy jobban, azzal vitatkoznék. Sofa szerint volt azért összesen 4 db érintése, 2 passzból pedig 1 sikerült neki. Már-már Origi „legszebb” időszakát idézi… Meccs végén, mikor jött le a pályáról, kb. akkor tűnt fel, hogy ott van. Súlytalan volt teljesen.
Annyit írtam hogy vele jobban mozgott a csapat a csatár poszton mint Giroud-val, nem mondtam hogy jól játszott, nem mondtam hogy miatt volt ez, csak azt állítom hogy vele a csatár poszton nem voltunk egy ember mínuszban elől, mert akkor „folyt” a játékunk. Kérlek ne adj olyan állítást a számba ami nem hangzott el.
Szerintem az idézett mondatból (és a hozzászólásod többi részéből is) azért az minimum kiderül, hogy úgy gondolod, hogy Giroudnál jobban játszott Okafor. Én pedig úgy gondolom, hogy nem. A másik kettővel egyetértek, ezért emeltem ki Okafort. Giroud sem játszott jól, de legalább találkozott a labdával néha. Ő sem túl sokszor mondjuk…
És igazad van, Te szó szerint nem írtad le, hogy Okafor jól játszott, elnézést kérek.
Nálam Tomori megint vitt mindent, nagyon jó volt az egész meccsen, és hatalmas szerepe volt abban, hogy nem kaptunk gólt. De sokan mások is megérdemelnék pl Reijnders is
😀 Egyébként pont azon agyaltam a meccs vége felé, hogy igazából senkit nem tudnék kiemelni a csapatból, aki olyan jól játszott volna (a többiekhez képest)…
Bár, 1 embert ki lehet emelni, de Ő nem nálunk játszott. Az a Benzemainni a Dortmundban nagyon jól nyomta.
16 hozzászólás

Nekem Reinders tetszett legjobban. Jól irányított és tört előre, mindenhol felbukkant. Csak az a fránya gól nem akar összejönni. De meg lesz az is.
Nálam összességében Thiaw volt a legjobb.
Reijnders nálam sem volt a legjobb. Már csak a kipattanó elbénázása miatt sem.
Leao volt a legjobb támadásban de kimaradtak a helyzetek vagy rossz lett a beadás.
Kpn nálam Adli volt a legjobb!
Igen, úgy néz ki akkor nem egy meccset néztünk, tartom hogy Rijnders volt a legjobb.
Adli-ról annyit hogy jobb volt mint Pobega, ez egyértelmű, de sokat segített az a tény is, hogy akkor játszott amikor már a cseréink voltak fent vele. Florenzi, Okafor, Chuk sokkal jobban mozogott mint a Calabria, Pulisic, Giroud hármas. Calabria és Giroud konkrétan tragikus volt, a kapitányt nincs mi felmentse, Giroud-t szegényt sajnálom, nyilván fáradt, formán kívül van és hát idősebb is annál hogy ennyit játsszon, rengeteg támadás halt el rajta megint. Nagyon remélem kap egy ki pihenőt, mert a kisebb csapatok ellen vagy amikor nem kontrázni kéne (hátrányban pld.) még nagyon kéne egy egészséges/formában lévő gyilkos Giroud.
Hát, Okafor szerintem maximum jót mozgott… Hogy jobban, azzal vitatkoznék. Sofa szerint volt azért összesen 4 db érintése, 2 passzból pedig 1 sikerült neki. Már-már Origi „legszebb” időszakát idézi… Meccs végén, mikor jött le a pályáról, kb. akkor tűnt fel, hogy ott van. Súlytalan volt teljesen.
Annyit írtam hogy vele jobban mozgott a csapat a csatár poszton mint Giroud-val, nem mondtam hogy jól játszott, nem mondtam hogy miatt volt ez, csak azt állítom hogy vele a csatár poszton nem voltunk egy ember mínuszban elől, mert akkor „folyt” a játékunk. Kérlek ne adj olyan állítást a számba ami nem hangzott el.
„Florenzi, Okafor, Chuk sokkal jobban mozogott mint a Calabria, Pulisic, Giroud hármas.”
Tőled idéztem, erre reagáltam.
Pontosan, semmit nem állítottam külön Okafor-ról, Te meg egy játékost kiragadtál a mondatból.
Szerintem az idézett mondatból (és a hozzászólásod többi részéből is) azért az minimum kiderül, hogy úgy gondolod, hogy Giroudnál jobban játszott Okafor. Én pedig úgy gondolom, hogy nem. A másik kettővel egyetértek, ezért emeltem ki Okafort. Giroud sem játszott jól, de legalább találkozott a labdával néha. Ő sem túl sokszor mondjuk…
És igazad van, Te szó szerint nem írtad le, hogy Okafor jól játszott, elnézést kérek.
Nálam Tomori megint vitt mindent, nagyon jó volt az egész meccsen, és hatalmas szerepe volt abban, hogy nem kaptunk gólt. De sokan mások is megérdemelnék pl Reijnders is
Reijnderst teljesen levették a pályáról Adli behozataláig, Terzic készült rá. Nálam Leao volt a legjobb.
Sofascore értékelés szerint Reinders 7,2 és Adli 6,7.
Érdekes, hogy mennyire máshogy látjuk a meccseket, de nincs ezzel baj. 🙂 Nálam is Reijnders a nyerő!
Sztem meg mindenki gyenge volt. Gól nélküli x megint…